Bánffy Mik­lós Er­dé­lyi Tör­té­net cí­mű re­gény­tri­ló­gi­á­ja 2012-ben je­lent meg új­ra a He­li­kon Ki­adó gon­do­zá­sá­ban. Ki volt gróf Bánffy Mik­lós, és mi in­do­kol­ta mű­vé­nek új­bó­li meg­je­len­te­té­sét? Ablonczy Ba­lázs sze­rint Bánffyt „mél­tat­la­nul el­fe­led­te a köztudat”,¹ ezért az Er­dé­lyi Tör­té­net meg­kö­ze­lí­té­sét szer­ző­jé­nek be­mu­ta­tá­sá­val kez­dem. A Bánffyról szó­ló pub­li­ká­ci­ók je­len­tős ré­sze az élet­rajz­ra korlátozódik,² ezért csu­pán a fon­to­sabb ada­to­kat eme­lem ki.

      Bánffy Mik­lós (1873–1950) a lo­son­ci Bánffyak gró­fi ágá­nak le­szár­ma­zott­ja. „Ré­gi csa­lád”, tör­té­ne­tük több év­szá­zad­ra vis­­sza­nyú­lik a ma­gyar, szű­kebb ér­te­lem­ben az er­dé­lyi történelemben.³ 1901–1906 kö­zött or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő lett, majd Ko­lozs­vár és Kolozs vár­me­gye fő­is­pán­ja (1906-1910).⁴ Az Ope­ra és a Nem­ze­ti Szín­ház in­ten­dán­sa­ként tá­mo­gat­ta A fá­ból fa­ra­gott ki­rály­fi és A kék­sza­kál­lú her­ceg vá­ra be­mu­ta­tá­sát. 1921 és 1922 kö­zött a Beth­len-kor­mány kül­ügy­mi­nisz­te­re. A Ke­mény Já­nos ál­tal kez­de­mé­nye­zett He­li­kon meg­szer­ve­zé­sé­ben ve­ze­tő sze­re­pet vál­lalt. A sze­ge­di sza­bad­té­ri já­té­ko­kon meg­ren­dez­te Az em­ber tra­gé­di­á­ját 1934-ben és 1935-ben.⁵ A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú alatt ered­mény­te­le­nül tár­gyalt mind a ro­mán fél­lel az eset­le­ges ro­mán–ma­gyar kö­zös, mind Hor­thyval a ma­gyar ki­ug­rás­ról. Vél­he­tő­leg köz­re­mű­kö­dé­se mi­att bonchidai kas­té­lyát SS-csa­pa­tok ki­ra­bol­ták és felgyújtották.⁶ A há­bo­rú után Bánffy új­ra be­kap­cso­ló­dott az er­dé­lyi kul­tu­rá­lis élet­be, azon­ban rang­ja, egy­ko­ri kül­ügy­mi­nisz­ter­sé­ge mi­att egy­re több tá­ma­dás ér­te. 1949-ben Ma­gyar­or­szág­ra tá­vo­zott, egy év­vel ké­sőbb Bu­da­pes­ten halt meg.

 

 

Kis­bán Mik­lós

 

Bánffy Mik­lós szép­író­ként a Kis­bán Mik­lós ne­vet hasz­nál­ta, vá­lasz­tá­sa mel­lett éle­te vé­gé­ig ki­tar­tott. Az ál­név és a va­ló­di név fel­tün­te­té­sét mű­ve­in nem le­het szer­zői já­ték­nak te­kin­te­ni. Hasz­ná­la­ta mű­fajt meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­ség­gel bír, és nél­kü­löz­he­tet­len a va­ló­di név­vel meg­je­lent al­ko­tá­sok ér­tel­me­zé­sé­hez. A Kis­bán Mik­lós név­vel elő­ször 1906-ban ta­lál­ko­zott az ol­va­só­kö­zön­ség, Bánffy el­ső drá­má­já­nak, a Nap­le­gen­dá­nak a meg­je­le­né­se­kor. Ady End­re írt ró­la ked­ve­ző bí­rá­la­tot, és már írá­sa ele­jén a szer­ző sze­mé­lyé­re te­rel­te a szót. „Ki le­het ő? Kis­bán Mik­lóst pszeudonimnak hírlelik. Ugyan­csak hír­le­lés sze­rint Kis­bán Mik­lós­ról: gróf Bánffy Mik­lós vol­na. Akár­ki, ko­moly irodalmár…”.⁷ Ha­bár Ady csak sej­té­sé­nek adott han­got, va­ló­szí­nű, hogy má­sok is el­fo­gad­ták Kis­bán Mik­lós azo­no­sí­tá­sát az ak­kor or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő Bánffyval. A Nap­le­gen­da tet­szést ara­tott, egy év­vel ké­sőbb bemutatták.⁸ Azon­ban Bánffy az el­is­me­rés után sem je­len­tet­te meg a mű­ve­it a pol­gá­ri ne­vén. Gu­lyás Pál Ma­gyar Írói Ál­név Le­xi­kon­já­ban az ál­név­hasz­ná­lat több in­dí­té­kát is megemlíti.⁹ Ezek közt dön­tő­nek tar­tom a fő­úri osz­tály ha­gyo­má­nyos ide­gen­ke­dé­sét az iro­da­lom­tól és mű­vé­szet­től, amely tag­ja­i­tól el­ső­sor­ban a köz­szol­gá­la­tot és a bir­tok igaz­ga­tá­sát vár­ta el. Bánffy írói mun­kás­sá­ga 1926-tól ka­pott na­gyobb len­dü­le­tet, ami­kor visz­­sza­vo­nult a ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­kai élet­től, és mi­vel po­li­ti­kai jo­ga­it Ro­má­ni­á­ban csak tíz év el­múl­tá­val gyakorolhatta,¹⁰ több időt for­dít­ha­tott az írásra.¹¹

      A név­hasz­ná­lat prob­lé­má­ja az 1930-as évek el­ső fe­lé­ben je­lent­ke­zett. Kis­bán Mik­lós né­ven je­lent meg 1931-ben Mar­ti­no­vics-drá­má­ja és Fortéjos [sic!] De­ák Bol­di­zsár memoriáléja cí­mű no­vel­la­fü­zé­re, em­lék­irat-pa­ró­di­á­ja. Egy év­re rá azon­ban Bánffy Mik­lós né­ven ad­ta köz­re Em­lé­ke­im­ből cí­mű em­lék­ira­tát. En­nek a tény­nek ön­ma­gá­ban nincs je­len­tő­sé­ge, hi­szen az em­lék­irat mű­fa­ji kö­ve­tel­mé­nye, hogy szer­ző­je va­ló­di ne­vé­vel ad hi­telt a ben­ne le­ír­tak­nak. Még­is fon­tos lesz az Er­dé­lyi Tör­té­net el­ső ré­szé­nek 1934-es meg­je­le­né­se­kor, ugyan­is a Megszámláltattál… két kö­te­té­nek táb­lá­ján a Gróf Bánffy Mik­lós név volt fel­tün­tet­ve.

