22-re lapot

Görföl Balázs

Avantgárd évértékelő, Bereményi Géza és Krusovszky Dénes regényrészletei, extravagáns művészek – megjelent a Jelenkor áprilisi száma. Görföl Balázs szerkesztői ajánlója.

Görföl Balázs írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

 

2022. Néhány hónapja már magunk mögött hagytuk az elmúlt évet, nyílt távolság és távlat a visszatekintésre, és Fenyvesi Ottó versciklusának jóvoltából különleges alkalom kínálkozik rá. A lapszám élén szereplő kollázsvers hírek szalagcímeiből, elcsípett beszédfoszlányokból és költői leleményekből állítja össze hónapról hónapra a tavalyi év krónikáját, a magyar és a világpolitika ügyeitől a hétköznapi abszurditásokon át a populáris és trash kultúra új produktumaiig ‒ az olvasón pedig erőt vehet a rémület, el-elmosolyodhat, kínjában nevethet, csóválhatja a fejét. Nem maradhat ki a versből az oroszok Ukrajna ellen indított háborúja sem („Anyu, nem láttunk egyetlen fasisztát se”), és a háború által kiváltott félelem hatja át Győri László versét, amely visszaemlékezik a gyerekkorban sokkal közelebb dúló, de épp az alig pislákoló eszmélet miatt távolinak érzett háborúra is. A jelen, a napjaink éppúgy áthatja az áprilisi lapszámot, mint az emlékezés, a személyes vagy a kulturális múlt kutatása.

 

22. Ennyi éves Bereményi Géza önéletrajzi regényének nálunk közölt fejezetében az elbeszélő. Vagyis fiatal, és „bármire képes”, „akár a halhatatlanságra is”, és épp a fiatalokra jellemző túltengő életerő és a lendület viszi előre az operába-drámába illő szerelmi háromszög bonyodalmaiban. Adva van mellette a csak Riválisként aposztrofált családos pszichiáter és az egyetemista szerelem, Judit, aki gyermeket vár, csak épp nem tudni, melyiküktől. Már önmagában roppant komplikált helyzet, de ez még semmi azokhoz a kanyarokhoz képest, amelyeken sem magát, sem másokat nem kímélő kendőzetlenséggel végigkalauzol az elbeszélő.

A fiatalság más-más formában több másik szövegben is jelen van. Így a versek mellett újabban prózát is író Rékai Anett novellájában, amely egy többnapos irodalmi műhelyfoglalkozáson játszódik, ahol a fiatal női elbeszélőt kellemetlen meglepetés fogadja: a másik sikeres pályázó az a fiatal fiú, akivel már túl vannak egy szerencsétlen afféron. A novella nemcsak ezt a kínos jelenetekben bővelkedő helyzetet mutatja be fanyar iróniával, hanem talán még érdekesebbek azok a részletek, amelyek a mai pályakezdő generáció dilemmáiról, leplezett félelmeiről, helyezkedéseiről és reményeiről számolnak be. E nemzedék erős önreflexiójáról tanúskodik a Jelenkorban először publikáló, 2002-es születésű (megint a 2-esek…) Horváth Florencia egyik verse, amely épp A debütálás nehézségei címet viseli. De a határozott reflektáltság, a gondosan artikulált gondolatiság mellett érdemes fölfigyelni Horváth Florencia verseinek érzelmi sokszínűségére is, amely a haragtól a csipkelődésen át az elragadtatottságig terjed. Ijjas Tamás egyik verse, Az ifjúságról Bereményi prózájához hasonlóan szerelmi bonyodalmakra tekint vissza („Ingáztam két szerelem között”), csak éppen szelídebb hangfekvésben és tétovábban ‒ a költő védjegyének számító virtuóz, ugyanakkor a vers gondolati szövetébe tökéletesen illeszkedő képhasználat a másik Ijjas-versben bukkan föl: „behunyt szemmel / is ismerem a kopogást, ahogy a járdát szinte / átlyukasztja cipőd sarka, / behunyt szemmel a dobhártyám is járda”. Ha pedig fiatalság és szerelem: Csehy Zoltán hatalmas vállalkozásából, Ovidius Átváltozásainak újrafordításából ezúttal azt a kevésbé híres részt közöljük, amelyben az ifjú Vertumnus vénasszonynak öltözve egy tanulságos ciprusi mondát mesél a szerelemtől óvakodó nimfának, Pomonának, hogy miután a mese megtette hatását, gönceitől megszabadulva fiatalságának pompájával ébresszen vágyat a lányban.

Immár a negyedik rész jelenik meg Wirth Imre Takács Zsuzsával készített életút-beszélgetéséből. Ezúttal a hatvanas évek időszaka kerül sorra, többek között az egyetemista évek, a Lengyel Péterrel kötött házasság, kettejük kubai tartózkodása, a nagy újholdasokkal való kapcsolat, a költő második, Némajáték című verseskötetének keletkezési időszaka. A beszélgetés a kényelmetlen epizódokat sem rejti véka alá, szóba kerül többek között a hatvanas években ismét kiéleződő népi-urbánus ellentét, de Vas István is megkapja a magáét. És Bereményi Géza, illetve Győri László neve is felbukkan: összeszövődések egykor és most.

