Régi és új dalok – Ingres hegedűje

A szerk.

Tatai Nóra és Szabó Ferenc János április 8-i kamaraestjén többek közt William Blake és Victor Hugo verseire írt dalokat hallgathat a közönség a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola Hangversenytermében.

 

A Régi és új dalok sorozat a dalirodalom egy-egy jellegzetes jelenségét járja körül, ismert és kevéssé ismert szerzők darabjait bemutatva. Szabó Ferenc János, a koncertek szervezője emellett kortárs zeneszerzőket kért fel, hogy írjanak műveket, amelyek valamiképp kapcsolódnak ezekhez a hagyományokhoz. Az orosz dalesten Rachmaninov és Csajkovszkij dalai mellett Megyeri Krisztina, Győrffy István, Futó Balázs és Vajda János művei is elhangzottak. A második est műsorán női hangokra írt tercettek szerepeltek. Itt a nemzetközi repertoárban Kedves Csanád, Beischer-Matyó Tamás és Szigeti Máté darabjai kaptak helyet. A német nyelvű dalirodalomból válogató koncerten olyan kortárs darabok hangzottak el, amelyek erősen kapcsolódtak a német dalirodalom egy-egy klasszikus művéhez, részben a születésüket is ez a párbeszéd inspirálta. Így Beethoven, Schubert, Brahms, Charles Ives, valamint Mosonyi Mihály és Végh János dalai mellett Horváth Bálint és Szalai Katalin darabjai kaptak helyet.

A jelenlegi est gerincét William Blake-versekre írt dalok alkotják, de a műsoron helyet kap Victor Hugo is, illetve Liszt Ferenc és Hubay Miklós Hugo-versekre írt darabjai. Jeney Zoltán Blake-dalokra írt sorozatából két tételt hallhatunk, és elhangzik két a közelmúltban bemutatott darab is: Barta Gergelynek és Balogh Máténak szintén az angol költő verseire született művei. Itthon talán kevéssé ismert a neve a 20. század első felében alkotó két brit zeneszerzőnek, Rogert Quilternek és Rebecca Clarke-nak, akiktől szintén hallhatunk dalokat a pénteki hangversenyen.

Szabó Ferenc Jánossal korábban a német dalest kapcsán jelent meg interjúnk. Tatai Nóra pedig a Pécsi Nemzeti Színház január 15-én bemutatott Bohémélet előadásában lép fel mint Mimi. A produkcióról korábban Bóka Gábor írt kritikát.

Az április 8-i koncert helyszíne a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola AMI Hangversenyterme. A koncertre a belépés díjtalan.

 

 

2022-04-07 17:00:00