A Pannon Filharmonikusok TITANIUM-évada

A szerk.

Bécsi, londoni és hazai ikonok: Benjamin Schmid, Gilbert Varga, Eötvös Péter, Vidovszky László.

 

A Kodály Központban tartotta a PFZ évadnyitó sajtótájékoztatóját szeptember 11-én. Páva Zsolt polgármester köszöntő szavaiban a zenekar országos kulturális missziójáról beszélt, s hangsúlyozta az együttes másfél évtizede folytatott tudatos építkezését, amelynek eredményességét a közönség és a kritikai élet is visszaigazolta.

Horváth Zsolt igazgató felidézte a 2002/03-as évek döntését, amikor elhatározták, hogy új szintre emelik az együttes szakmai munkáját. Az új évad metaforikus nevét a titániumról kapta, amely a tartósság és színgazdagság képzetét idézi fel, s amely karakterjegyek a PFZ játékában 16 éves töretlen fejlődése révén alakultak ki.

Bogányi Tibor vezető karmester, aki immár nyolc éve dolgozik együtt a zenekarral, szintén a folyamatos fejlődést hangsúlyozta, amely lehetővé teszi az olyan magas fokú előadói készséget igénylő darabok megszólaltatását, mint például Bruckner ebben az évadban sorra kerülő 5. szimfóniája. A változatos programból kiemelte Mahler „Titán” melléknévvel jelölt 1. szimfóniáját, a nagyközönség számára ismert Dvořák-művet, az „Újvilág” szimfóniát, Schubert 9. szimfóniáját, valamint Sztravinszkij Tűzmadár-szvitjét. A magyar vonatkozású szerzők közt Goldmark Károly és Hubay Jenő művei szerepelnek. Bogányi megemlítette még a hazai koncerteken túl a lemezfelvétel és a külföldi turnék fontosságát, amelyek a nemzetközi elismerés nélkülözhetetlen alapját képezik. E téren nagy jelentőségű a Benjamin Schmid hegedűssel való együttműködésük, amely kiváló lemezekben öltött testet.

Amint azt Horváth Zsolt elmondta, az évad a külföldi fellépések szempontjából – szervezési okokból – épp apályosabb lesz: Bécsben, Zágrábban és Eszéken vendégszerepelnek. Felhívta a figyelmet a PFZ évfordulókhoz kötődő programjaira, amelyek közt például februárban a 75 éves Vidovszky Lászlót, márciusban pedig a szintén 75 éves Eötvös Pétert ünnepli a zenekar, de megemlékeznek a költészet napja alkalmából Weöres Sándorról is, aki 105 éve született és 30 éve halt meg. A zenei nyitottság jegyében ugyanakkor a Made in Pécs fesztivállal együttműködve ismert pécsi könnyűzenei formációkkal adnak majd közös koncertet január elején. A zenekarral dolgozó vendégművészek közül kiemelte Gilbert Varga karmestert, aki három ízben is vezényli az évad során az együttest. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Pannon Filharmonikusok csak abban az esetben tudja teljesíteni a tervezett művészi programot, amennyiben a szerződésekben garantált valamennyi támogatásához hozzájut.

A zenekar extravagáns kiállítású műsorfüzetéből megtudható, hogy a Pannonicum-bérlet szombat esti koncertjei olyan klubestekkel bővülnek, ahol a zenei alkalomhoz illő gasztronómiai kínálat járul. A közönség bővítése érdekében a PFZ „Classical Chill Out” címmel a szimfonikus zenébe beavató sorozatot indít a városban élő külföldi egyetemistáknak angol nyelven, s folytatódik a kamaszoknak szóló sorozat is, továbbá új program is indul Bősze Ádám közreműködésével „Utózönge” címmel.

2018-09-12 14:00:00