Kora őszi

 

előfordul hogy ránk omlanak az évek

s olyankor töprenghetünk a kiegészítéseken

hogy teljesebbé tegyük mindazt

ami lehetett volna

 

óvakodunk a metaforáktól

melyeknek veszélyesen hosszúra nyúlhat az árnyéka

hogy az ajándékszerű álmok

és féltett emlékeink éltessenek azért

 

mintha valami boldognak hitt hely peronján

álldogálva történne mindez

mintha véget nem érő

kora őszi kiránduláson lennénk a tengernél

 

s várnánk hogy kiszűrhessük

az örökös hullámzás zajából

a csak nekünk szóló szavakat

az egyre jobban feltámadó szélben

 

 

Ennyi

 

a bizonytalan háttérből lassan kirajzolódnak

az évszak plasztikus torzói

és a menni vagy maradni társasjátékából

talán felidézhető még valami az álmok erejével

bár lehet inkább a találgatások a szórakoztatóbbak

 

azt hittük bennünket nem érdekelnek a határok

mégis külön gyűjtjük a szavakat az otthoni és az óvatos beszélgetésekhez

kitartóan sóvárgunk a tenger után

megpróbáljuk elképzelni a mítoszok pásztorlányainak estéit

gondoljuk egyszer minden érthető lesz

 

ha túlságosan is komolyra fordulnak a dolgok

nyugtalanítóak a már nem titkolható metaforikus képletek

egyszerűen azt szeretnénk ha nem akarna tőlünk senki semmit ennyi az egész

de nem tudjuk mi lesz s valahonnan mintha a feleségemet hallanám

hűvös van innál egy teát

 

 

Mi lesz

 

jártunk ma a hegyi ösvényen

hol szánkáztunk az első télen

 

közben hullt minden szakadatlan

és botladoztunk a szavakban

 

mi lesz semmivé és mi marad

be fogod még fonni a hajad