      Az Em­lé­ke­im­ből fe­lől szem­lél­ve akár az­zal is szá­mol­ni le­he­tett, hogy iro­dal­mi igé­nyű em­lék­ira­ta után Bánffy el­hagy­ja a Kis­bán ne­vet. Még­sem ez tör­tént. Az Er­dé­lyi Tör­té­net nagy vál­lal­ko­zás volt, utol­só, har­ma­dik ré­sze 1940-ben je­lent meg. Az író szü­le­té­sé­nek 70. év­for­du­ló­já­hoz kö­ze­led­ve a Ré­vai Iro­dal­mi In­té­zet Bánffy Mik­lós Mun­kái cím­mel élet­mű­ki­adást in­dí­tott. A so­ro­zat kö­te­te­in már nem hasz­nál­ták az író ál­ne­vét, amit min­den bi­zony­­nyal az Er­dé­lyi Tör­té­net si­ke­re is in­do­kolt, va­la­mint az egy­ko­ri Kis­bán-mű­vek idő­be­li tá­vol­sá­ga. Bánffy Mik­lós élet­mű­vé­nek kanonizációja¹² a Ré­vai-fé­le kiadással¹³ vett újabb len­dü­le­tet, és az ér­té­ke­lés ös­­sze­fog­la­lá­sa az Er­dé­lyi He­li­kon 1943. au­gusz­tu­si szá­ma, amely a het­ven­éves író előtt tisz­tel­gett. Bánffy ez­után is al­ko­tott és pub­li­kált Kis­bán Mik­lós né­ven, azon­ban a ma­gyar­or­szá­gi kanonizációra újabb művei¹⁴ már nem vol­tak ha­tás­sal.

 

 

Az új­ra­ki­adás ak­tu­a­li­tá­sa

 

A re­gény­tri­ló­gia há­rom ré­sze ös­­sze­sen öt kö­tet­ben je­lent meg 1934–1940 között.¹⁵ Amennyi­ben a tri­ló­gia újabb szak­iro­dal­mát ol­vas­suk, ak­kor a ta­nul­má­nyok, es­­szék szer­zői rend­sze­rint meg­em­lí­tik, hogy a vizs­gá­la­tot az Er­dé­lyi Tör­té­net kül­föl­di si­ke­re indokolja.¹⁶ A nyel­vek fel­so­ro­lá­sá­hoz azon­ban nem tár­sul tény­le­ges hi­vat­ko­zás, ami ugyan nem hi­tel­te­le­ní­ti a ki­je­len­tést, de fi­gyel­men kí­vül hagy­ja a for­dí­tá­sok je­len­tő­sé­gét. Ha vé­gig­te­kin­tünk a tri­ló­gia ide­gen nyel­vű kiadásain,¹⁷ a kö­vet­ke­ző ös­­szeg­zést te­het­jük. A tel­jes tri­ló­gia ol­vas­ha­tó an­go­lul, fran­ci­á­ul és spa­nyo­lul. An­gol és fran­cia nyel­ven már má­sod­já­ra ad­ták ki az Er­dé­lyi Tör­té­ne­tet. Ola­szul és hol­lan­dul mind­ed­dig az el­ső rész je­lent meg,¹⁸ né­me­tül pe­dig a má­so­dik rész is. Hogy az ide­gen nyel­vű ol­va­sa­tok men­­nyi­re fog­ják be­fo­lyá­sol­ni a ma­gyart, azt egy­elő­re ne­héz elő­re je­lez­ni. Amen­­nyi­ben tör­té­nel­mi re­gény­ként ol­vas­sák, és ezt va­ló­szí­nű­sí­tik nem­csak a ma­gyar ki­adás hát­só bo­rí­tó­ján ol­vas­ha­tó rö­vid an­gol és fran­cia mél­ta­tá­sok, ha­nem a ki­adók rö­vid le­írá­sai is, ak­kor az ér­tel­me­zés­hez ma­gyar szem­pont­ból ér­dem­ben nem tud­nak hoz­zá­já­rul­ni. A kon­tex­tu­sá­tól meg­fosz­tott re­gény­ben do­mi­nál­hat a sze­rel­mi szál, il­let­ve az Oszt­rák-Ma­gyar Mo­nar­chia agó­ni­á­ja, azon­ban a mű­nek na­gyobb je­len­tő­sé­ge van a ma­ga ma­gyar po­li­ti­ka- és iro­da­lom­tör­té­ne­ti kon­tex­tu­sá­ban.

 

 

Kö­ze­lí­tés az Er­dé­lyi Tör­té­net­hez

 

Ablonczy Lász­ló idé­zett ta­nul­má­nyá­ban vis­­sza­em­lé­ke­zik ar­ra a döntésére,¹⁹ ami­kor el akar­ta ol­vas­ni Bánffy tri­ló­gi­á­ját, azon­ban Il­lés End­re ta­nul­má­nya után meg­gon­dol­ta ma­gát. Ha­bár Il­lés ál­lí­tá­sa­it so­kan vitatták,²⁰ még­is az Er­dé­lyi Tör­té­net – és egy­ben Bánffy Mik­lós – szak­iro­dal­má­nak ál­ta­lá­no­sabb prob­lé­má­já­ra is rá­mu­tat. A tri­ló­gia jól meg­írt, ol­vas­má­nyos mű, és a ma­gyar nyelv olyan tu­da­tos és ele­gáns ke­ze­lé­sé­ről, il­let­ve köl­tői hasz­ná­la­tá­ról tesz ta­nú­bi­zony­sá­got, amely nem hagy két­sé­get a re­gény ér­té­ke fe­lől. Azon­ban ha az Er­dé­lyi Tör­té­net ér­tel­me­zé­se­it la­poz­zuk fel, kön­­nyen jár­ha­tunk úgy, mint az
em­lí­tett ta­nul­mány­szer­ző: el­ál­lunk az ol­va­sá­sá­tól. Mi okoz­za ezt a nagy kü­lönb­sé­get? A tri­ló­gia re­cep­ció­tör­té­ne­te ar­ra mu­tat rá, hogy a po­li­ti­zá­lás, va­gyis a po­li­ti­kai vé­le­mény­for­má­lás el­té­rő mi­nő­sé­gei ve­zet­tek a re­gény le­ér­té­ke­lé­sé­hez. Amen­­nyi­ben úgy ol­vas­suk Bánffyt, hogy az Er­dé­lyi Tör­té­net a ma­gyar re­form­kon­zer­va­tív ha­gyo­mány nagy­lé­leg­ze­tű al­ko­tá­sa, amely­nek fon­tos he­lye van a nem­ze­ti prob­lé­má­kat és tra­u­má­kat tár­gya­ló mű­vek kor­pu­szá­ban, ak­kor olyan po­li­ti­kai és vi­lág­né­ze­ti tü­re­lem­ről te­szünk ta­nú­bi­zony­sá­got, amely szá­mon tart egy je­len­tős mű­vet a ma­gyar nyel­vű irodalomban.²¹ Azon­ban ha a szer­ző­ben csu­pán egy fő­urat lá­tunk, és mű­köd­tet­jük mind­azo­kat a szte­re­o­tí­pi­á­kat, ame­lyek en­nek az osz­tály­nak a nép­sze­rűt­len­sé­gé­hez vezettek,²² va­la­mint eh­hez tár­sít­juk az osz­tály­harc en­gesz­tel­he­tet­len­sé­gét, ak­kor nem szü­let­het a mű­ről ked­ve­ző bí­rá­lat. A re­gény esz­me­tör­té­ne­ti vizs­gá­la­ta ko­moly ered­mé­nye­ket tar­to­gat, és rész­le­tes ta­nul­mány­ban bi­zo­nyít­ha­tó a tri­ló­gia kö­zel­sé­ge Szekfű Gyulához.²³

