Vége is, hossza is

Rövid beszámoló

Márton László  jegyzet, 2003, 46. évfolyam, 4. szám, 333. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

Nem volna könnyű válaszolnom, ha valaki megkérdezné, milyen érzés elkészülni egy többkötetes regény megírásával. Könnyű volna kigondolni valamilyen, többé-kevésbé találó párhuzamot, mondjuk egy építész vagy egy régész esetét a felépítendő, illetve feltárandó városrésszel, vagy a felszámolóbiztosét, akinek jól végzett munkája következtében lejár a megbízatása, ám ez épp a lényeget kerülné el: hogy milyen érzés az, ha egy nagyobb ívű szöveg, amelynek elbeszélői tere évekig alakult a folyamatos szerzői bejárás révén, elkészülés miatt egyik napról a másikra bezárul, és a szerző kívül reked.

De nem az érzésekről, még kevésbé saját érzéseimről szeretnék beszélni, hanem arról a csupasz tényről, hogy ezekben a napokban, 2003. február végén elkészültem a Testvériség című regénytrilógia utolsó fejezetével, pontosabban az utolsó fejezet második, véglegesnek szánt változatával is.

Egy ilyen alkalom elkerülhetetlenné teszi a visszatekintést. Mindenekelőtt azokra a barátaimra és jó ismerőseimre gondolok, akik az elmúlt év során segítették munkámat. Összeszámoltam, körülbelül hatvan nevet sorolhatnék fel. Nem teszem, mert kissé komikusan hatna, olyan lenne, mint egy felduzzasztott osztálynévsor. De azért elmondom, kire és mire gondolok.

Köszönet jár feleségemnek és gyerekeimnek. Kiadómnak, aki az első két kötetet már megjelentette, a harmadikat ezután fogja, és aki minden alkalommal értésemre adta, hogy ez a mű mennyire fontos neki. A kiadó munkatársainak. A védőborító tervezőjének (egy nő). A folyóiratszerkesztőknek, akik nem rettentek vissza egy-egy fejezet közlésétől. Az értő kritikusoknak. Első olvasóimnak, akik megfigyeléseikkel, bíráló megjegyzéseikkel, olykor értetlenségükkel is megvilágítottak előttem egy-egy fontos mozzanatot. Azoknak a barátaimnak, akik elkísértek a cselekmény valamelyik színterének hűlt helyére. Azoknak a történészeknek és más tudósoknak, akiknek jóvoltából tudhattam, mikor rugaszkodom el a tárgyi hitelességtől. Könyvtárosoknak, levéltárosoknak. Annak a múzeumigazgatónak, aki összegyűjtött és lemásoltatott számomra néhány nehezen hozzáférhető szöveget. Mindenkinek, aki egy-egy adattal vagy utalással segített, aki véletlenül kimondott egy éppen hiányzó szót vagy mondatot, vagy csak annyit mondott, hogy várja a folytatást.

Vissza kell tekintenem az elmúlt időszakra is. Maga a szoros értelemben vett megírás négy és fél évig tartott, 1998 őszétől mostanáig, de ha az ötlet érlelődését, a felkészülést is hozzászámítjuk, úgy a trilógia létrejötte tíz évig tartott. Az ötlet 1993-ban merült fel, ekkor bukkantam rá, egy másik munkámhoz szükséges anyaggyűjtés közben, Waltherr Imre cikkére a Századok 1873-as évfolyamában. Nem rögtön határoztam el, hogy megírom azt, ami felkeltette érdeklődésemet a történetből; ennél is később dőlt el, hogy amit írok, regény lesz; az pedig, hogy a regény három önálló részre tagolódik, egészen újkeletű fejlemény. A megírás szempontjából az utolsó pillanatban jöttem rá, hogy a szerkezet ezt kívánja.

1994 és ’98 között könyvtárakba és levéltárakba jártam, hozzáértőktől kérdezősködtem, és elutaztam a történet néhány helyszínére, Szatmárnémetibe, Nagykárolyba, Nagybányára, sokszor jártam Bécsben is. A karlowitzi (ismertebb nevén karlócai) béketárgyalások helyszínére, Sremski Karlovciba valamivel később, már a koszovói háború után jutottam el.

Mindez persze az elkészült munka szempontjából nem túlzottan érdekes, különben sem kedvelem az „egy regény regénye” műfajt. Érdekes lehet viszont, mint puszta tény, a fejezetek megírásának időrendje, ezért elhatároztam, hogy az alábbiakban összeállítom a megírás történetét, ha úgy tetszik, az elmúlt négy és fél év munkanaplóját.

Teszem ezt annak ellenére, hogy emlékszem (sőt az olvasót is emlékeztetem) rá, mit mondott Roland Barthes Az írás nulla foka című tanulmányában Flaubert kapcsán: „Márpedig láttuk, hogy 1850 tájékán az Irodalomnak mindinkább szembe kellett néznie az önigazolás kérdésével. Az írás alibiket kezdett keresni a maga számára, és éppen, mivel a kétség árnya vetül a használati értékre, írók egy csoportja, akik vállalják a felelősséget a hagyományért, az írás használati értékét a munkaértékkel helyettesítik. Az írás nem rendeltetésének köszönheti megmenekülését, hanem a ráfordított munkának. (...) Némiképpen ez a munkaérték pótolja a zseniértéket; már szinte kacéran kezdik mondogatni, milyen sokat dolgoznak, és milyen hosszú időt vesz igénybe a forma kimunkálása.

