Épp mi; Idegenvezetés az elképzelt városban; Alig észrevehető

Závada Péter  vers, 2012, 55. évfolyam, 12. szám, 1177. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

Épp mi

 

A vanból előbb volt, végül örök lett.

Mikor valaki meghal, mások éppen röhögnek.

Mikor már a stáblista megy, én akkor kezdek félni.

Az ember nem tud nem magáról beszélni.

 

Elmondja, hogy tegnap hűvös korlátnak dőlt a háta,

és hogy rettegett, hogy beleszorul egy csuklós busz harmónikájába.

Mert ha laktak is itt, elköltöztek rég a józan érvek:

egy múltban elképzelt jövő a város, rendezte a nyolcvanas évek.

 

És hogy nyugtalanító ez az egész, mint az a mitikus sárga kéz volt,

amit a falba látott gyerekként – alatta fel nem száradó vérfolt.

Hogy nem volt szabad azokra a gránitlapokra lépni,

amik szürkék – csak a fehérre. Random szorongások. Épp mi.

 

Felsúrolni a fürdőt, mikor nagyon kell pisilni.

Sírni, behugyozni, súrolni, megint sírni.

 

 

Idegenvezetés az elképzelt várban

 

Ez egy festői táj: most mozdulatlan.

Deus ex machinákkal álmodik.

Elképzel minket valahova, ketten.

Elképzel, mint egy kertmozit.

 

 

Ez egy templom: valami katedrális.

Régi, epikusan gondolkodó.

Öt éve föl van állványozva állig.

A falain szétrobbant hógolyók.

 

 

Ez egy felújítás: most öntik éppen

a tölcsér-csúszdán keresztül a sittet

egy platós teherautó platójára.

Nem hagyják abba, míg meg nem lesz Isten.

 

 

A Sátán sajnos nem cimborál velünk.

De itt a képen fogja még a vállunk.

Egy új árteret nyit ki az időben.

Lassan elönti mozdulatlanságunk.

 

 

Alig észrevehető

 

Még legkorábbi emlékeim közt kutatva

sem tudnám pontosan megmondani, mi az,

amit ennyire kiszolgáltatottnak találok

egy elfáradt tömörgumi-tömlő alig észrevehető,

 

fakó repedéseiben, vagy abban, ha csámpás

festőlétránk ingatag szárai között laza

a lánc. Talán egy fiatal anya jut eszembe,

párnás derekán a terhességi csíkokkal.

 

Talán egy elaggott férfi, hónalján a megereszkedett,

ráncos bőrrel. Lehet, hogy az anyag szükségszerű

fáradása az, mi önmagában megható.

 

Hogy még élned sem kell, hogy elhasználódj.

És most is: lábunknál baljós kábelkötegek: földeletlen,

zárlatos idegrendszerünk maradék roncsai.