      A re­gény bí­rá­lói azon­ban a re­form­kon­zer­va­ti­viz­must nem mint je­len­sé­get vagy mint po­li­ti­kai cse­lek­vés­for­mát vizs­gál­ták, ha­nem mint fe­nye­ge­tést a ki­ala­kí­tan­dó tár­sa­dal­mi rend­szer­re. Mi­vel a fő­hős, Abády Bá­lint en­nek a cse­lek­vés­for­má­nak a min­tá­ja, ezért a vi­lág­né­ze­ti kri­ti­ka Abády köz­éle­ti sze­rep­lé­sét, va­la­mint ma­gán­éle­ti meg­ol­dá­sa­it támadta.²⁴ Ol­va­sa­tom­ban el kell kü­lö­ní­te­ni a fő­hőst mint po­zi­tív tí­pust kor­osz­tá­lyá­nak töb­bi arisz­tok­ra­tá­já­tól, akik a ne­ga­tív min­tát tes­te­sí­tik meg. A ket­tő kö­zöt­ti arány­ta­lan­ság (az utób­bi túl­sú­lya) ve­ze­tett ka­taszt­ró­fá­hoz, a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág fel­bom­lá­sá­hoz. Hi­szen az­ál­tal, hogy az or­szág ve­ze­té­sé­re hi­va­tott arisz­tok­rá­cia nem tel­je­sí­tet­te ki­elé­gí­tő­en a kö­te­les­sé­gét, ez­ál­tal lé­te­zé­sé­nek alap­ját kér­dő­je­lez­te meg. A tri­ló­gia ér­tel­me­zé­sei rend­sze­rint egyet­ér­te­nek ez­zel a bí­rá­lat­tal vagy éle­seb­ben fo­gal­maz­zák meg. Ha­bár az in­terp­re­tá­ci­ó­nak ez a ré­sze alap­ve­tő fon­tos­sá­gú, még­sem le­het csu­pán a tör­té­ne­ti fe­le­lős­ség­re kor­lá­toz­ni az ér­tel­me­zést. Ugyan­olyan fon­tos a po­zi­tív pél­da le­írá­sa, amely az or­szág tra­gé­di­á­já­nak el­ke­rü­lé­sé­re adott vol­na lehetőséget,²⁵ vagy a re­gény pél­dá­za­tos­sá­ga, amely an­nak el­le­né­re, hogy a mű sze­mé­lyes tra­gé­di­ák so­ro­za­ta, még­is er­köl­csi ol­vas­mány­ként funk­ci­o­nál­hat.

 

 

Az Er­dé­lyi Tör­té­net el­be­szé­lő­je

 

Bánffynak egy­ér­tel­mű­en az a cél­ki­tű­zé­se, hogy Abádyt te­kint­sük el­be­szé­lő­nek. Vi­lá­go­san ki­mu­tat­ha­tó ez azok­nál a ré­szek­nél, ame­lyek­nél el­hagy­ja a ma­gán­éle­ti vagy tár­sa­sá­gi kon­tex­tust, és az or­szá­gos vagy eu­ró­pai po­li­ti­ká­ra tér át. Ös­­szes­sé­gé­ben Bánffy si­ke­re­sen járt el, ugyan­is a po­li­ti­kai tör­té­né­sek­ről Abády leg­gyak­rab­ban mint kö­zel­múlt­bé­li ese­mé­nyek­ről tu­dó­sít, hi­szen or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­ként vagy je­len volt, vagy tár­sa­sá­ga tá­jé­koz­tat­ta, eset­leg a saj­tó­ból értesült.²⁶ Azon­ban van né­hány olyan meg­jegy­zés is, amely – ameny­­nyi­ben ra­gasz­ko­dunk Abády el­be­szé­lő­sé­gé­hez – csak úgy ér­tel­mez­hető, hogy Abády túl­él­te a vi­lág­há­bo­rút, és em­lék­ira­ta­i­ban em­lé­ke­zik vis­­sza. Ket­tőt eme­lek ki. Az egyik Ti­sza Ist­ván 1904 vé­gén írt le­ve­lé­vel kap­cso­lat­ban tett meg­jegy­zé­se, amely a köz­zé­té­te­le ide­jén nagy fel­há­bo­ro­dást oko­zott. Azon­ban „[h]a má­ma ol­vas­suk, az az­óta le­zaj­lott tra­gi­kus esz­ten­dők nagy is­ko­lá­ja után, alig le­het meg­ér­te­ni azt a zi­va­tart, me­lyet fölkeltett”.²⁷ A ki­je­len­tés kon­tex­tu­sa nyil­ván­va­ló­vá te­szi, hogy nem a még tár­gya­lás­ra ke­rü­lő tíz év el­tel­té­re gon­dol az el­be­szé­lő, ha­nem olyan idő­szak­ra, amely­ből meglepetten te­kint vis­­sza, hogy az ér­de­mi mun­ka he­lyett mi­lyen ter­mé­ket­len vi­ták foly­tak egy­kor.

