Sziréna

 

Egyszer anyám

míg élsz meséld el

álmomban

mit akartál

mikor ágyamhoz

lépve éjjel

egyszer csak

kitakartál

 

Mozgott a szád

de nem volt hangod

a tudat

halva ébred

ismertem azt

a husky-arcot

aki belőled

nézett

 

Azt a domeszti

kálhatatlan

hajnali

szürke szempárt

hányszor is láttam

hány alakban

mongol

holdon a membránt

 

Farkasokat

vedlett fotókon

jó volna

végre tudni

hova fülel

a lélek folyton

mi elől

kéne futni

 

Emlékszel

örökké siettünk

kapkodva

öltözködtem

puhán ügetett

szótlan testünk

a jeges

ködben

 

Mért volt e

készenlét miért a

rianó

kába kényszer

napkeltét

átszelő sziréna

– addig ugye

nem mész el