Történelem és erőszak

Király Kinga Júlia regényrészlete az olasz fasizmus világát eleveníti fel, megismertetve az olvasót a „hazafias keresztelő” fogalmával. Akik nem beszélnek a hatalom által előírt tónusban, azokkal a „bűnösökkel” erőszakkal ricinust itatnak, majd nyilvánosan megszégyenítik őket. Egy fiatal nő, Lucia elmondásából ismerjük meg, hogyan purgáltak meg egy csapat asszonyt valahol a Róma alatti vidéken. De hogyan kerül Rómába a híres nápolyi kísértetszerű, csuklyás apát, a Munaciello? Vérbő szöveg ez, amelyben humor és életszerűség, erőszak és közönségesség keveredik, szemlélete nem áll távol Felliniétől, bár a helyszínt – Ciociariát – inkább egy 1960-as Vittorio De Sica-filmből ismerheti a magyar olvasó, amit nálunk Egy asszony meg a lánya címen vetítettek Sophia Loren főszereplésével. Történelem és erőszak ott is kézen fogva jár, ahogy e regényrészletben is. Közben azért az elbeszélő iróniája üdítően hat az olvasóra, mint ebben a Mussoliniról szóló passzusban is. „Az antik fórumokat átvágva egy tollhúzással eltérítette a múltat, hogy az alacsony Alfa Romeóján végigkocsikázzon a kövek között, ahonnan beleshetett Traianus és Augustus tunikája alá. Szeretett a Köpcös alulnézetből is rácsodálkozni a dolgokra, el nem mulasztotta volna, hogy hatalmasnak lássa az álmait. Hősöknek és lovaknak akkora tököket rendelt, mint egy nagyobbacska ágyúgolyó. A puszta tény, hogy rátette a kezét a dicső múltra, bőven elég volt, hogy a nép érdeklődését is felkeltse a történelem iránt.”

Szalay Zoltán regényrészlete ugyancsak ironikus módon viszi színre a történelmi erőszakot: Tituska egy szlovákiai faluban évtizedek óta a tyúkólban bujkált a tankokkal bevonuló oroszok elől, ám amikor megszűnik az idegen fegyverek által fenntartott kommunista rendszer, a félelem nélküli állapotot, a szabadságot abszurd módon már nem tudja elviselni. Nem az elbeszélt történetben, hanem a narrációban áll be váratlan fordulat Ungváry Rudolf A láthatatlan című novellájának végén, mely elvont síkon a fikció és valóság viszonyára kérdez rá, miközben a sztorija a Kádár-korszakba visz vissza, ahol szürkeség uralkodik, fáradt munkások tömegei zsúfolódnak a járműveken, és egy gyárban kezdődő furcsa szexuális viszony leírása járul hozzá a fojtogató társadalmi közeg ábrázolásához.

Kukorica Jánostól a csővázas kanapéig

A tanulmányrovatban látszólag egymástól igen távoli dolgokról esik szó. Lengyel András a János vitéz daljáték egy bizonyos részletét veszi nagyító alá, mégpedig Kukorica Jancsi önmeghatározást tartalmazó belépőjét. Ennek a néhány soros szövegnek az elemzésével, melyet Heltai Jenő szerzett, Lengyel váratlanul izgalmas eredményekhez jut. Röviden és leegyszerűsítve: a kukorica közt talált, ebből kreált nevű, múlt nélküli népi hős analogonja lesz majd azoknak a városi homo novusoknak, akiknek hozzá hasonlóan nincs sem magyar, sem történelmi múltjuk, de helyet szeretnének a nap alatt a történelmi Magyarországon. Maga a szerző, Heltai élete is példája ennek, aki inkább magyar költő akart lenni, miközben nagybátyja, a cionista eszme atyja, Herzl Tivadar segítségével Bécsben német nyelvű újságíróként érvényesülhetett volna. Lengyel szerint a nem magyar származásúak körében ugyancsak betalált az az üzenet, hogy Jancsi a csinált nevét „becsületes magyar névnek” énekeli, amit – alacsony származásával együtt – nem kell szégyellni. Mindez jócskán hozzájárult a dalmű sikeréhez.

Vilmos Eszter tanulmánya finom elemzésekkel mutatja ki, milyen történelmi – általában erőszakkal terhelt – jelentéseket hordoznak Zoltán Gábor műveiben a terek. Meglátása szerint az író „a huszadik század Magyarországának leginkább elhallgatásra csábító eseményeit helyezi vissza eredeti lokális kontextusukba, ezzel kísérteties, könyörtelen közelségbe hozza őket az említett terek mai birtokosai és használói számára, mind a fikción belül, mind azon kívül”.