      A má­sik is Ti­szá­val kap­cso­la­tos. Ami­kor Szer­bia vis­­sza­uta­sí­tot­ta a Mo­nar­chia ul­ti­má­tu­mát, ün­nep­lő tö­meg vo­nult a párt­ház elé, hogy Ti­sza Ist­ván be­szé­det in­téz­zen hoz­zá­juk. Párt­tár­sai egy­re in­ge­rül­teb­ben kö­ve­tel­ték Ti­szá­tól, hogy kö­szönt­se a né­pet, aki vi­szont ezt nem tel­je­sí­tet­te. Min­den­tu­dó el­be­szé­lőt sejt­het­nénk ab­ból a meg­ál­la­pí­tás­ból, hogy a párt­tag­ok „[n]em tud­hat­ták, hogy Ti­sza el­le­ne volt a há­bo­rú­nak”. En­nek in­dok­lá­sa azon­ban már nem kap­csol­ha­tó Abádyhoz. „Ti­sza ál­lás­fog­la­lá­sa csak több év­vel ha­lá­la után vi­lág­lott ki, mi­dőn a bé­csi tit­kos le­vél­tá­rak meg­nyíl­tak. Ért­he­tő te­hát, hogy párt­hí­vei ször­nyen ha­ra­gud­tak a ve­zé­rük­re.” ²⁸

      Ezek­nél az idé­ze­tek­nél tesz szert je­len­tő­ség­re az a tény, hogy Bánffy az Er­dé­lyi Tör­té­ne­tet pol­gá­ri ne­vén je­len­tet­te meg. A szak­iro­da­lom­ban már rá­mu­tat­tak a tri­ló­gia em­lék­irat­jel­le­gé­re, az azon­ban vé­le­mé­nyem sze­rint nem ele­gen­dő in­dok, hogy mi­vel Bánffy két em­lék­ira­tá­ban nem fog­lal­ko­zott az 1904–1914 kö­zöt­ti idő­szak­kal, ezért az Er­dé­lyi Tör­té­net a hi­ány­zó emlékirat.²⁹ A fen­tebb idé­zett két Bánffy-megállapítás egy­ér­tel­mű­en a me­mo­á­rok­hoz kap­csol­ja a tri­ló­gi­át. Azon­ban a re­gény em­lék­irat fe­lő­li ol­va­sa­ta, ahogy az esz­me­tör­té­net sze­rin­ti vizs­gá­la­ta is, csu­pán a mű köz­éle­ti vo­nat­ko­zá­sa­i­ra szol­gál­na ma­gya­rá­zat­tal. Mind­ed­dig nem ka­pott na­gyobb te­ret a sze­rep­lők, va­la­mint kap­cso­la­ta­ik szim­bo­li­kus­sá­gá­nak a vizs­gá­la­ta. Ezért az ará­nyok he­lyes meg­ál­la­pí­tá­sá­hoz a köz­élet ala­ku­lá­sa mel­lé a két köz­pon­ti sze­rep­lő, Abády Bá­lint és Gyerőffy Lász­ló éle­té­nek ala­ku­lá­sát kell ren­del­ni. A két sze­rep­lő ugyan­is – a kö­zös in­du­lás el­le­né­re – egy­más el­len­té­tei lesz­nek. Abády min­ta­jel­le­gét Gyerőffy el­zül­lé­se te­szi ér­zék­le­tes­sé. Emi­att a ma­gyar po­li­ti­ka tíz évé­nek párt­tu­sái, va­gyis Bánffy em­lék­ira­ta mel­lett jól meg­írt ne­ve­lő­dé­si re­gény is ré­szét ké­pe­zi a tri­ló­gia szö­ve­gé­nek. Abády és Gyerőffy egy­aránt ki­ke­rül­tek az in­téz­mé­nyes ne­ve­lés ke­re­tei kö­zül (jo­gi dip­lo­ma), és vá­lasz­ta­ni­uk kell, ho­gyan foly­tas­sák az életüket.³⁰ Mind­ket­ten az atyai örök­ség át­vé­te­le előtt áll­nak, te­hát nin­cse­nek eg­zisz­ten­ci­á­lis gond­ja­ik. So­ká­ig nincs is konf­lik­tus­hely­zet a re­gény­ben. Abády ha­za­tér any­já­hoz a dénestornyai kas­tély­ba, és egy olyan vá­lasz­tó­ke­rü­let or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­je lesz, amely­nek meg­él­he­té­se tő­lük függ. Gyerőffy ze­nei te­het­sé­gét ka­ma­toz­tat­va a Ze­ne­aka­dé­mi­á­ra irat­ko­zik be, és tel­jes erő­be­do­bás­sal azon dol­go­zik, hogy a jo­gi dip­lo­ma meg­szer­zé­se mi­at­ti le­ma­ra­dá­sát be­hoz­za.

      A prob­lé­mák ak­kor kez­dőd­nek, ami­kor Abády és Gyerőffy há­zas­sá­gi szán­dék­kal lép­nek fel. Abády Milóth Ad­ri­ennt akar­ja fe­le­sé­gül ven­ni, aki fér­jes as­­szony, Gyerőffy pe­dig az uno­ka­test­vér­ét, Kollonich Klá­rát. Mind­két eset­ben az anyák gör­dí­te­nek le­küzd­he­tet­len aka­dályt a frigy elé. Abády és Gyerőffy sze­rel­mét azért is le­het ös­­sze­kap­csol­ni, mi­vel mind­ket­tő ku­darc­cal vég­ző­dik. Gyerőffyé előbb, ugyan­is ese­té­ben a kap­cso­lat vé­gét je­len­tő sze­ren­cse­já­ték, majd al­ko­ho­liz­mus egy­re fo­ko­zó­dik, és te­kin­té­lyes szár­ma­zá­sa el­le­né­re nincstelenül hal meg. Abády ku­dar­ca vá­rat­la­nabb. Az ol­va­só leg­főbb vá­ra­ko­zá­sa ép­pen ar­ra irá­nyul, hogy Abády mi­kor há­za­so­dik ös­­sze Ad­ri­en­nel. Az évek múl­tá­val meg­szűn­nek a ko­ráb­bi aka­dá­lyok (Abády any­ja vé­gül be­le­egye­zik a há­zas­ság­ba, sőt meg is sze­re­ti a nőt, de meg­hal, ahogy Ad­ri­enn fér­je is), de Ad­ri­enn a re­gény vé­gén vis­­sza­uta­sít­ja Bá­lin­tot. Az le­het a be­nyo­má­sunk, hogy egy­sze­rű­en csak az ol­va­sói el­vá­rást akar­ta meg­hi­ú­sí­ta­ni Bánffy. Nem. Ez­zel a be­fe­je­zés­sel meg­kér­dő­je­le­zi an­nak az esz­mé­nek a re­gény­ben ta­pasz­tal­ha­tó fel­tét­len hi­te­lét, amely vé­gig­vo­nul a mű­vön. A kö­te­les­ség-esz­me az arisz­tok­rá­cia szép hagyománya.³¹ Mi­nél na­gyobb bir­tok­kal ren­del­ke­zik va­la­ki, an­nál töb­bet kell ten­nie a köz­jó­ért. Azon­ban ahogy a ne­mes­ség sem va­gyon kér­dé­se, úgy a kö­te­les­ség tel­je­sí­té­se sem osz­tály­füg­gő, és nem csak a köz­jó­val hoz­ha­tó kap­cso­lat­ba. Abády am­bí­ci­ó­ja meg­fe­lel­tet­he­tő a kö­te­les­ség­nek az előbb meg­ha­tá­ro­zott teljesítésével,³² még­is meg­sem­mi­sí­tő ere­jű szá­má­ra, ami­kor bol­dog­sá­ga be­tel­je­sü­lé­sé­nek út­já­ban egy más­faj­ta kö­te­les­ség­re va­ló hi­vat­ko­zás áll. Az osztályfüggetlen kö­te­les­ség er­köl­csi nor­mák tel­je­sí­té­sét fog­lal­ja ös­­sze, ami­kor az em­ber­ség vagy a lel­ki­is­me­ret cse­lek­vés­re kö­te­lez. Ad­ri­enn be­teg kis­lá­nya mel­lett akar ma­rad­ni, és is­mer­ve ket­te­jük ko­ráb­bi kap­cso­la­tát, va­gyis azt, hogy az anyai ér­zés­re Ad­ri­enn nem hi­vat­koz­hat, csak­is a kö­te­les­ség le­het az ápo­lás alapja.³³

