Ars poetica laconica

 

 

 csak posta én is semmi kétség         

s még meg fogom szeretni végül

a pakkban néha ritka érték

máskor csak ’minta érték nélkül’

 

olykor súlyos nem földi holmi

furcsa már-már gyanús jelenség

agyagja él: jó kézbe fogni

nem mutatja ingrédientjét

 

saját képemre újragyúrnom

magam lelkét belélehelnem

nem kell – nem is lehet

 

csak könnyedén alája nyúlnom

vigyázó kézzel átemelnem

s letennem engedett

 

 

 

Anna utolsó levele a fejedelemhez

 

 

jer még hajnaltul visszalépjél édes Atyám-Fejedelmem

nagy kezeddel hadd még kicsint hitvány magamat elfedeznem

két tenyered domborítsad ne hagyjál éngem vértezetlen

simítsad óvó paisomképpen forró cipócska hasamra

ahová gondolnod se – s még hogy bújnod simúlnod! – szabadna

ahonnan gyönyörhes szerelmünk még reménnyel megszűlethet

ha Nagyságod éltet éngem s hamarost méges nem ölet meg

 

hogy a boltív alá hajolsz szolgáim fröccsennek előled

s utánad mingyár helyére zuppan a súllyos persa szőnyeg

és mint a pántolt vas áll útjába korábbi szeretőknek

illyenkor magam teszem két fedő tenyerem hő ölemre

meleg párádat öszve-gyűjtögetve itt-jártod dédelgetve

s ahogyan mindíg-mindíg: szúrós arcod nyoma visszalüktet

és amint mindíg most es sokáig őrzöm még hűlt helyünket

 

míg te férfi-könnytül részegedve galoppolsz künn a gáton

nemsoká már túl a vészen túl a lápon s túl a határon

mellyiknél tovább nem láthat követni rontó bűvem-bájom

onnantul szabadúlsz a ludvérces fények késértetétül

s józanodol nyomba – s rémes űrt es érzel kűjjel s bévűl

bent mintha kórság ett vóna meg – mint otthol azt a Másikat

künn mintha Isten visszahítta vón az égi madárokat

 

körötted körbe mindenütt siketség vakság irdatlan űr

 könnyed se éneked se itat már hogy boldoggá részegűjj                            

csak a nedvedző-huhogó köd tekergél-tapadoz körűl

– de már otthol lész mingyár távolba nézd ott strázsál a Vár

ott hol nem mézcsurgató törökszerájos tűzboszorka vár

hanem a szent hidegség: az esküs az égtül megáldott:

kemény és tiszta ágyán maga fölkent boldogtalanságod

 

kipeckelődött szemhéjjad alól mint a halotté mered

tágult keretjére ráfeszíti barna bársonyát szemed

mi máskor ollyan bölcs olly fényes: most vak hályog tekinteted

meszelt falak setét gerendák hosszát méri az ágyasházban

száraz firészes hang szusztorog a vége-nincs éccakában

– tüdő-é? szú? a páros ágy? vagy tám csak tik magatok ketten?

s illyenkor mersz-é megmerűlni lobbal égő képzetekben?

 

vajjon s miképpen boldogúl Nagyságod ekkor emlékemmel?

s nem gyújtod-é föl az órjás ágyat sóhajos légzéseddel?

s tűröd-é? vagy mit kezdesz gerendák közt a lángoló képekkel?

vagy fölserkensz nagy nyomorúságban gerjedő nagy haraggal

s próbálod öklöd hogy megreng az oltárnyi gyalútlan asztal?

s ha ígyen: mér? úri kapcarongy miatt miér ez indulat?

Nagyságod teste-lelkiben bárkiannája így ottmaradt?

 

az a tűz úgy-e Kedves ott ott fut: bordák közt gerinceden

nincs nincs tudom nincs veled se másképpen csak épp mint énvelem

– álmomban elém gyűltek vótt szeretőim mind az ezeren

– ej tik! tik semmik se! el! hüss hüss sok éhes zabáló kanja!

jóllaktatok s lefordúltatok! – őrizetlen vállyú: ennyi vótt néktek Anna!

s hogy te előszörre csak köszöntésül egy szót szóltál velem:

úgy tudtam úgy: most már jó – már minden jó lesz: itt a szerelem

 

s te! nem es így! elébb még! már hogy bejőni föntről lestelek:

láttam széles hajlottas hátad s lovad paskoló bal kezed

– ó már ott bár én vóttam vóna akit megdörgöl tenyered! –

már ott megkívántam én édes felem szerető szerelmem

már ott megláttam Nagyságodban Bátyám-Atyám-Fejedelmem

akiért mikor jő tetőtül talpig fehérbe őltezek

akiért most es és már örökkön hűséggel esedezek

 

s azt es érthetném tebenned ha nyugton meg tudnál öletni

ez lenne fődi nagyság: éngem égő máglyára vettetni

bűnös szeretőd nyomába egy árva sóhajod se vetni

– s mostan vagy ellenségimmel rakatsz máglyát nekem te gyáva

te szent ki botránkoztató kezét vágná meg mégse vágja

vagy az Istennek fiátul adatott néked es nagy lélek

s nem tűrhetsz köveket vetni énrám s úgy rendeled hogy éljek

 

 

 

Szeptemberi kisfiúsóhaj

 

 

szép volt idén a nyár nagyon szép

 

most ősz van és az iskolák megint kinyitva

sötétlő szájuk elnyeli

mindazt mi kéjes volt a nyárban

követ vizet füvet csigát kalandot

biciklit nagypapát napot

lábujjak közé torlódó lágy sarat

most megint itt torlódnak újra

maguk nyarából visszatért barátok

a nagy cethal gyomrában zsúfolódva

a többi kis jónások is mind

rajtuk is még ott a nyár barnás kosza

az ő hangjuk is még fagylalttól

szabadságtól rekedtes

talán majd ővelük

talán még nem mind lett áruló

bár a kitartó hősök száma egyre fogy

amint a nyurga centiméterek gyarapszanak

idén talán már ő is

talán ha sűrűsödnek izmai

talán ha gyűlő-nyúló centik őt is megváltják

s vajon mire

amire mind a nagyfiúkat

kiknek szemében testük felismert szégyene

kiknek már világos hogy más más a lényeg

nem elmélyült figyelme sok fontos dolognak

nem kőben vízben napban csigában

a lényeg másutt búvik más kalandban

hangos fiúk anyák fontoskodó beszéde

lányok vihánca rejti

 

 

 

Zöldségesné, negyven felé

 

 

zúdul a vásárcsarnok hajnali nyűtt karavánja

zaccizü híg löttyöt dajkálok az ócska pohárba

férjem a sorban a harmadik – életem ex-aduásza –

szitkai közt szór almát-krumplit az új Suzukinkba

zuttyan a mocskos láda a múlt havi Hölgymagazinra

 

gyűlölöm ezt a pulóvert: vastag szúr a gubanca

jó de a plüss overáll szine már oltárira ronda

itt söpör épp a Gyuszó a piac nagy benga kujonja

vén hülye – úgy hív: „Rózsa a rózsaszín álom"

ezt neki rózsa meg álom! – már a szagát is utálom

 

francba a sok lüke lánykori maszlag: az életem átvert

és ez a rossz szagu marha az egy aki nyomja a sódert

nézz oda: érte cseréljem szebbre a rusnya pulóvert?

most hogy a pénz meg a férjek után már megcsal a test is

még buli lesz végül felcsípnem a vén szemetest is?