Bitódalok

 

 

A bitódalok létrejötte (Wie die Galgenglieder entstanden)

 

Volt egykor nyolc vígkedvű király; éldegéltek. Hívták őket így és így. Ki hívta őket egyáltalán? Neveztettek. Egy napon aztán a nyolc vígkedvű király elbeszélgetett. „Sótalan a világ; menjünk egy kis sóért!” – mondta a második. „És ha még bors is volna…” – gondolta a hatodik. „Ki ismeri az újat?” kérdezte az ötödik. „Én!” kiáltott a hetedik. „S hogy nevezed?” kérdezte az első. „A földalatti”, felelte a hetedik „a Bal, a Jobb, a Köztes, az Éjjeli, a képtelenség négyzete az érzékelhető három oldalának tetején.” „És milyen út vezet hozzá?” kérdezte a nyolcadik. „Az egykarú, fejetlen kereszt és az alap a szöglet felett”, mondta a hetedik. „Tehát a bitó!” mondta a negyedik. „Esto”, mondta a harmadik. És mind megismételte: „Esto”, ami annyit tesz „Úgy ám”.

     És a nyolc vígkedvű király elrendezte öltözéke redőit, s a bolondjukkal felakasztatták magukat. A bolond aztán szintúgy feledésbe merült. —

      Szemlélhetjük a bitófák hegyét, miként a fantázia gyűrűinek egy lugasát. A gyűrűkben még több némaság lakozik.

      A bitóköltészet egy kis darabka világszemlélet. Ez az elanyagtalanított kikapcsolódás fenntartásoktól mentes szabadsága, ahogy az benne megnyilvánul. Tudjuk, mi a mulus: az irigylésre méltó középfok az iskolapad és az egyetem között. Nos hát: egy bitótestvér az irigylésre méltó középfok az ember és az Univerzum között. Nincs tovább. A bitóról másként látunk rá a világra, és más dolgokat is másnak látunk.

 

Az atomot játszi fényben

hagyd vágtatni! Hogy gyalulás?

Tépelődés? Okoskodás?

Az Eksztázis szentül éljen!

 

 

A bitólakók indulója

(Bundeslied der Galgenbrüder)

 

Borzasztót tett velünk a lét:

Piros cérnán lógunk föléd!

Pók hálót sző, unka zenél,

rossz választékot vág a szél.

Ó Undor, Undor, vad Utálat!

Bagoly átkot szór utánad.

Csillag fénye törik Holdén.

Téged ez sem tör meg most még.

 

Ó Undor, Undor, vad Utálat!

Hallál ezüstös lópatákat?

Kuvik kiált: „Kuikk! Kuikk!”

Lám, elalél, s kékbe bukik.

 

 

A holdkos

(Das Mondschaf)

 

A holdkosé távol határ.

Birkanyírásra várva vár.

A holdkos.

 

A holdkos fűszálat kajál,

aztán almára hazajár.

A holdkos.

 

A holdkos álmában beszél:

„Mindenség sötét tere: Én.”

A holdkos.

 

A holdkos reggelre halott.

A Nap izzik, teste fagyott.

A holdkos.

 

 

Új (élet)formák a természetnek ajánlva

(Neue Bildungen der Natur vorgeschlagen)

 

Az ökörszáj

A kacsaméleon

Az esőoroszlán

A gerlebéka

Az ölbagoly

A bálnabanka

A svábbogártatlan

Az övállat

A pávabarom

A vérróka

A tiglice

A fűrészhattyú

A folyamopszli

A viskópincsi

A vihardolog

A bagolykukac

A sünzsiráf

A rinocéló

A százszorronda

Az emberkenyérfa

 

 

A tölcsérek

(Die Tritter)

 

Két tölcsér jár kint az éjben.

   Testük szűkülő terében

      fényét a Hold a

        földre önti

         erdei táj

           az út

            s.t.

             b.

 

 

A térd

(Das Knie)

 

Egy térd sétál magányosan.

Csak egy térd, semmi más!

Nem fa, sátor – mint oly sokan –!

Csak egy térd, semmi más.

 

A háborúban emberét

szétlőtték – szerteszét.

Mi ép maradt, csupán a térd –

szentelt ereklyeként.

 

Azóta jár magányosan.

Csak egy térd, semmi más!

Nem fa, sátor – mint oly sokan –!

Csak egy térd, semmi más.

 

 

Az éjközépegér

(Die Mitternachtsmaus)

 

Ha éjfeledik, sonincs Luna

s a csillag éjházba búna,

Éjházban tucatszor jár-kel-él

az éjközépegér.

 

Fütyürész, két ajka karika, –

ordít a pokolparipa…

Azért csak körbemendegél

az éjközépegér.

 

Szellemura, a nagy, fehér,

néha más otthonokba tér.

Várában őr – az úrra fér –

az éjközépegér.

 

 

Bitófák hegye

(Galgenberg)

 

Buta népnek érthetetlen

játsszuk végig életünk.

Ebből jön, ez védhetetlen,

hogy a gúny célt ad nekünk.

 

Gyermek-bosszúnak nevezd, mi

lét-szigor ellen vonul;

életen csak az nevet, ki

minket értni megtanul.

 

GYÖRE GABRIELLA fordításai