A jelentéktelen, száraz sáv

 

 

Gábor halálára

 

A bomló, püffedt vízihulla kezén a gyűrű.

Hogy ő volt-e, csak a gyűrű tudja és a DNS.

A nyálkás

aljú vízágy, a titokzatos iszap felfedi a csillogást,

és hagyja ragyogni, hagyja ragyogni

ezt a kis, keresztül sose bugyborékolt ujj-díszt,

mely magabiztosan fogja, tartja a makacs,

merev testet. Őrzi, őrzi még egy ideig

a jelentéktelen, száraz,

érintetlen sávot.

 

 

 

Dallos Ádám: Fiú keselyűvel, olaj, vászon, 198x197 cm

 

 

Amikor olykor, éjente a keselyű

melléd áll, már nem érzel semmit. Túl vagy

rajta, a nézés agresszióján,

fülledt madárszagán, meglepően

rendezett exhibicionizmusán.

Azt mondod, az éned bizonyos fele,

pszichoanalitikus kivetülés,

egyszer-egyszer minden férfival szembejön a farka:

kivel keselyű, kivel galamb, kivel patkány.

A galamb persze ritka,

az már nem is farok,

csak finom burrogás,

esztétikai kiváltság,

mint az antik szobrokon. Szinte nincs is köze

a testhez. A keselyű, az, az egészen más.

 

 

 

Bokor

 

 

Szabályozd magad! Kicsit alakítsd,

mint a különös színű (kármin? buzérvörös?)

tüskés bokrot a kertben, törzsökös,

a forma kívánalmai szerint,

a burjánzás, a szaporodás ellen.

A sarjadzás ellen. A nagy harangnyelvek

szinte megszólalnak a virágporban:

öregek nyála ilyen gyorsan illanó.

Az olló marad, ne félj, csak te változol. Esetleg a kéz, ha ott van.