Gyermekbűnök

utcaárokban játszunk bankosat. gyerekes

értékeinket a csatornaátfolyóba rejtjük.

egy nálam nagyobb fiú és két lány. nem is

tudom, otthonról miket hordunk majd össze,

s pakolunk oda. az apró tárgyak között lesz

egy fényes, lilás rózsaszín korong alumíniumból,

nem tudom, micsoda. talán valami tégely teteje,

és néhány feledhető, bennszülöttnek való kacat.

amikor a verset írom, már nem emlékszem rájuk,

csak a rózsaszín korongra, meg hogy füvet tépünk

álcázni a széfet, s az árokparti délelőttből

hazakiabálnak bennünket ebédelni. délután

újra találkozik a banda, de már hiába forgatjuk

a füvet, a száraz csatornaátfolyóban sehol

nem leljük elrejtett kincseinket. valaki

feltúrta, kirabolta a rejteket. találgatjuk, ki

lehetett, kicsoda a tolvaj, aki délelőtt biztosan

kilesett minket. végiggondoljuk a lehetséges

tettesek sorát, s terveket szövünk a lebuktatásukra.

egyenként meggyanúsítunk minden utcabeli

gyereket, egy-két felnőttet is: bolondjóskát.

másokat. megfigyeljük a csatornaátfolyó

környékét. két fiú, két lány, törpe sherlock

holmes-ok. hátha visszatér a bűnös a tett

színhelyére. napokig nyomozunk majd, de

eredménytelenül. csak a gyanú sározza be

játékunkat, amikor találgatjuk, hogy ő vagy

a másik lehetett. egymást nem vádoljuk

lopással, rablással. talán eszünkbe sem jut, hogy

közülünk is lehetne valaki. aztán más játékokat

játszunk másokkal. a nagyobb fiú és a két lány

évek múlva bizonyára elfelejti majd

az egészet, csak bennem marad meg a történet;

mert én lopom el az árokparti széfből

a kincseket.