Bizalomjáték

 

Elalváskor a tudatomat

visszaadom a Teremtésnek,

aki mélyen megmeríti

a nemlét sötét vizében,

hogy kioldja belőle

a napi szennyet, görcsöt,

s ha nem zavarja semmi

a rítust, frissen, tisztán

kapjam vissza ébredéskor.

 

 

 

Kaptafa

 

Ez jó. Ahogy mostanra otthonossá váltak

az érzelmek, akár a kézhez szelídült

háziállatok, vagy a sok szerszám

a mester műhelyében: mind használható,

ha nem is bármire, de tudjuk már, mire,

és az is sejthető, milyen irányban

feszegethetők tovább a határok.

Vagy ahogy a magányos dzsungelharcos

belakta a vadont, és egy meghódított tisztáson

konferenciát rögtönöz: a kollégákkal

kicsit ugrálnak a tábortűz körül,

megemlékeznek a nagy elődökről,

összevetik az új eredményeket,

elvitatkoznak, iszogatnak, de a lelkük mélyén

alig várják, hogy befejeződjön a cécó,

és megint nekivághassanak a sűrűjének,

hisz ahol az ismeret véget ér,

ott kezdődik a kaland, a munka.

 

 

 

Szeptemberi reggel

 

Olyan szép őszi nap, tanítani lehetne:

a megvilágítás, minden szín, árnyalat

összjátéka: mintha e percre kihegyezve

készülődött volna egész éjjel a nap.

 

Megyek tanítani, s a régi mesterekre

emlékezem, amíg várom, hogy a vonat

elvigyen a mával kezdődő reggelekbe,

ahol továbbadom az ő tudásukat.

 

Hiszen gyönyör a lélek promiszkuitása

e nyilvánosházban, hol diák és tanár

oly mohón, szüntelen cserél testet, helyet,

 

mert egymás tudatán át vágyik önmagára,

s ha elég messze jut, talán hazatalál –

olyan szép őszi nap, tanítani megyek.

 

 

 

Túlvilágtalan

 

                                               „Vajon vezethet-e vak világtalant?

Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe?”

                                               (Lukács, 6:39)

 

az olvasóterem

karzatáról lenézve

sok szabályos téglalap

látható mindegyikben

külön asztalnál külön fej

garantáltan máshol máskor

jár hisz pont azért jött

ide hogy másutt legyen

az egyik asztalon épp most

dől össze Róma a másikon

ebben a percben alapítják

vad törzsek az Amazonas

és a Nílus partján rituális

táncban fogódznak össze

előttük Pázmány Péter

fekszik Szent Margiton

az olvasóteremben

megállt az idő

akár a mennyországban

6:39

a tájékoztatópult feletti

központi óra szerint

annak pedig minden nap

kétszer igaza van

egyébként persze nem

visszamegyek a lépcsőn

a gödörbe utánanézek

hisz erre való a könyvtár

első találat Lukács 6:39

így se lett világosabb

pedig ha valahol hát itt

kapizsgálom leginkább milyen

jó lenne egy mennyország

de istenben az istennek se bírok

hinni a fennen hirdetett

központi merev tutik

gyanúsak ezen a tájon

túl sok mindenki túl sokfélét

állított ami csak egy percig

vagy addig se volt igaz

pedig ha valahova

hát oda szeretnék jutni

abba az ideális pontba

amin minden egyenes átmegy

ahova minden ember gondol

a saját külön istene nevén át

ahol egyszerre lehet együtt

mindenki mindenhol mindig

mint itt valahogy így