 

 

Zá­ró gon­do­la­tok

 

Akit az 1914 előt­ti ma­gyar po­li­ti­ka kri­ti­ká­ja ér­de­kel, ugyan­úgy ér­dek­lő­dés­sel ve­he­ti ke­zé­be a tri­ló­gi­át, mint aki egy jól meg­írt sze­rel­mi, tár­sa­sá­gi tör­té­ne­tet kí­ván ol­vas­ni. A nagy­szá­mú sze­rep­lő jól ki­dol­go­zott, moz­ga­tá­suk és kö­vet­ke­ze­tes fel­lép­te­té­sük nagy mű­gond­ra vall. Ol­vas­má­nyos kor­do­ku­men­tum, de az iro­da­lom­tör­té­net szá­má­ra ér­de­ke­sebb az, hogy ho­gyan le­het a ti­zen­ki­len­ce­dik szá­zad­ban meg­ked­velt és Mik­száth ál­tal is hasz­nált tí­pus­fi­gu­rá­kat to­vább­ra is nép­sze­rű­en sze­re­pel­tet­ni.

      Hogy Bánffy ma­gyar­or­szá­gi kanonizációja 1944-ben fel­füg­gesz­tő­dött, an­nak egyik oka az volt, hogy az or­szág há­bo­rús had­szín­tér­ré vált. A má­sik ok a kul­túr­po­li­ti­ka 1945 utá­ni dön­té­se­i­vel ma­gya­ráz­ha­tó. Bánffy Em­lé­ke­im­ből cí­mű kö­te­té­ben nem tün­tet­te fel ked­ve­ző szín­ben a bol­se­viz­must (127., 134.), amely mi­att ezt a mű­vét 1945-ben,³⁴ egész élet­mű­vét öt év­vel ké­sőbb betiltották.³⁵ A tel­jes tri­ló­gia 1943 után csak 1993-ban je­lent meg új­ra.

      A ko­lozs­vá­ri Polis Ki­adó kül­de­té­sé­nek te­kin­tet­te az élet­mű ki­adá­sát, és a so­ro­zat im­már tel­jes. A 2000-es évek má­so­dik fe­lé­ben a Ba­las­si Ki­adó – a Polis Ki­adó­val együtt­mű­köd­ve – Bánffy Mik­lós Mű­vei cím alatt szin­tén meg­je­len­tet­te az élet­mű­vet. Bánffy mun­kái, va­la­mint a Bánffyról szó­ló írá­sok egy­aránt hoz­zá­fér­he­tők. Hi­ány­zik még Bánffy kü­lön­fé­le mű­kö­dé­si te­rü­le­te­it elem­ző mun­ka (az is­mer­teb­bek: iro­da­lom, kép­ző­mű­vé­szet, dra­ma­tur­gia, me­ce­na­tú­ra, köz­éle­ti te­vé­keny­ség va­gyis kö­zös­ség- és kul­tú­ra­szer­ve­zés), mely­nek cél­sze­rű for­má­tu­ma a ta­nul­mány­kö­tet len­ne. Ha­bár nin­cse­nek je­lek ar­ra, hogy idén, Bánffy szü­le­té­sé­nek 140. év­for­du­ló­ján ilyen elő­ké­szü­let­ben vol­na, ez nem gá­tol­ja meg tu­do­má­nyos vi­ták le­bo­nyo­lí­tá­sát, ame­lyek hoz­zá­já­rul­nak a kü­lön­fé­le te­rü­le­te­ken Bánffy he­lyé­nek meg­ál­la­pí­tá­sá­hoz.

 

-----

^*         A ku­ta­tás az Eu­ró­pai Unió és Ma­gyar­or­szág tá­mo­ga­tá­sá­val a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azo­no­sí­tó szá­mú „Nem­ze­ti Ki­vá­ló­ság Prog­ram – Ha­zai hall­ga­tói, il­let­ve ku­ta­tói sze­mé­lyi tá­mo­ga­tást biz­to­sí­tó rend­szer ki­dol­go­zá­sa és mű­köd­te­té­se kon­ver­gen­cia prog­ram” cí­mű ki­emelt pro­jekt ke­re­tei kö­zött va­ló­sult meg.

¹        Ablonczy Ba­lázs, Dá­vid Gyu­la, Literary Gent­le­man, Hé­víz, 2012/4, 45. Sze­der­ké­nyi Ol­ga be­szél­ge­té­se

²        Ma­jor Zol­tán, Bánffy Mik­lós élet­út­ja. In: Bánffy Mik­lós, Egy er­dé­lyi gróf em­lék­ira­tai, tan. Ma­jor Zol­tán, jegyz. Ko­vács At­ti­la Zol­tán, Ma­jor Zol­tán, Bp., He­li­kon, 2013, 407-435. Ma­ro­si Il­di­kó, Bánffy Mik­lós es­té­je, Ko­lozs­vár, Polis, 2002, 7-23. Dá­vid Gyu­la, A ké­nyel­met­len nagy­úr, Ma­gyar Szem­le, 2010/5-6, 76-92. Pomogáts Bé­la, A fő­ran­gú­ak lel­ki­is­me­ret­vizs­gá­la­ta. In: uő., A marosvécsi vár­ban: Az Er­dé­lyi He­li­kon író­i­ról, Bp., Hungarovox, 2012, 100-107. To­váb­bi, is­mer­te­tő jel­le­gű élet­rajz­ok: Hovanyecz Lász­ló, Az arisz­tok­ra­ta, Nép­sza­bad­ság, 2004.07.17. http://nol.hu/archivum/archiv-143010 meg­te­kint­ve: 2013.08.06. Lász­ló Fe­renc, Ope­rá­tól Bonchi-dáig, Ma­gyar Na­rancs, 2012/51-52, (El­süllyesz­tett szer­zők, XXXIII), 86-88. Do­mon­kos Lász­ló, Far­ka­sok közt, meg­szám­lál­tat­va, Tri­a­no­ni Szem­le, 2012 (El­fe­lej­tett ma­gya­rok), 32-35.

