III. Írótanya Budapesten

A szerk.

Idén is lesz Írótanya, a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt Kóspallag helyett kivételesen a budapesti Nyitott Műhelyben.

 

A harmadik alkalommal megrendezett irodalmi tehetséggondozó táborban a líra-, próza- és kritikaszemináriumokon túl idén a fiatal szerzők első lépéseiről, a kortárs kultúrpolitikáról, az irodalmi estek anatómiájáról, a művészet és a művészek társadalmi szerepéről szóló beszélgetések és egy beszédtechnika workshop képezik a programot.
 

A táborba 15-20 év közötti fiatal, fejlődni vágyó írók, költők, reménybeli irodalmárok jelentkezését várják. A részvétel ingyenes, de pályázathoz kötött. A jelentkezésnek rövid bemutatkozás mellett egy maximum 5 oldal terjedelmű vers-, próza- vagy kritika-kéziratot kell tartalmaznia, a szövegmutatványban szerepelnie kell legalább egy még publikálatlan szövegnek. A jelentkezéseket a kospallagi.irotanya@gmail.com címen fogadják a szervezők (Borda Réka, Csete Soma és Vida Kamilla). Jelentkezési határidő: 2020. július 15.

A rendhagyó helyzetre való tekintettel a tábor "napközis" rendszerben valósul meg, de a szervezők tudnak segíteni a nem budapesti jelentkezők elszállásolásában.

2020-06-18 14:00:00