Az Anatómiához

Miként a részek, úgy vagyunk

a vágy szálára fűzve. A test

színháza összerak és szétszed

minden este. Rejtett doboz

vagyunk mi is, adat adatra

festve. Mágnesszalag, memória

tart össze, mint a lepke

két szárnya közti részletet,

és verdes könnyű teste. Mert

így lebeg és így csapong a víz

fölött repesve. Színes lapokra

írt nevek, csupasz izomzatokra, mint

tűzbe hulló lepke az, hogy metaforává

legyen: s a nyelv burkát levesse.

A kötéltáncoshoz

Az Egyensúly, azt tartja fenn

a két pont közé feszülő Vonal,

amelyre lábait teszi

a táncos bábalak. Egy rúddal

kezében, mint lépeget a ringatózó

sodrony drótkötélen. Mint

Semmiség, lebeg a ritka

térben a gondolat. Mi tartja fenn,

mondd, mit mozdít benne

meg a Súlytalan? A kötéltáncost

játszó bábukat a Kéz rángatja

fentről, mintha a Nehézkedés

hiánya volna. A bábalak fonálra

tűzött teste, csak jelzése a Testnek,

mint a kötéltáncos marionettek.