³        A csa­lád „ős­tör­té­ne­té­re” vo­nat­ko­zó­lag ld. Nagy Iván, Ma­gyar­or­szág családai czímerekkel és nemzékrendi táb­lák­kal, I, Pest, Friebisz Ist­ván, 1857, 162-171. Rep­rint Bp., He­li­kon, I, 1987. Nagy Iván mun­ká­ját újabb ada­tok­kal ki­egé­szí­tet­te (így Bánffy Mik­lós ada­ta­i­val is) Kempelen Bé­la, Ma­gyar ne­me­si csa­lá­dok, I, Bp., Grill Kár­oly, 1911, 343-345.

⁴        Ma­ro­si, i. m., 10.

⁵        Ma­ro­si, i. m., 19-22. Sze­ge­den 2010. jú­ni­us 5-én, ha­lá­lá­nak 60. év­for­du­ló­ján fel­avat­ták mell­szob­rát a Dóm té­ri Nem­ze­ti Em­lék­csar­nok­ban. Min­ta­ként Stróbl Ala­jos Bánffy-mellszobra szol­gált.

⁶        Bánffy 1945 má­ju­sá­ban írt er­ről egyik le­ve­lé­ben. Idé­zi Ablonczy Lász­ló, Bánffy Mik­lós éle­te, ha­lá­la és fel­tá­ma­dá­sa, I, Hi­tel, 2000/6, 68.

⁷        Ady End­re, Kis­bán Mik­lós. In: A nagy­úr, Bánffy Mik­lós em­lé­ke­ze­te, szerk. Sas Pé­ter, Bp., Nap, 2008, 15.

⁸        Szegedy-Maszák Mi­hály, Lát­vány­sze­rű­ség és bib­li­ai pél­dá­zat Bánffy Mik­lós írói mű­ve­i­ben, It, 1993/4, 776.

⁹        Gu­lyás Pál, Ma­gyar írói ál­név le­xi­kon, Bp., Aka­dé­mi­ai, 1978, 20. A Kis­bán Mik­lós név azo­no­sí­tá­sa an­­nyi­ra el­ter­jedt a Bánffyról szó­ló ta­nul­má­nyok­ban, hogy Gu­lyás Pál mun­ká­já­ra szin­te fe­les­le­ges hi­vat­koz­ni. Azon­ban a szer­ző gyűj­té­se sze­rint Bánffy már 1897-ben hasz­nál­ta a Kis­bán ne­vet a Ma­gyar Hír­lap­ban, amel­­lyel a Bánffy-kutatás eled­dig nem fog­lal­ko­zott. Gu­lyás, i. m., 254.

¹⁰       Dá­vid, i. m., 85.

¹¹       A szak­iro­da­lom egy­be­hang­zó­an Bánffy írói ki­bon­ta­ko­zá­sá­nak, „arany­ko­rá­nak” te­kin­ti az 1926-tól kez­dő­dő idő­sza­kot. Ma­jor, i. m., 433., Pomogáts, i. m., 101.

¹²       Az 1940-es évek el­ső fe­lé­ben le­zaj­ló Bánffy-kanonizációról: Vallasek, Jú­lia, Az el­is­me­rés fo­ko­za­tai, Bánffy Mik­lós mun­kás­sá­ga a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ide­jén, Hol­mi, 2002/10, 1308-1317.

¹³       Meg­je­lent 1942: Far­ka­sok (no­vel­lák), 1943: Fortéjos, Er­dé­lyi Tör­té­net, Em­lé­ke­im­ből, 1944: Nap­le­gen­da (Drá­mák). A Reg­gel­től es­tig cí­mű re­gény már nem je­lent meg.

¹⁴       Utol­só al­ko­tói idő­sza­ká­ról (1944–1949): Ablonczy Lász­ló, Bánffy Mik­lós élete…, II, Hi­tel, 2000/7, 34-38. Uő., Bánffy Mik­lós élete…, III, Hi­tel, 2000/8, 60-65. Szalontai Ba­lázs, Bánffy Mik­lós utol­só évei, Vigilia, 1997/3, 219-225. Dá­vid, i. m, 90.

¹⁵       A tri­ló­gia újabb ki­adá­sai az Er­dé­lyi tör­té­net írásmódot hasz­nál­ják, azon­ban a szer­zői szán­dék szem előtt tar­tá­sa mi­att je­len mun­kám­ban még­sem kö­ve­tem ezt a gya­kor­la­tot. Bánffy A ma­gyar po­li­ti­ka kri­ti­ká­ja cí­mű írá­sá­ban – amely­ben ar­ról szá­mol be, hogy mi­ért ír­ta az Er­dé­lyi Tör­té­ne­tet – kö­vet­ke­ze­te­sen nagy­be­tűt hasz­nál (Bánffy Mik­lós A ma­gyar po­li­ti­ka kri­ti­ká­ja = B. M. irat­ha­gya­té­ka, ki­ad. Ma­jor Zol­tán. In: A Rá­day Gyűj­te­mény év­köny­ve 1983, szerk. Benda Kál­mán, Beliczay An­gé­la, Er­dős György, Nagy Edit, Sza­bó Ju­li­an­na, III, Bp., 1984, 227-232. Ma­jor Zol­tán a for­rás­köz­lés Bánffy-életrajzában, va­la­mint a jegy­ze­tek­ben is kis­be­tűt hasz­nál). A nagy­be­tűs írás­mó­dot kö­ve­ti le­á­nya, Bánffy-Jelen Ka­ta­lin is, aki 1999-ben Patrick Thursfielddel kö­zö­sen an­gol­ra for­dí­tot­ta a tri­ló­gi­át (Bánffy, Mik­lós, They Were Counted, ford. Bánffy-Jelen, Ka­ta­lin, Thursfield, Patrick, tan. Leigh Fermor, Patrick, Lon­don, Arcadia Books, 1999. A kö­tet cím­ol­da­lán ol­vas­ha­tó az an­gol for­dí­tás: The Transylvanian Trilogy, alat­ta zá­ró­jel­ben Er­dé­lyi Tör­té­net). Ugyan­így jár el a szak­iro­da­lom­ban Szegedy-Maszák Mi­hály és Vallasek Jú­lia is.

