Pszichoterápiás rehabilitációs…

 

Aszal, érlel(?), őriz(!) szanatórium:

még nem, de maholnap tudok zombiul.

Tagolják napjainkat a gyógyszerek

(kellenek, mert tudjuk már, hogy) jó gyerek

-kora annak se volt, aki azt hitte −

s mennyi ifjonc; a legtöbb nincs harminc se…

Mint fonal a guzsalyról, fut az idő:

öregszik az őszinte s a hazudó.

Múlik a nyár, sütkérezik a beteg −

Heuréka? ¬ ritka az ily baleset.

Bujkálni mely nagy öngól, de belőjük;

feladatok? Hogyne futnánk előlük!?

Megéljük itt a leépülés

vidám oldalát;

őszinte szó? vagy vallomás? Nehéz szülés:

gégédben reked, pedig haj! de mondanád…

Csorbulnak az eszközeim kifele;

hiába nógat a doktor: Ki vele!

A szó, a szó: bunker marad, hiába −

nem hajlik tőle szét lelked hinárja.

A víz mélyén mélytengeri micsodák

gúnyolják a pancser vadász szigonyát

(Ki tudja, nem direkt céloz-e mellé;

mit tenne, ha Nessie-jét kiemelné?!)

Így vagyok hát, tapogatva homályba’:

nem segít a tapasztalat, se lámpa,

a remény fogy, ha az ember veterán;

nincsen szikém magamhoz, se kamerám

− ebből kínos megrekedés ered ám;

Hirdessetek meg, pajtik, a vaterán!

 

 

Revans

– lelkibajomról –

 

Én őt diabolizálom,

ő engem debilizál.

A bosszúálló pfujzat!

 

 

Miattadiglan

 

mint nyamvadt éndarabok
úgy hullanak…

 

Bármi bárhogy légyen,

Édes Rózsám, tudd azt,

Én vagyok az, aki

Nehéz búban gunnyaszt •

Én vagyok, ki érted

Epekedik egyre;

Véznán, hogy nincsen már

Hasa, se bicepsze •

Én vagyok, ki csöndben

Könnyel párnát áztat;

Máskor, mint szamár, bőg,

Rí s föllármáz házat,

Akinek nappala,

Se éjjele nincsen;

Semmi, mi bús kedvén

Kicsit emelintsen –

Lásd, én vagyok az is,

Ki ír könnyel-vérrel;

Szemtől-szembe szólni

Nem mer (szörnyen szégyell) •

Ki más lenne, mint én,

Kit kerül az álom??

S befelé burjánzik

Panasz-gigabyte-om •

Én vagyok, ki némán

Sóvárog csak, nem szól,

És aki kénjában

Sötét éjben rejszol –

Akinek a világ

Nehéz ólmos égbolt,

Ha virraszt, ha járkál,

Mardosástul félholt •

Reám akaszkodék

Szerelmi pióca;

Nem kap lángra mástul

Ágyékom kanóca!

Bizon’ Galambocskám,

Miattad így „élek”:

Szerelmi pojáca,

S bennem avítt lélek.