Bertók László Költészeti Díj – 2021

A szerk.

Parti Nagy Lajos kapta meg először a Bertók László Költészeti Díjat. A díjátadó ünnepségre december 6-án, a pécsi Kodály Központban került sor.

Parti Nagy Lajos írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

A díjat elsőként elnyerő Parti Nagy Lajos a Jelenkor egykori szerkesztője és állandó szerzője, a kortárs líra kiemelkedő alakja. Munkássága szervesen illeszkedik a leginkább Weöres Sándor, Csorba Győző és Bertók László nevével fémjelzett 20. századi pécsi költészet történetébe. A díjat Ágoston Zoltán, lapunk főszerkesztője és Bertók Attila, a költő fia adta át. Ágoston Zoltán laudációjában kiemelte, hogy Parti Nagy Lajos „nyelvet teremtett, ami keveseknek sikerül (…) Verseinek játékossága, nyelvi humora, ritmikája, zeneisége, továbbá szóteremtései, formai készsége, együttesen csak rá jellemző poétikát eredményeznek, s elemi költőként állítják elénk”. A laudációt követően Péterffy Attila, Pécs polgármestere köszöntötte a díjazottat, aki ez után Ágoston Zoltánnal beszélgetett, majd saját verseiből olvasott föl.

A Bősze Ádám moderálásában zajló díjátadó esten a Pannon Filharmonikusok közreműködésével, ősbemutatóként hangzott el Balogh Máté Hangyák indulója című, Bertók László szövegeire írt kantátája, valamint Paul Peuerl műve nyomán írt Intradája. A bemutatón közreműködött Váradi Marianna (szoprán), Lázár Balázs (narrátor) és a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórus, a 210 éves fennállását ünneplő Pannon Filharmonikusokat Vass András vezényelte. Bertók László költészetét elevenítette meg a program elején a költő megzenésített verseivel fellépő Szélkiáltó együttes, Bera Márk, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze pedig Bertók-verseket szavalt.

Ágoston Zoltán beszédében kiemelte, hogy a díj alapítói – a szakmai hátteret biztosító Jelenkor folyóirat és az anyagi támogatást felajánló Bertók Attila – a díjjal egyrészt fenn kívánják tartani Bertók László emlékezetét, másrészt elő kívánják segíteni a kortárs magyar költészet jeles alkotóinak elismertségét. Az egymillió forinttal járó díjat ezentúl minden év december 6-án, a névadó születésnapján adják át, a mostanihoz hasonló, a társművészeteket is bevonó ünnepség keretében.

 

(Fotók: Tóth László)

2021-12-07 16:00:00