¹⁶       Váradi-Kusztos Györ­gyi, Dá­ni­el kerestetik!: Gon­do­la­tok Bánffy Mik­lós Er­dé­lyi tör­té­ne­te és Dá­ni­el 5. köny­vé­nek kap­cso­la­tá­ról, Ma­gyar Szem­le, 2010/5-6, 93-107. Tverdota György, Tör­té­nel­mi vis­­sza­te­kin­tés: Bánffy Mik­lós tri­ló­gi­á­ja, Új For­rás, 2011/9, 36. Ablonczy, Dá­vid, i. m., 48.

¹⁷       An­gol: Bánffy, Mik­lós, They Were Counted, ford. Bánffy-Jelen, Ka­ta­lin, Thursfield, Patrick, tan. Leigh Fermor, Patrick, Lon­don, Arcadia Books, 1999. They Were Found Wanting, II, 2000. They were divided, III, 2001. Újabb ki­adás: I, 2008, II, 2009, III, 2011.

          Fran­cia: Bánffy, Mik­lós, Vos jours sont comptés, ford. Moreau, Jean Luc, Pa­ris, Phébus, 2002. Vous étiez trop légers, II, 2004, Que le vent vous emporte, III, 2006. Újabb ki­adás: Phébus libretto, Li­bel­la, I-II, 2010, III, 2011.

          Spa­nyol: Bánffy, Mik­lós, Los días contados, ford. Cser­há­ti, Éva, Fuentes Gavińo, Antonio Manuel, tan. Monmany, Mer­ce­des, I, Bar­ce­lo­na, Libros del Asteroide, 2009. Las almas juzgadas, II, 2010. El reino dividido, III, 2011.

          Olasz: Bánffy, Mik­lós, Dio ha misurato il tuo regno, ford. Boday, Claudia, Ventavoli, Bruno, I, To­ri­no, Einaudi, 2010.

          Hol­land: Bánffy, Mik­lós, Geteld, geteld, ford. Her­mán Mostert, Rebekka, I, Ams­ter­dam, Atlas, 2012.

          Né­met: Bánffy, Mik­lós, Die Schrift in Flammen, ford. Oplatka, Andreas, I, Wi­en, Zsolnay, 2012. (Oplatka And­rás, „Egyet su­hin­tott ma­ga elé” – s ez németül?: Gon­do­la­tok a „Meg­szám­lál­tat­tál” for­dí­tá­sa köz­ben, Ma­gyar Szem­le, 2011/11-12. http://www.magyarszemle.hu/cikk/20120124_egyet_suhintott_maga_fele meg­te­kint­ve: 2013.08.06.) Verschwundene Schätze, II, 2013.

¹⁸       Ér­de­kes­ség­ként meg­jegy­zem, hogy a hol­land ki­adás az an­gol bo­rí­tó­ter­vét kö­ve­ti, azon­ban a bonchidai kas­tély he­lyett a törcsvári vár lát­ha­tó. Az olasz és ki­sebb mér­ték­ben a 2012-es ma­gyar ki­adás a fran­cia bo­rí­tó­ter­vet te­kin­tet­te min­tá­nak. A fran­cia ter­ve­ző Rippl-Ró­nai Jó­zsef és más ma­gyar sze­ces­­szi­ós fes­tők mun­ká­it hasz­nál­ta fel. Ha tá­gabb ös­­sze­füg­gés­ben te­kint­jük, ak­kor a bo­rí­tó a re­gény be­fo­ga­dá­sá­ra is ha­tás­sal le­het.

¹⁹       Ablonczy Lász­ló, Bánffy Mik­lós élete…, I, 68.

²⁰       Köz­tük leg­in­kább Ablonczy Lász­ló, Bánffy Mik­lós élete…, I, 68-80. Il­lés End­re A di­let­táns cí­mű ta­nul­má­nya Bánffy sze­mé­lye és írói mun­kás­sá­ga el­le­ni leg­ko­mo­lyabb tá­ma­dás volt. Fő vád­ját írá­sa cí­mé­be emel­te, amely egyéb­ként vé­gig­kí­sér­te Bánffyt éle­té­ben (tár­sa­dal­mi rang­ja mi­att nem le­het jó író). A ta­nul­mány sze­re­pét a Bánffy-szakirodalomban az sú­lyos­bí­tot­ta, hogy ez lett a szo­ci­a­lis­ta kul­túr­po­li­ti­ka hi­va­ta­los ál­lás­pont­ja. Il­lés End­re vis­­sza­em­lé­ke­ző, esszéisztikus írá­sá­nak fő cél­ki­tű­zé­se Bánffy ér­ték­te­len­sé­gé­nek az iga­zo­lá­sa volt. A tri­ló­gi­á­val kap­cso­la­tos meg­ál­la­pí­tá­sa, mi­sze­rint az „ér­dek­te­len re­gény csu­pa pó­tol­ha­tat­lan be­tét”, nem igaz. Il­lés ko­ránt­sem el­len­sé­ges, még­is gör­dü­lé­keny pró­zá­já­val tör­li Bánffyt a ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net­ből. Il­lés End­re, A di­let­táns: Arc­kép­váz­lat Bánffy Mik­lós­ról, Kor­társ, 1965/1, 69.

²¹       A re­form­kon­zer­va­ti­viz­mus jel­lem­ző­je, hogy el­fo­gad ki­sebb vál­toz­ta­tá­so­kat, de a rend­szert (po­li­ti­ka­it, tár­sa­dal­mit, gaz­da­sá­git) alap­ja­i­ban nem vál­toz­tat­ná meg. En­nek a ha­gyo­mány­nak lett Szé­che­nyi Ist­ván a meg­ha­tá­ro­zó alak­ja. Bő­veb­ben: Va­sas Gé­za, A kon­zer­va­tív ha­gyo­mány éle­te. In: Asbóth Já­nos, Há­rom nem­ze­dék, szerk., vál., tan. Va­sas Gé­za, Bp., Kor­társ, 2008 (Ma­gyar né­ző), 5-26, kü­lö­nö­sen 9.

²²       A szte­re­o­tí­pi­ák fel­so­ro­lá­sa he­lyett ta­lán az az egy­ko­ri vád a leg­fon­to­sabb, hogy az arisz­tok­ra­ták már mél­tat­la­nok ar­ra a rang­ra, ame­lyet egy­kor őse­ik sze­rez­tek. Fel­ada­tuk már csak an­nak a va­gyon­nak az el­té­koz­lá­sa, amely­be be­le­szü­let­tek, ezért az egész osz­tály lé­te­zé­se anak­ro­niz­mus.

²³       Tverdota György em­lí­tést tesz bi­zo­nyos „ös­­sze­kö­tő szá­lak­ról”, azon­ban eze­ket nem fej­ti ki. Tverdota, i. m., 31.

