Parainesis Disnotoriensis

 

A böllér arca véresen komoly.

Kezében ott van már a féldeci,

Amellyel most a pontot felteszi

A tor “ííí”-jére, amely gyakran oly

 

Szívszaggató, mint egy – halálsikoly;

Hogy szívét aki fel nem vértezi,

Míg más a sült, fokhagymás vért eszi,

Ő éhségsztrájkot folytató fogoly

 

A bűntudat s az undor börtönében.

Ezért hát vésd eszedbe jól, amíg

Lehet: nincs kívülálló harmadik,

 

Csak vesztesek vannak és győztesek;

S hogy kivel vagy, muszáj eldöntened.

Mert élni kell. S az élet oly törékeny.

 

 

Itt van Európa, ujra csendes…

 

Itt van az ősz, itt van ujra,

Elzúgtak forradalmai...

Tudja isten, hogy mi okból

Szabadságát nem vívta ki.

 

Európa csendes, ujra csendes,

S szép, mint mindig, énnekem.

Szégyen reá! lecsendesűlt és

Szeretem? de szeretem.

 

 

 Esti kérdés

 

Terád gondolva ballagok.

Lelkem szeretnék tépni szét

Dohogva föl-le fújtató

Nehéz pogácsaszaggatók.

 

Szerelmes voltam, nagy szamár.

Elmúlt, hidd el, a nagyja már,

De szörnyű fantomfájdalom,

Mi tagjaimba visszajár.

 

Elvarrtam bár, mi fájhatott,

Szemed, ha rám néz, még igéz;

S orvul megölt szívem körül

Ismét piros a régi géz.

 

Vágyam csak eltiport parázs,

Melynek ha mégis lángja kél,

Ellobban gyorsan, hangtalan,

Akár kiszáradt lámpabél.

 

Miért baj hát, ha elcsenek

Szemednek, Zsuzsa, lángoló

Tüzéből egy zsarátnokot?

 

Olyan csupán ez, mint mikor

A piknikező angyalok

Kosárkájából hangya lop.