120 éve született Pécsett a világhírű építész, formatervező Breuer Marcell, akire a New Yorkban élő építész, Körner András emlékezik Az eltűnt bútor nyomában című írásával. A szöveg személyes perspektívából születik, mert beszámolója szerint ő kapott megbízást Breuer egy 1931-ben Németországban kiállított csővázas kanapéjának rekonstrukciójára ötven évvel később Amerikában, aminek prototípusa elveszett. A feladat által felvetett problémákon túl Körner arra is kitér, milyen meglepetést okozott megbízóinak akkor, amikor jelezte, a munkának azért is örül, mert Breuerhez hasonlóan ő is magyar zsidó. Amikor megbízói elvitatták Breuer zsidóságát, s személyes vallomására hivatkozva evangélikus családból származónak állították, Körner felvilágosította őket, hogy családjával együtt ő ugyanezt az utat járta be később, 1944-ben, amikor megkeresztelkedtek. Hogy miért érezte szükségét Breuer és Körner családja sok más zsidó sorstársához hasonlóan az áttérést, tudjuk jól, s ezek összefüggésben vannak Heltai Kukorica Jánosának sikerével éppúgy, ahogy Zoltán Gábor Orgia-trilógiájával. Lám, egy csővázas kanapé sem csak látvány vagy használati érték, tiszta formája mögött milyen súlyos és zűrzavaros történetek húzódnak.

Kitalált emberek. Rodostótól a Sinistra körzetig

Szálinger Balázs versében felismerjük a kapcsolódást a Mikes Kelemen figuráját és Rodostót jelentéseiben felhasználó-átíró készülő művéhez, bár mintha lazítana a történelmi konnexiókon, és felerősíti a mai áthallásokat. „Vegyesváros” és Szuteréni, aki „újdon badacsonyi báró”, erősen emlékeztetheti az olvasót mai viszonyainkra. Turi Tímea egyik versének címe: Kitalált emberek, amelyben a vers beszélője azon kapja magát, hogy fikciós alkotások figuráinak sorsán töpreng, emészti magát. „Valóság, hogy élek, mégis / nem valós szavak vezetnek, / és képzelt képeken keresztül látok.” Hasonlóképpen az irodalom a főhőse Marno János két versének is, annak erejét mutatják – Pilinszky, Tandori és Rilke vonzása-taszítása által – az életben.

Bartók Imre regényrészlete egyetlen áradó mondatba sűríti egy fiatal férfi nők iránti sóvárgását, keresgélését, és végül egy váratlanul megvalósult szerelmi aktust egy barna plüssmackó feszélyező közelségében. Az ő Lovak a folyóban című regényéről ugyane számban Bárány Tibor ír kiváló kritikát, amelyben meggyőzően elemzi az abban felvetődő problémákat az írás szükségszerű kudarcától az irodalmi sikerig. „Ha írni: lehetetlen, hogyan lehetséges, hogy némelyeknek mégis sikerül?” Bakos Gyöngyi A matrac című novellája mai világunkból, az internetes rendelés, azaz a futárszolgálattal és a call centerrel való küzdelem témájából veszi alapanyagát. A novella főhősének kisszerű, monoton ismétlődésekkel teli életének aprólékos és pontos ábrázolása mintha iróniát rejtene, de az elidegenedettségből fakadó kapcsolatképtelenség rajza nélkülözi a humort.

A versrovatban a továbbiakban Ben Lerner, a neves kortárs amerikai költő, író verseivel ismerkedhet a magyar olvasó – az értelmezést a fordító, Závada Péter jegyzete segíti. Ugyanitt Méhes Károly és Gellén-Miklós Gábor személyes hangütésű, mindannyiunk számára átélhető módon mai tapasztalatokat, valamint Harcos Bálint érzéki mediterrán képeket megformáló versei után egy interjú következik: Sz. Koncz István, a hosszú évek óta tudósportrékkal jelentkező munkatársunk ezúttal nagyszerű művészportrét készített Takács-Nagy Gáborral, a Takács Kvartett alapítójával/névadójával, a Genfben élő karmesterrel beszélgetve.

A kritikarovatban Radnai Dániel Szabolcs a Reáliák. A magyar próza jelene című, Deczki Sarolta és Vásári Melinda által szerkesztett tanulmánykötetet veszi górcső alá, írásával maga is a kortárs prózairodalmunkról alkotott kép pontosításához járulva hozzá. Havasréti József tanulmány értékű recenziója, a Rejtőzködő mesterek Tábor Ádám Út és/vagy utazás című esszékötetét elemzi behatóan, s a szerző szellemi érdeklődésének forrásvidékeire is kitérve széles értelmiségi tablót rajzol az apa, Tábor Béla, illetve társai, Szabó Lajos és Hamvas Béla körétől sokakon át egészen az anya, Mándy Stefánia alakjáig. A személyesség sárkánya címen ír Mohácsi Balázs Láng Orsolya legutóbbi verseskötetéről. A Személyes okokat nem konceptuálisan szerveződő kötetként üdvözli, s azt néhány vers tüzetesebb elemzésével hozza közel az olvasóhoz. Végül, de nem utolsósorban említem Angyalosi Gergely kritikáját, amely a Bodor Ádámmal készült interjúkat közlő kötetről szól. Angyalosi empátiával összegzi Bodor különböző időpontokban, különböző kérdezőknek adott válaszait, s rendezi olyan problémakörökbe, mint a magány, a rezignáció, a(z erdélyi) táj, Kelet-Közép-Európa mint „peremvidék”. Mindez együtt A titokzatos periféria, ahogy Angyalosi kritikájának címe nevezi azt a fizikai-materiális és szellemi-erkölcsi helyet, amelyből a Sinistra körzet látomása, az utóbbi évtizedek magyar irodalmának egyik leginkább maradandó műve megszületett. E szöveg végére, tanulság helyett, legyen elég ennyi.