tizennyolc pástétom

 

 

„Ebéd Sir W. Penn-nél, aki ma házassági évfordulóját ünnepelte.

A kiváló marhabélszín és más finomságok mellett egy másik tál

is állt az asztalon 18 fajta pástétommal, jelezve
az évek számát, mióta házas ember.”

(Samuel Pepys, Napló)

 

„A pástétomokhoz bármi felhasználható, és az elkészítés során

a bátor szakács igazán megmutathatja képzelőerejét és ízlését.”

(Carl Friedrich von Rumohr, A konyhaművészet szelleme)

 

 

1 (shepherd’s pie)

 

a juhok felhők, szeretik a földet.

a juhász marie-t szereti. a magvát

hinti a szérűn, három bűvös szót fülébe súg.

a nyáj bőgve zabál, mint fehér felirat

a táblazöldön. a pásztorkutya

távolban ugráló pontja. a völgy

mélyén korán szürkül. nem látják

a szérűt, a dombot, sem a felhőket.

a felhők juhok, a szél hajtja őket.

 

 

2 (pâté chaud de harengs aux pommes de terre)

 

amikor joost, a halász megszédült és

melléhez kapott, tudtuk: a szíve.

egy teherhajón – iszákos nőcsábász –

ifjan tengerre szállt, mások szava

 

így tartotta, és hogy kék volt a tenger,

a szél pedig erős. de ő néma maradt.

a pipája csak akkor izzott vörös szemmel,

ha épp nem vizespohárba meredt;

 

hihették, átmelegszik aznap este,

hogy kicsit elhúzza szájszegletét,

halrajokról beszélt mégis a tiszta

mélyben. hogy uszonyával csap a sötét.

 

 

3 (bouchées à l’americaine)

 

fülhallgató, a tévén némított hírek,

de kagylóból mindig az atlanti kell:

a motel előtt cadillacek

jégtáblái, és cinikus hurrák

a zászlórúdon, szürkület, fúj a szél.

erre estefelé sok pika pattog.

 

a légy a képernyőn rászáll

az állról az orra, fülről a homlokra – mintha

titkos célja volna. talkshow és reklámja:

szájak tátognak némán. a szél

az ajtót cibálja. szellemvárosok

arizonája. vagy oklahomája.

 

 

4 (cheese and onion pastries)

 

„Kőből van a szívem, mondják a férfiak,

de mit tudnak ők a kövekről.“

(Maria Barnas)

 

amit a kövekről tudok, a súlyuk az

farkasok gyomrában, és gyomrában a kút-

nak az esés utáni visszhang; és egyszer ahogy

agyalni látni véltem őket, egyik éjjel,

sápadtan, akár a hagyma, egy hegy tövében,

holdsütötten. de a hagymákról is mit tudhatok,

mi mást, a héjruhát, és a szívet, belső hőt,

ahogy visszabújik és ledobja a héjakat.

 

 

 

 

 

 

5 (genovai zöldségpástétom)

 

I

 

lézengés órahosszan,

mielőtt a komp elindult, a kikötő-

negyed utcáin. te egy cipőboltban

tűntél el, és én a déli verő

patkói alatt, túl sok víz vágyától

összetörten, láttam szemét,

az árnyékban a szentet kőből,

átmenetileg jótettbe merevedve. nem ért

semmit. az árus szárított halain régi sók,

felfűzve durvák, kemények, akár a fétisek,

a kék a magas vásznakon, fent.

ugyanolyan jól gúnyolódhatott a sárkány,

györgy, mint fáradt munkás két ráfont

kézzel ásójára, támaszkodott a lándzsán.

 

II

 

fel lehet korzikát

ismerni az illatról, mondják, sokkal

korábban, hogy a tengerből felbukna a sziget.

 

 

13 (pâté chaud à la russe)

 

új havat hozott az este, és

            odanyomta a sátorfalnak,

 

tipink szűk teréhez, hol a világ

            kezdő- és végpontjai is vannak.

 

az éj medvebundája csillan

            lámpásunk gyenge fényén.

 

síkságon aludtunk el,

            fölébredtünk az urál mélyén.

 

MOHÁCSI BALÁZS fordításai

 

-----

      Jan Wag­ner (1971) Ber­lin­ben élő né­met köl­tő, mű­for­dí­tó, négy ver­ses­kö­tet szer­ző­je. Poeta doctus, ah­hoz ha­son­ló lí­rát mű­vel, ame­lyet ide­ha­za poszt­mo­dern köl­té­szet­ként tar­tunk szá­mon. Az itt ol­vas­ha­tó ver­sek Wag­ner har­ma­dik, Achtzehn Pasteten [Ti­zen­nyolc pás­té­tom] cí­mű, 2007-ben meg­je­lent kö­te­té­ből va­lók. A nagy­lé­leg­ze­tű cik­lus va­la­men­­nyi köl­te­mé­nye egy-egy étel ne­vét vi­se­li, ugyan­ak­kor a ver­sek és a cí­mek­ben je­lölt éte­lek kö­zött jó­for­mán so­ha nin­csen köz­vet­len ösz­­sze­füg­gés. Kap­cso­la­tuk oly­an­­nyi­ra nem nyil­ván­va­ló, hogy az ol­va­só alig, vagy egy­ál­ta­lán nem ké­pes azt át­lát­ni – vagy ha ép­pen meg­ta­lál­ja, mint a ha­lász­ról szó­ló vers és a he­ring, vagy az orosz mód­ra ké­szült pás­té­tom és az Urál köz­ti ba­ná­lis­nak tű­nő kap­cso­la­tot, más, rej­tett mo­ti­vá­ci­ót fel­té­te­lez. Mind­azo­nál­tal ez a meg­ol­dás, ez a köl­tői já­ték olyan interkulturális és in­ter­disz­cip­li­ná­ris te­ret hoz lét­re, amely­nek iz­gal­ma­i­ba be­le­me­rül­ni él­ve­ze­tes és ér­de­mes. (A ford.)