Most hozzátok szólok,

végső válaszolókhoz,

kettős szfinxhez.

Mit láttatok, láttattatok,

amíg nem voltam én, és ti már voltatok?

Még a megnevezés előtt

– ti mind láttátok:

zárt sötétet, tág ragyogást.

Mint egykor,

járdaszegély fölötti fényben

gyerek-esőkabátomat –

Évtizedekkel később, felnőtt-időben

többször próbáltam ugyanabból a nézetből,

de nem ezt láttattátok.

Kopár, szétesett, szürke aszfaltot. Sivár cipő-orrot.

De most, ahogy idejöttem, újra itt vagyok,

ugyanúgy fényes a járdaszél.

Egészbe állt. Szinte lebeg.

Még fényesebben izzó. Mintha foszforeszkálna.

Így láttatjátok, újra telten. De járdalátomás. Nem látvány.

Hol van az ünnep? Káprázat. Ősz nedvesen fanyar lehelete –