Egy rózsa és Milton

 

A rózsák nemzedékei közül,

amelyek az idők mélyébe vesztek,

a volt dolgokból az emlékezetnek

egy névtelent szeretnék egyedül

megtartani. A sors jelölt ki arra,

hogy megmentsem ezt az esszenciát,

mert ez volt az utolsó halk virág,

amit Milton látatlanul az arca

felé emelt. Te rőtvörös, te sárga

vagy fehér rózsa, eltűnt kert alatt,

a múltadból most bűvöld át magad

időtlenné, a vers varázslatába,

te láthatatlan, mintha újra fogna,

ragyogj aranyban, vérszínben borongva.

 

 

Spinoza

 

A zsidó átlátszó, precíz kezével

homályban dolgozik az üvegen,

a délutánt megdermeszti az éjjel.

(És mindegyik délután épp ilyen.)

A kéz s az alkonyat kristály tere

elhalványul a gettó peremén

– neki ez alig létezik –, s az éj

fehér labirintusban jár vele.

Őt nem zavarja hírnév: más tükör

álmának képe nem bolygatja föl,

se lánykákban reszkető szerelem;

s mítosztól, jelképtől szabad. A lencsét

csiszolja, és előforog a térkép:

az Ő csillagjai – a végtelen.

 

 

Baruch Spinoza

 

A Napnyugat fénylő köde, arany homály

gomolyog; a pontos kézirat odabent

már készen áll, és hordozza a végtelent.

Valaki a félárnyékban Istent csinál.

Egy ember Istent kreál; egy sápadt zsidó;

a szemében szomorú árnyak ülnek;

az idő viszi őt, mint a folyó

a levelet, amint a vízbe süllyed.

Nem számít. A mágus alkot nyugodtan,

Istenné varázsolja finom mértanát

a betegségén át, a semmin át

megkonstruálja az Istent szavakkal.

Az ő része a pazar szerelem,

amely nem vár a szerelemre sem.

 

HORVÁTH VIKTOR fordításai