Nos, a Testvériség lapjain több helyütt is szó esik egy Flaubert (és persze Arany János, Jókai Mór) korában meg nem írt magyar regényről, amelynek hiányát munka közben erősen, olykor fájdalmasan éreztem; de már csak ezért sem hiszem, hogy az, amit Barthes használati értéknek nevez, eltűnt volna a süllyesztőben. Legalábbis a magyar irodalomban folyamatosan jelen van; persze némelykor hagyja magát másmilyen értéknek álcázni.

Ám ettől függetlenül sem vehetem magamra a Roland Barthes által (Flaubert-nek és társainak) felkínált inget. Mert nem az a fontos, hogy milyen sok időbe és fáradságba telt a megírás, hanem az, hogy az eltelt fáradságos időnek van egy utólag megállapítható rendje előretörésekkel és megtorpanásokkal, kísérletekkel és helyesbítésekkel, továbbá a mind határozottabban körvonalazódó végleges eredménnyel. Ez pedig számomra lényeges tapasztalat volt, de talán okulhatnak belőle mások is.

Tehát az alábbiak történtek az elmúlt négy és fél év során.

1998. október. Az Új vendég a Hollóban című fejezet.

November. A Magyar csillag hamar lehull című fejezet első változata. Ez november végén kettéválik, második fele Egy megíratlan fejezet cím alatt külön életet él.

1999. január. A Jó pogányból rossz keresztény lesz című fejezet.

Február első fele. A Kényszerű szabadulás című fejezet.

Február vége, március eleje. A világ végéig és tovább című fejezet. (Utóbb kihagyva, helyette: Hány vödör bor fér egy gönci hordóba?)

Március. Egy régi magyar hölgy jellemrajza, első változat.

Április, május. Hány vödör bor fér egy gönci hordóba?

Május. Egy régi magyar hölgy jellemrajza, második változat.

Augusztus, szeptember. Egy megíratlan fejezet, második, végleges változat.

Szeptember. Az Ősszel forr a Tisza vize című fejezet (eredetileg az Egy megíratlan fejezet része volt).

November. Egy régi magyar hölgy jellemrajza. Harmadik, végleges változat.

December. A hazug poézis dicsérete című fejezet. (Utóbb kihagyva, helyette: Lopakodó költészet.)

2000. január-február. Kiengesztelődés télvíz idején. (A mennyország három csepp vére című fejezet előzménye, kihagyva.)

Február, március. Ne lődd meg az eget! (A mennyország három csepp vére előzménye, kihagyva.)

Március, április. Kétféle csalódás. (A mennyország három csepp vére ősváltozata, az előző két fejezet bővítve, átírva, egybeírva, utóbb kihagyva.)

Szeptember. Megállapodás Csordás Gáborral, hogy a regény három kötetben, triló-giaként fog megjelenni. Címe a tervezett Megosztottság helyett Testvériség lesz. Mindhárom kötet hat-hat fejezetből fog állni, s mindegyiknek az utolsó fejezet lesz a címadója.

Szeptember, október. A Repedések a falban című fejezet. (Helyette később: Leperegnek a szolgálat évei.)

November, december. Az igazság forrásvidéke, első változat.

2001. február. Át a szitán, első változat.

Március, április. Zöld határ (töredék maradt), Sok bizonyság egy kis kételyt fiadzik (töredék maradt), majd ezekből: Sok tanú, semmi tanulság. (Utóbb kihagyva, helyette: Kutya veszi kalapját.)

Május. Megjelenik e trilógia első kötete Kényszerű szabadulás címmel.

Június, július. A Lopakodó költészet című fejezet.

Július vége, majd szeptember-december. A mennyország három csepp vére című fejezet.

2002. február. Elkészül a trilógia második részének végleges kézirata.

Április. A Béke, megkötve című fejezet.

Április, május. A Leperegnek a szolgálat évei című fejezet.

Május. Megjelenik a trilógia második kötete A mennyország három csepp vére címmel.

Szeptember, október. Az igazság forrásvidéke, második változat.

Október. Át a szitán. Második, végleges változat.

Október, november. Az igazság forrásvidéke, Harmadik, végleges változat.

November, december. Kutya veszi kalapját.

2003. január. A követjárás nehézségei, első változat.

Február. A követjárás nehézségei. Második, végleges változat.

A trilógia harmadik kötete, amelynek címe az utóbbi fejezetével azonos, előreláthatólag idén könyvhétre jelenik meg.

Ennyi történt mostanáig. Mostantól e sorok írója éli tovább külön életét, és a trilógia is élni fog a maga módján. Útjaink elválnak, bár időnként alighanem egymásba fogunk botlani. Ilyenkor majd arra gondolok, hogy e három kötetnek valaha egészen közelről ismertem a szerzőjét, és az ismeretséget őrizni fogom jó emlékezetemben.