A másfél szobában

„Azt hiszem, talán lehet"

mondja mindig az apósom

ennél reménytelibb bizonytalanságot

nehéz elképzelni

Itt vagyunk a körút szívében

(az egyikben a számtalanból)

ahol a közös képviselés

egyéni gondviselés közepette

a Széchenyi Terv ihlette nyilászárókon át

rálátni a temetőre

De itt bent egyfolytában valami cseng

és e rezgést a kamionstop sem szünteti meg

Majd egyszer az ő unokáira nehezedik

a túlzsúfolt szekrénysora ásványokkal, könyvekkel

és a szekrény tetején még mindig

a pedagógusnapra kapott üvegek

Ezt a rendet az elmúlt évtizedek találták ki

de mégsem kitaláció ez:

úgy van kitalálva és tálalva

hogy a portalanítás gondolata is kirívó legyen

Minket néznek az egymás hátán álló porszemek

és ha majd lecsukódnak

szedimenssé sűrűsödnek

és hirtelen ennek az édes-csípős súlya alatt

azt hiszed, talán lehetsz

te is

A mozgatási naplóból

„Ilyenkor jön a halottak napja

és mindig attól félünk

hogy elfagynak a krizantémok

de ez azzal jár"

mondja a minden lépésével öregedő nő

a vízigényes de sótűrő virágait a sírra letéve

Aztán egyetlenegy megmozdulás

hatályba lép a szegélyhatás

körülveszi a virágainkat

a fagy türelmi zónája

„Mozdulatlan"

írjuk be mára

a mozgatási naplóba

Ilyenkor a krizantémok

így járnak velünk

– mozdulatlanul –

és közben a saját élőjének tekinti

az eltemetett a temetőt