Lecke az öbölnél

ha léha tárgy figyelmed elterelné

a tétel áll az ismétlés jogos:

úgy nyúlsz ki majd s léssz száraz pergamenné

mint béka melyre lábad rátapos

példád az állat: benne már a lélek

mintha csírázna – aztán ez marad

lesed közelről félsz és azt reméled

hogy a tényekhez szoktatod magad

barokk felhőkön szurkál át a nap

csak nézd a fényt hisz méltán vonz a távlat

mit lelked most a tájban visszakap

a nap leszáll a nézőpont pedig

mint nyegle költő vég előtti verse

feltisztul s végképp elemelkedik

Berta

nem voltál vele ennyit amíg élt

kilépsz s nyomodban ezüstpénz-szeme

nem pásztáz többé kertnyi semmibe

de csak kimondod szép csillagnevét

talán már tényleg érted mit jelent

no menj s ahol a föld takarja őt

hajtsd meg fejed a kőrakás előtt

hisz őtőle tudod hogy rossz a rend

amit növeszt önvédő oltalom

hogy az ilyen bölcsesség mind avas

talmi nyugalom páncél cifra vas

s amit véd: próbálatlan elvhalom

s hogy ha nem kín teremti nincs öröm

s az Én szobráról a zörgő babér

hamar lehullik s még annyit sem ér

mint elhullajtott kiskutyaköröm

igen a lelked edzetted vele

hisz kit szolgált a makacs kis remény

amivel ült figyelmed peremén

s e bánat is kit – gondolj csak bele