főtt krumpli

nagyanyámék városiak voltak de a kertes házba a disznóól még belefért

ott jobbra a nyári konyha és a kamra után a hatalmas birsfa előtt

ismertem minden évben a mangalicát különösebb barátkozás nélkül

sosem vonzott ugyanis magánzó röfögésük és a friss trágyaszag

ám a teraszra a bordó nagy lábosba hűlni tett héjában főtt krumpli

a moslék mellé ünnepi étkük éretlen kamaszként alaposan felizgatott

alig vártam hogy leüljön kissé a forró gőz s kapkodni kezdtem

föntről a rózsaszínben duzzadó enyhén megrepedt értelmes gumókat

disznónak való krumpli – valahogy tehát ez már akkor sem volt igaz

mint ahogy arra sem emlékszem a négylábú szemantikai üzenetét

oly tömegesen címeztük volna kallódva küszködő embertársainknak

miként századvégen mocskossal ékítve a ferdére pumpált demokráciában

már abban is találni élvezetet ha a gondosan közepesre válogatott

gülbabát hideg vízben élővé sikálod egy öblös lábasban vízszintbe rázod

a ráöntött vizet jól megsózod s várod a fővés első édeskés illatát

közben vékonyra szelsz két-három lilahagymát kis ecetes vízzel öntözöd

s mikor az bíboros levéből nyálfuttató igényes zamattal rád köszön

enyhén megforgatod s még rá is csodálkozhatsz erre a különös színre

mely valahogy nem illik a lumpenból és parasztból kevert szellemi elitre

van valami ezoterikus fönsége miközben milyen póré s egyszerű

csak a kis kockákra vágott fagyos füstölt szalonnát el ne felejtsem

mire a krumpli megfő asztalon a helye mint a hideg vajas doboznak

s ebből a szegényes kvartettből már kezdheted is az egzotikus mixelést

én a krumpliról leöntöm a vizet s a forró fedő alól óvatos villával

az elomlás és a férfias tartás mezsgyéjén billegőket egyenként hívogatom

jó késsel húzom meg héjukat s mikor már tányéron párolognak

a rusztikus kockákra vágott darabok merev vajpettyeket dobok rájuk

aztán késheggyel só szájban forgolódva utoléri őket falatnyi hagyma

meg egy más körforgásban épp a rajtuk nevelkedett disznó hája

soha csicsásabb salátaparádékat öntelt önteteket szolid vacsorára

már csak a derék négylábú emblematikusan szétdobált neve –

csoda ha a terapeutikus fazékból kitekinteni az evőnek nincsen ingere