²⁴       Nagy Ist­ván Néz­zünk hát szem­be (1957) cí­mű ta­nul­má­nya olyan fél­re­ér­tel­me­zé­se­ket tar­tal­maz, ame­lye­ket nem le­het a re­gény­ből le­ve­zet­ni. Pél­dá­ul az az ál­lí­tá­sa, hogy a fő­hős, Abády Bá­lint sze­rel­mét, Ad­ri­ennt egy­kor „a föld­bir­tok ked­vé­ért az őrült gróf­hoz kényszerítették fe­le­sé­gül”, nem igaz. Ad­ri­enn a sa­ját csa­lád­já­ból va­ló ki­sza­ka­dás mi­att ment fe­le­sé­gül Uzdy Pa­li­hoz, aki rá­adá­sul meg­té­vesz­tet­te a lányt, és ke­gyet­le­nül bánt ve­le (meg­erő­sza­kol­ja). A re­gény vi­lá­gá­ban azon­ban Ad­ri­ennt a vég­zet bün­te­ti meg, mert tisz­tes­ség­te­len szán­dék­ból kö­töt­te egy­be az éle­tét Uzdyval. Ros­­szab­bul járt Ad­ri­enn hú­ga (meg­őrül), aki nő­vé­rét tar­tot­ta ezen a té­ren pél­dá­nak. A sze­rep­lők cse­le­ke­de­te­i­re a tár­sa­sá­gi kon­ven­ci­ó­kon ala­pu­ló szo­kás­rend­szer ügyel, amely be nem tar­tó­i­ra – a vég­zet for­má­já­ban – le­sújt. Nagy Ist­ván, Néz­zünk hát szem­be. In: A nagy­úr, i. m., 181. Sok té­ves kö­vet­kez­te­tést fo­gal­maz meg Ma­ro­si Pé­ter is Mit ér Bánffy tri­ló­gi­á­ja? (1957) cí­mű mun­ká­já­ban, aki be­val­lá­sa sze­rint a tri­ló­gia ér­té­ke­i­re is ki­tért vol­na, ha nem tar­tot­ta vol­na el­sőd­le­ges­nek az ér­ték­te­len­sé­gét bi­zo­nyí­ta­ni. (A nagy­úr, i.m., 201.)

²⁵       Bánffy már em­lí­tett, A ma­gyar po­li­ti­ka kri­ti­ká­ja cí­mű írá­sá­ban ar­ra fi­gyel­mez­tet, hogy az 1930-as évek ma­gyar po­li­ti­ku­sa­i­nak ír­ta a re­gényt, ne­hogy meg­is­mé­tel­jék a tra­gé­di­át. Így az Abády ál­tal meg­tes­te­sí­tett po­zi­tív pél­da szá­muk­ra író­dott vol­na. Azon­ban ez az al­le­go­ri­kus­ság nem nyil­ván­va­ló, hi­szen a kö­te­tek meg­je­le­né­se kö­zött már ki­tört a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú.

²⁶       A tel­jes­ség igé­nye nél­kül: Bánffy Mik­lós, Er­dé­lyi tör­té­net, Bp., He­li­kon, 2012, I, 8, 30-31, 141; II, 189-196, 299-301, 317-318; III, 62, 106-109, 190-191.

²⁷       Bánffy, Er­dé­lyi tör­té­net, i. m., I, 85.

²⁸       Bánffy, Er­dé­lyi tör­té­net, i. m., III, 209-210. Ki­eme­lés tő­lem: H.G. Ti­sza 1914-ben ta­nú­sí­tott ma­ga­tar­tá­sa és en­nek Bánffy ál­ta­li in­dok­lá­sa se­gít ér­tel­mez­ni az Em­lé­ke­im­ből cí­mű em­lék­ira­tá­ban le­ír­ta­kat. Bánffy sze­me az 1916-os ko­ro­ná­zás me­ne­té­ben lo­vag­ló Ti­sza „ar­cá­ra té­vedt. … Lát­tá­ra ön­kén­te­len föl­éb­redt az az ér­zés, mint­ha a kö­te­les­ség­tel­je­sí­tés­nek va­la­mi ször­nyű gond­ja, lé­lek­sor­vasz­tó re­mény­te­len­sé­ge, fáj­dal­ma nyomná… So­ha­sem lát­tam tra­gi­ku­sabb arcot…” Bánffy, Egy er­dé­lyi gróf…, i. m., 33.

²⁹       „[A]z Em­lé­ke­im­ből az Er­dé­lyi tör­té­net foly­ta­tá­sa is le­het, amen­­nyi­ben ez utób­bi egy­ér­tel­mű­en ön­élet­raj­zi vétetésű, s az előb­bi vol­ta­kép­pen ott foly­ta­tó­dik, ahol a tri­ló­gia meg­sza­kad.” Bo­ka Lász­ló, „Tal­ló­zás az éj­sza­ka kü­szö­bén”: A Bánffy-recepció ka­no­ni­kus ér­ték­té­te­le­zé­se­i­nek prob­lé­má­i­ról. In: uő., A be­fo­ga­dás ré­te­gei, Ko­lozs­vár, KOMP-PRESS, Ko­runk Ba­rá­ti Tár­sa­ság, 2004 (Ari­ad­né Köny­vek), 166.

³⁰       Ha­bár ezt nem fej­ti ki a szö­veg, de egy­ér­tel­mű, hogy a csa­lád­ala­pí­tás fel­tét­ele­it kell meg­te­rem­te­ni­ük. Mi­vel nem an­­nyi­ra az anya­gi­ak te­rén mu­tat­ko­zik szük­ség, ezért a va­gyon meg­tar­tá­sa és nö­ve­lé­se, va­la­mint a há­zas­ság elő­ké­szí­té­se kö­ré össz­pon­to­sul­nak a ne­héz­sé­gek.

³¹       Bá­lint nagy­ap­ja tu­da­to­sí­tot­ta ezt egy­kor a gyer­mek Abádyban. Bánffy, i. m., II, 173. A kö­te­les­ség­esz­mé­ről Takáts Jó­zsef, A kö­te­les­ség­esz­me re­gé­nye: Asbóth Já­nos: Ál­mok ál­mo­dó­ja, Hol­mi, 1996/8, 1127.

³²       Bá­lint kö­te­les­ség­fo­gal­má­ra: Bánffy, i. m., I, 358.

³³       Bánffy, i. m., III, 206.

³⁴       Bo­ka, i. m., 160.

³⁵       Sipos An­na Mag­dol­na, Köny­vek ki­vo­ná­sá­val és meg­sem­mi­sí­té­sé­vel a po­li­ti­ka szol­gá­la­tá­ban: (Könyv­in­de­xek 1949-1950), Könyv­tá­ri Fi­gye­lő, 2007/4, 695.