(a völgy alján)

a völgy alján a patakmeder

évről évre arrébb húzódott. a híd

egy kidőlt fatörzs volt, melyen

kitárt karral átegyensúlyoztam,

aztán megtettem ugyanezt csukott

szemmel is. a szabadulás első próbái

még súlytalanok és könnyűek.

a partról évről évre leszakadt egy sáv,

és a bodzabokrok fehér ernyőket

nyitva léptek egyet a széle felé.

(hogy karjával)

hogy karjával egy sávnyi partot megtartson, mielőtt

csúszni kezd visszafelé, az utolsó, holt

mozdulatban mintha még lenne annyi erő, pedig a kar

már nem előre csap, és túl a kosszarv-

fordulón a lélegzet hiába növeszt új lombot, a fák

tövén ugyanaz a nedves korhadás, ugyanaz,

ami nem múlhat, a napsütés, mint rekedt kürtharsogás,

és semmi adósság nincs elengedve, a sodrás

megköt, semmi tartozás, a test a fákkal visszacsúszik,

távolabb lép a part, és messze elöl, mint

egy nyíl hegye, ragyog a szarv, a lenti víz, a fönti ég.