Országos Könyvtári Napok Pécsett

A szerk.

Krusovszky Dénessel és Bereményi Gézával is találkozhatnak az érdeklődők.

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség által 2006 óta szervezett Országos Könyvtári Napok idén október 4–10. között várja az érdeklődőket. A programsorozat pécsi eseményeinek a Csorba Győző Könyvtár, s annak fiókkönyvtárai adnak otthont. A könyvári napokat három állandó kiállítás és egy interaktív program színesíti: a Janikovszky Éváról szóló emlékkiállítás a Körbirodalom Gyermekkönyvtárban, a Mesélő pécsi plakátok című válogatás a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtárában, az Ezerarcú Iszákosság című kiállítás pedig Tudásközpont első emeletén tekinthető meg a hét folyamán. Ezen felül október 4–9. között szintén a Zeneműtárban próbálható ki a Retro könnyűzenei szabadulószoba (a jelentkezéseket a zene@csgyk.hu e-mail címen vagy a www.facebook.hu/zeneteka oldalon várják a szervezők).

Október 4-én 9:30-tól a Kertvárosi Fiókkönyvtárban „Hány fülünk van?” címmel szervez nyitott találkozót a BOOK Olvasóklub, melyen Friedemann Schulz von Thun A kommunikáció zavarai és feloldásuk című könyve lesz a téma. 17 órától a Csorba Győző Könyvtárban Krusovszky Dénest kérdezi a Jelenkor szerkesztője, Mohácsi Balázs.

Október 5-én 10:00-tól K. László Szilvia tart zenés-játékos foglalkozást a 3–12 éves korosztály számára a Csipkefa Gyermekkönyvtárban, majd délután a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár Borsa Brownt, az Arab-trilógia szerzőjét látja vendégül, a Tudásközpont épületében pedig Boldizsár Ildikó Mesék a boldogságról című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Mindkét esemény 17:00-kor kezdődik, előbbi előzetes regisztrációhoz kötött.

Október 6-án 15 órától a Tudásközpont Konferenciatermében tekinthető meg Péterfy Bori és Pethőné Nagy Csilla rendhagyó irodalomórája, 17:00-tól pedig Fábián Janka Cholera-napló című kötetét mutatja be Cseresnyés Anikó és a szerző az Apáczai Csere János Fiókkönyvtárban.

Október 7-én 14:30-kor kezdődik Argay Ferenc Mozaikok a fantasy történetéből című interaktív előadása a Belvárosi Fiókkönyvtárban. 17 órától az idén 75 éves Bereményi Gézával Azóta is élek című kötetéről lapunk főszerkesztője, Ágoston Zoltán beszélget a Csorba Győző Könyvtárban. Másnap, azaz október 8-án 16 órakor kezdődik a Kertvárosi Fiókkönyvtár Ökojátszóház elnevezésű foglalkozása. 17 órakor a Csorba Győző Könyvtárban Vörös István Károly kérdezi az online bejelentkező 95 éves Fahidi Évát, aki a tanú szemszögéből beszél a holokausztról.

Október 9-én a Tudásközpont Gyermekkönyvtárában 15 órakor kezdődik a Körbirodalmi Lépegető olvasási kihívás ünnepélyes eredményhirdetése, melyet 15:30-tól író-olvasó találkozó követ Mészöly Ágnessel. A gyermekkönyvtári programok mellett Retro Olvasóliget és Könyvvásár zárja az Országos Könyvtári Napok pécsi eseménysorozatát. A pécsbányai Gesztenye Liget Fesztiválra kitelepülő program 10–18 óra között várja az olvasni és pihenni vágyókat.

2021-09-30 14:00:00