Tandori Dezső (1938–2019)

A szerk.
Cimkék: tandori dezső

A család nevében a Petőfi Irodalmi Múzeum tudatta a hírt az MTI-vel, hogy február 13-án 80 éves korában meghalt Tandori Dezső.

Tandori Dezső írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Tandori Dezső a magyar irodalom korszakos költője. A költészettörténetben többek között első, 1968-ban megjelent Töredék Hamletnek kötetéhez kötik az úgynevezett lírafordulat jelenségét. De jelentős verseskötetei között tartják számon az 1973-as Egy talált tárgy megtisztítása, az 1991-es Koppar Köldüs és az 1996-os A Semmi Kéz című munkáit is. (Utóbbi két kötetét kritikusaink beválasztották az elmúlt harminc év legfontosabb harminc verseskötete közé is. És 30/30-as verslistánkon is három verssel szerepelt.) Kétségkívül nagy hatású költői munkássága mellett gyerekverseket, ifjúsági irodalmat, regényeket, esszéket is írt. Fordítói munkássága hasonlóképpen kiterjedt a lírára, a prózára, a drámára és a filozófiai művekre is.

2018. decemberi lapszámunkban összeállítással köszöntöttük a 80 éves szerzőt. Mesterházy Balázs, Szabó Marcell, Méhes Károly, Kőrizs Imre, Bedecs László és Turi Tímea szövegei mellett Tandori szerkesztőségünkbe küldött leveleiből és rajzaiból is bő válogatást tettünk közzé.

Most az alábbi, eredetileg a 2007 januárjában megjelent jelenkoros versével búcsúzunk szerzőnktől, a magyar irodalom emblematikus alakjától.

 

Pillanatnyi (?) végszó

Ily morzsák, ez voltál

Felismertem a világ függőleges szerkezetét, és elnémultam.
Felismertem a világ vízszintes szerkezetét, és magányos lettem.

Az események bekövetkezésének nincs ideje, nem voltak, s vannak.
Mindent csodálkozás nélkül kell fogadni, csak akit ér, belevész.

A látni, hallani, a semmi se, semmit se: már a magányos út vége.
Jó állapot lenne, mikor már alig
; csak a közeli halál az ára.

A világ függőleges szerkezete pedig: ahogy az embereknek te kellesz.
A világ vízszintes szerkezete: ahogy neked ők kellettek volna.

Hiába múlik el ez utóbbi, az előbbi megmarad.
Hiába egyetlen igényed a magány, ki vagy szolgáltatva így is.

Társaid ebben sincsenek, mert mindenki más: játék, a test vágyai,
babérleveles krumplifőzelék, déltengerek, család, ily vágyak.

Ezek tesznek minket egyedivé, és minél jobban közeleg a végszó,
annál kevésbé lesznek érthetőek az egymásnak mondott szavak.

Ez a világ igazi szerkezete, a végső vízszintes.
A végső függőleges az, ami belőled pernyeként felszáll,

vagy szétszórt poraid felett madarak röppennek, kutatnak esetleg,
és nem leszel hasznukra, ha nem szórnak veled morzsákat is.

 

(Fotó: Várnagy Tibor)

2019-02-13 14:00:00