Így volt:

volt egy ablak. A Széchenyi térre nyílott. Hunyadi János lovas-szobra meg neki háttal. Tájolása kelet-nyugati: farok – fej. Az efféle tájolás nem volt elfogadott, gondot is okozott a Hazafias Népfrontnak – meg a baranyai VB-nek. Meg a szempontok is, amelyek a KB-től jöttek.

Ugyan már immunissá vált a fül és a szem ezekre, de azért tudni kellett bánni a zajokkal meg a látvánnyal.

Így történt:

és az ablakon túl a város, az urbs.

Az ablak mögött áll Szederkényi Ervin és telefonál. Nem ülve, csakis állva, félórákat. Tudom, mert átellenben dolgoztam, s ráláttam. (Na, erről majd később.) Ő volt a telefonálós főszerkesztő. Különös, de ez a kérlelhetetlen és meggyőző hang a szempontokat és direktívákat elegánsan dugába döntötte.

És tette a Jelenkort az ország meghatározó szellemi műhelyévé és baráti körévé Balassától Weöres Sándorig.

Itt van:

most is ez az ablak, s ha a szerencsés fölismerés átsegít bennünket ezen a téren, nézzünk fel rá.

A fényjáték a poros üvegen játszik velünk: úgy néz ki a távozó, mintha érkezne.