Rétegek

 

Azt mondjuk: „Örök szeretettel".

Azt mondjuk: „Hagyj lefeküdnünk!"

Azt mondjuk, arcunkba törölve:

„Kit sabesz!"

Aztán elfogy a hal és a kenyér,

a sütemény fekete magvai.

Aztán a borág gyümölcse is elfogy

a mintázott pohárból.

Köztünk a szombati gyertya.

A gyermekkori magány

játéka: nézem a lángot;

most élesek a körvonalai;

most mögéje nézek, bele

a valóság nyiladékaiba;

most újra a láng, látom

a hártyák libbenését.

Így gondolták a régiek is:

„anyagtalan rétegek hámlanak

a dolgok arcáról".

A láng mögött: sötétlő arcod.

Ma ellátni Jeruzsálemig.

 

 

Péntek este

 

Nem azt kérdezem, hogy milyenek

szemtől szembe – szőkék és kék

szeműek-e vagy sémiek, metszett

orral, penge-arcéllel, vagy feketék

(mint az abesszinok), s hogy a kezük

nehéz-e vagy átlagos, vagy kecses,

amikor eltakarják a szemük vagy

jó szombatot kivánnak, és átlagos-e

a talpuk, amint elszállnak egyenként

vagy sűrű rajokban, tehát hogy

páros talpuk összezárva milyen,

amint nézünk utánuk, fénylik-e

puhán, vagy kérges-e – hiszen

ha már beléptek ide, a mi időnkbe,

gondolom, van koruk –, s azt is

kérdeném, bár félve, mert férfiak,

ha nem nélkül is, hogy akkor

ők most mégsem férfiak s nem

nők, vagy nem nem-férfiak

és nem nem-nők, és ha úgy van,

hogy ők így, és akkor milyenek is,

az Isten udvartartása, azt kérdeném,

bár félve, békesség angyalai.