A semmi partján

Látom, öreg, nem megy

se így, se úgy.

Nézz körül, most

éppen hol időzöl.

Ezt mormogod: a jót

sem szabad akarni?

Azt talán legkevésbé.

A sok futkosó észlény

milyen szívesen félreérti:

ez átkozódik… Fenét:

érintette a lényeget.

A természetes átlag-állomány

a rossz. Összemaszatolva

elkent s kenődő jelzőkkel.

Sugártalan mocsár.

Hiába szobrozik, inog.

Próbál föltornyosulni,

mégis vastagon szétfolyik.

Nyakáig benne fuldokol a jó.

Itt-ott egy halfejecske.

Képes kitartón fulladozni.

Halfarka ver alul, olykor

puhán, olykor keményen.

S váratlanul, mint durva

pirkadat, a rossz kiszárad.

A feneket légszomjas halak

ezüstszőnyege borítja be.

Végre megértik:

nem a tüdő, a levegő az úr.

Ugrálva lélegeznek.