Ezüstcsillanás

A szerk.

A Pannon Filharmonikusok Zenekar sajtótájékoztatón ismertette a 2020/2021-es évad műsorát szeptember 9-én Pécsett a Kodály Központban. 

Felütésképpen Horváth Zsolt igazgató a hagyományhoz való ragaszkodásról beszélt: a PFZ mindent megtesz azért, hogy a járványhelyzet okozta nehézségek közepette is – a biztonsági szabályok betartásával – a koncertteremben fogadja a közönséget. A normális működési rend napjainkban komoly erőfeszítést és jó szerencsét igényel, hiszen 178 nap telt azóta, hogy a zenekar koncertteremben játszhatott volna. A szokásoknak megfelelően ismét metaforikus kifejezésbe sűrítették a következő évadot, a mottó ezúttal az úgynevezett „ezüstcsillanás”. Ahogy az ismét dekoratív és informatív műsorfüzetben idézik is a Pallas nagylexikonból, a jelenség a fémmegmunkálás köréből származik, s annak megnevezése, amikor a folyékonyra hevített, ezüst tartalmú ólomból levegő ráfújásával tiszta ezüst válik – ekkor a felület egy pillanatra felfénylik, irizál. Ilyenkor a hevítést be kell fejezni, különben már a tiszta ezüst menne veszendőbe. Egyfajta „termékeny pillanat” tehát ez is, aminek fontosságáról a művészetben Lessing írt. 

Fontos jubileumok évada lesz az elkövetkező, hiszen például decemberben lesz 250 éve Beethoven születésének, és 2010. december 16-án adták át a Kodály Központot. A következő naptári év pedig a pécsi zenekar elődje alapításának 210. évfordulóját hozza, hiszen 1811-ben hozta azt létre Lickl György bécsi zeneszerző. Örömteli, hogy a jegyeket, bérleteket a közönség jórészt nem váltotta vissza, ezzel is támogatva ez együttest. Horváth Zsolt reményei szerint a gyerek- és ifjúsági programok folytatódnak a jövőben is, mivel nem intézményi, hanem egyéni alapon zajlottak (előbbit már tiltják a jelenleg érvényes rendelkezések). Kiemelte a programból Csajkovszkij A diótörőjét, amely decemberben hármas koprodukció keretében kerül színpadra, a Pécsi Balettel és a Bóbita Bábszínházzal együttműködésben. 

Bogányi Tibor vezető karmester nyomatékosította azt a tényt, hogy március óta a művészeti, zenei szcéna összeomlott, elmondása szerint a finn zenekaránál a pécsiéhez képest nehezebb a helyzet. A PFZ előrébb tart a járványhelyzethez történő alkalmazkodásban, ami a zenekar menedzsmentjét és persze a zenészeket dicséri, hiszen utóbbiak folyamatosan gyakoroltak a holtidőben. Egyebek mellett kiemelte a programból a kortárs alkotók előadásait: Bánfalvi Zoltán koncertmester művének – Capriccio – szóló csellóra és szimfonikus zenekarra – ősbemutatójára december 16-án kerül sor,  Gyöngyösi Levente a százéves trianoni békeszerződés emlékére, a PFZ felkérésére szerzett kantátája pedig, melynek címe Lenni vagy nem, október 22-én hallható először. (Ez utóbbi szövegét Visky András költő, a Jelenkor régi munkatársa írta, s lapunk szeptemberi számában olvasható egy Trianon-blokk anyagában.)

Gilbert Varga, a PFZ másik vezető karmestere online vett részt a sajtótájékoztatón, oldott stílusával vidámságot keltve. Szavaiból őszinte kíváncsiság áradt a még ismeretlen, fiatal zenésztársak iránt, ugyanakkor anekdotikus elemekkel fűszerezve mesélt idősebb kollégáiról sok évtized távolából is.  Varga vezénylésével a zenekar egyébként széles spektrumot ölel át, Beethoventől Brahmson, Griegen át Veress Sándorig, aki – mint a mestertől megtudhattuk – sohasem mosolygott. Vass András állandó karmester arra hívta fel a figyelmet, milyen fontos a nyugati civilizációban a kultúra, a művészet szerepe, milyen erős közösségteremtő erővel rendelkezik. Vass vezényli a továbbiakban A diótörőt, egy olasz vonatkozású estet, valamint a húsvéti ünnepi hangversenyt, ahol Mozart művei hangzanak fel. Eötvös Péter is ismét együtt dolgozik a zenekarral, március 25-én Pécsett, 26-án a MÜPÁ-ban vezényli saját, illetve Bartók műveit. A külföldi hangszeres szólisták között Nelson Goerner (zongora), Martin Grubinger (ütőhangszerek), Sung-Won Yang (cselló) játékával ismerkedhet meg a hazai közönség. 

Végül Horváth Zsolt arról beszélt, hogy a Kodály Központ eredeti terveiben szerepelt az online közvetítés lehetősége, ám ez akkor forráshiány miatt nem valósult meg. Mostantól viszont – különös tekintettel a járványhelyzetre – eseti jelleggel élnek a live stream eszközével. Ez a digitális platform a remények szerint nem helyettesíti, hanem kiegészíti a továbbiakban a zenekar koncertjeit. 

2020-09-11 12:00:00