Ásatások. Ha Bereményi Géza regényrészlete fékevesztett rohanás a végzet felé, akkor Krusovszky Dénesé lassú merengés a múltba. Míg három oldal elteltével az előbbi elbeszélője már az Országos Elmegyógyintézetben néz farkasszemet szerelmi vetélytársával, addig utóbbiban a szereplők még a reggelizésig sem jutnak el. A Levelek nélkül részlete komoly, szomorkás, szép, tágas regényt ígér, a szerzőre jellemző analitikus részletességgel és ráérős leírással. A fejezetben egy kétgyermekes család reggeli készülődését követhetjük nyomon egy tóparti nyaralóban: az elbeszélés az anyára koncentrál, akiben szép lassan feltolulnak az emlékek. Semmi dráma, semmi tragédia, hanem csendes tűnődés arról, hogyan lett az, ami van. A belső intenzitás mellett figyelemre méltó a társadalmi extenzitás is: sokaknak lehet ismerős az egész nyarat egy szál fürdőnadrágban töltő, levakarhatatlan szomszéd, aki megfejti a világ összes problémáját. Ugyancsak a múlt felé fordul a román író, Augustin Cupșa novellája, melynek férfi főszereplője fiatalságának helyszínére, Craiovára utazik, hogy eladja az üressé vált családi házat. Ebben az írásban a hely hívja elő az emlékeket, az eszköztelen-minimalista próza nagy erővel idézi meg az idegenné vált otthonosságot, és az ilyen eseménytelen szöveghez képest egész meglepő zárlattal is szolgál. A novellát a román irodalom elkötelezett fordítója, Koszta Gabriella ültette át magyarra. A maguk módján Mezei Gábor és Balogh Endre versei is mélyre ásnak: előbbi a látványt bontja rétegekre, hideg kívülállósággal, utóbbi annak a japán katonának a történetét és személyiségének egyik keveset emlegetett vonását idézi meg, aki a második világháború után még évtizedekig védett egy szigetet (és akit Werner Herzog nemrégiben tett meg első regénye főszereplőjének).

Folytatódik Nagy Imre pécsi tudósokat bemutató portrésorozata, ezúttal a bölcsészkar egykori dékánja, az egy évtizedet a városban oktató irodalomtudós Thienemann Tivadar szellemi arcképét festi meg a pécsi egyetem professor emeritusa. Thienemann legfőbb érdeme a szellemtörténeti iskola magyarországi meghonosítása volt, elsősorban a Minerva folyóirat és a könyveket is megjelentető Minerva Társaság révén. Nagy Imre a legnagyobb figyelmet a főműnek, az Irodalomtörténeti alapfogalmaknak szenteli, amely központi kategóriája, az irodalmi alapviszony, azaz a szerzők, az olvasók és az irodalmi művek közötti kapcsolat történeti vizsgálata okán ma is tanulságos, figyelemre méltó munka. Emellett a tanulmány kitér Thienemann nem feltétlenül makulátlan személyiségére, az amerikai emigrációra vagy a magyarságot nyelvi-kulturális tényezőnek tekintő szemléletére. Aki ma kíváncsi erre a sokoldalú életműre és kanyargós pályára, keresve sem találhat jobb kiindulópontot Nagy Imre írásánál. És ugyanezt lehet elmondani a maga témájával kapcsolatban az egyébként Nagy Imre által is hivatkozott Havasréti József tanulmányáról, amely az Európai Iskola és Szentkuthy Miklós kapcsolatát tárgyalja. Aki ismeri a szerző elméleti munkáit, most sem fog meglepődni: rendkívül világos, hatalmas szakirodalmi apparátusra támaszkodó vizsgálódás egy extravagáns-excentrikus témáról. A tanulmányból kiderül, hogy Szentkuthy egyszerre tartozott hozzá irodalmárként a ’45 és ’48 között működő művészcsoporthoz, és tekintette magát ‒ főleg elméletellenessége miatt ‒ kívülállónak. Havasréti rendkívül érdekes esettanulmányokon keresztül mutatja be, hogy miként jelennek meg az Európai Iskolában és Szentkuthy munkáiban az olyan jelenségek, mint az avantgárd, az ezoterikus-hermetikus tradíció, az archaikus kultúrák, a primitív művészet vagy a pszichoanalízis.

 

Mérlegen. A kritikarovat egyaránt szemléz kortárs magyar prózát és verset, valamint értekező irodalmat. Innen is vezetnek szálak a lapszám egyéb írásaihoz. Például a Garaczi László háromszólamú ‒ ezúttal nem lemúr ‒ regényét, a Weszteget méltató Angyalosi Gergely épp azt mutatja ki, hogy a 2020-as években játszódó új opus „vitathatatlanul a Covid-járvány regénye (is); de szerencsére nem csak az” ‒ vagyis e műben sem csupán a közvetlen aktualitás van jelen. Branczeiz Anna Szabó T. Anna összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötetének azokat a darabjait emeli ki recenziójában, amelyek a nyugatos-újholdas poétika jegyében a figyelemre és a látvány visszaadására törekednek, szemben a később jellemző vallomásos-elmélkedő hanggal. Márjánovics Diána pedig azt mutatja be, hogy az újdonsült Mészöly Miklós-díjas Szeifert Natália első látásra történelmi regénye, az Örökpanoráma hogyan fordul át disztópiába. Örvendetes módon tavaly újabb kötetekkel bővült a pécsi Kronosz Kiadó Színháztudományi Kiskönyvtár sorozata, amelynek szerény címe komoly színháztudományi munkákat takar. Ezúttal Deres Kornélia és Doma Petra köteteit ismerteti Antal Klaudia, előbbi tárgya a kortárs dokumentumszínház, utóbbié a 20. század eleji japán színjátszás. A jelen és a közelmúlt közé feszül ki tehát a szám utolsó írása is.

2023-04-11 16:27:00