Az ellenség szokásai

 

 

Legjobb embereink öldöklő harcban elesnek,

asszonyainkat az ellenség megbecsteleníti,

gyermekeinket vesszőből font nagy kosarakban

messze vidékre viszik, hol nyershúson nevelik föl

őket gyorslábú katonának a hadseregükbe,

hogy fejedelmi parancsra, ha megnő majd a szakálluk,

hódítókként lépjenek ismét arra a földre,

melyben apáik szétszórt csontjai porlanak, és ott

legjobb embereinket a harcban sorra levágják,

asszonyainkat győztesként megbecstelenítsék,

gyermekeinket vesszőből font nagy kosarakban

messze vidékre vigyék, katonának a hadseregükbe.

 

 

 

A nagy Holc éjnek idején

 

 

A nagy Holc éjnek idején

megáll a pálya közepén.

Lábát terpeszbe szétteszi,

kezeit csípőre teszi.

 

Kiáltja hármul: „Jöjjetek,

fivérim, ide gyűljetek!

Eljött a várva várt szüret:

a sárga Hold már szép kerek."

 

És gyűlnek végtelen hadak,

és torlaszolnak főutat,

és ásnak roppant gödröket,

és fennek hosszú kardokat.

 

Miért e vészes buzgalom?

Mire készülnek? Nem tudom.

Te, ki e verset olvasod,

reméld, hogy ártatlan dolog.

 

 

 

Himnusz

 

 

Az ember bűzlik szüntelen

a vértől, mint egy hentes.

Csak az én Uram bűntelen,

minden mocsoktól mentes.

 

Csak az én Uram illatos,

e földön nincs is mása.

Az ember bűzlik, mint a fos,

ez immanens vonása.

 

 

Egy gondolat

 

 

Elfogyni lassan, mint Petőfi Sándor

mondta egy versében a gyertyaszálról,

lassan hervadni, mint ugyane költő

írta, midőn halálát énekelte,

mint titkos féreg fogán rág a fog-szú,

ágyban párnák közt haldokolni hosszú

heteken át halványzöld kórteremben:

ó, Istenem, ettől kímélj meg engem.