Csütörtök van. Ma ruganyosan ébred.

„Jó reggelt, Tekla." „Holnap március

Tizenötödike. Falun leszek.

És maga?" „Itthon töltöm. Hangolok

A levert forradalom ünnepére."

Somolyog Tekla: „Hangoljon a napra,

Mely harctérré változtatva az utcát,

Tízezreket vadít vidékre, forró

Izgalmait messze kerülni jobb."

Ráhagyja Mátrai. Ő itt marad.

A minisztériumi körteraszról

A túlsó partot nézi izgatottan.

A Fehér Házat és a Parlamentet;

A megszokott panorámát feszülten

Lesi. Figyelmét hosszan leköti

A honi frusztra tanulmányozása:

Ki ugrik kicsoda torkának és hol;

Mely komplex milyen bosszúvágyat ébreszt,

Hány tüntetést szerveztek hány sarokra,

S a rendőrség túlzó vagy impotens?

Makacs vitákba hallgat bele, melyben

Többé-kevésbé mindig tönkremegy

Mindkét fél, s lefordul a partneréről.

„Megint e százszor szánalmas tivornya",

Gondolja Mátrai. „S nagy düh a végén,

S a düh nyomában: ádáz utcafront,

S a frontvonalon a hétvégi front-sport;

A tavaszi s az őszi ünnepekre

Időzített show, két erős szezon,

A csatornázhatatlan indulattal.

Rügyfakadás előtt első roham,

S lombhullás idején a második;

A nemzet mindahány piros betűs

Napján a pár ezres fölbolydulás

A tehetetlen kormány ellenében."

Amelynek – színleg – ő is embere

Végső soron. „Hogy volnék büszke rá?"

Bár hivatala nem guelf, nem ghibellin –

De lelkifurdalása égető.„Az Alkotmány utcánál elakadtam",

Hadarja Rádler a mobilba, délben.

„Rendbontók jönnek, randalírozó

Kemény mag. Egy lelátó törzskara,

Csuklyásan. Arcukra sálat tekertek

A könnygáz ellen." „Hallod, menj haza."

„De hogyha egyszer itt lakik a húgom!

Meglátogatnám." Közben Vera hívja.

„Mit tudsz, kisfiam?" „Koktélparti van

A Batthyány-örökmécses körül",

Csitítja édesanyját Mátrai.

„Az ügyeletes tüntetésturisták

A soros tüntetésen összefutnak,

Vízágyúnál, könnygázfelhő alatt,

Adott műveleti területen,

Műpolgárháborújuk terein",

Mondja az anyja, lakonikusan.Benéz a belvárosba Mátrai.

A Hold utcából látja, egy rakéta

Fejmagasságban csíkot húz maga

Után. „Hú, anya. Ne mozdulj ki, kérlek!"

Integet neki egy sámánszerű,

Szakállas figura, hogy csatlakozzon.

Északnak fordul, gyorsít, szürkületkor.

Már mindenütt a vijjogó szirénák.

A Parlamentnél szikrát szór a gránát,

S a könnygáz füstje az orrot facsarja;

Zuhognak a teleszkópos botok;

Aztán egy átfogó lovasroham:

A „rendkívüli hírek" hőseit

Szemlézi Mátrai a sarkokon.

„Mostanra rúgtak be", mondja az anyja

A tévé elől. „Az a maximum,

Hogy elmegyek a boltig, nem tovább."

Donner is hívja Mátrait, fecsegni.

„Pont ügyelek. Még nem hoztak be senkit."

„Kicsit finomodtak a módszerek,

Nem záporozik gumilövedék",

Mondja az orvosának Mátrai.

Az utca dúl. Egy kiontott belű

Kuka tartalma lobban lángra éppen.

A karhatalom oszlat a Körúton.

Rianás a kirakatok jegén.

Páran egy telefonfülkét gyötörnek;

És aztán egy zengő „Ébredj, magyar nép!"-

Rikoltás hasítja ketté az éjjelt;

Majd elcsitul az utca, és szokatlan

Az irracionális nyugalom.

Mátrai éjjele gyorsan telik.

„Nincs új attak. Semmi szirénazaj,

Igazak álma, vagy valakiké."Másnap kis tűz, a lendület kifújt.

Skultéti déli sajtótájékoztatója

Után a sajtóssal tartják a frontot;

Villáminterjút bonyolít az írás-

Tudó riporterek egyike – vad nő –

A miniszterrel, aki menne már:

„A viszonosság elve működik?"

„Az együttműködésünk ideális.

Az orosz tulajdonszerzés legyen

Transzparens, kiszámítható, arányos."

„Aggálya is van?" „Jó pénz az orosz pénz,

De ismernünk kell a szándékokat."

Az átriumban szembejön Kovács,

A G8-akról mond valami furcsát,

Valami szokatlanul inkorrektet.

Jellemző, hogy Mátrai elfelejti;

Kicsiny morfiumnak használja az

Egykor izgalmas külszolgálatot.

Ebéd után – most mindennap beszélnek –

Novák a telefonban. Hangja tisztult

A februárihoz képest. Szikáran

Annyit mond: „Elhatároztuk a válást."

„Most tényleg?" „Visszavonhatatlanul."

„Alibi, hogy történjen valami?",

Kérdezi Mátrai. „De hátha ő még…

A megszokás, a hagyomány. A lányok!"

„Nem kezdeményezek", hárít Novák.

„Én bízom, tiszta vagyok ebben is."

„S takarékos az önmarcangolásban",

Gondolja Mátrai. „Nézd, föl a fejjel.

Mondd csak, ráérsz – csak öltöny kell… – ma este?"Novákkal indul el az Operába.

Bemutatóra. Kétségei vannak,

De Haydnt régről szereti nagyon.

Ma este: Orpheusz és Eurüdiké.„Már jó, hogy nem Ócsai-rendezés;

A nagy Menszátor viszi színre, már jó."

Skultéti a ház előtt éri el

Telefonon, és arról értesíti,

Hogy ma jön a spanyol… „Tessék, uram?

Kinyittassuk-e a királyi páholyt?"

Mert elképesztően rossz a vonal,

Üvölt: „Vagy épp csak hely kell? Zsöllye, páholy?"

Igen, éppen Pesten van a spanyol

Trónörökös. „Csakhát inkognitóban!

Bármely földszinti páholy megfelel."

Segismundo, infáns, személyesen.

Kezet ráznak vidáman és titokban.

Mikor már túlestek a ruhatáron,

Egy jellegzetes profilt észrevesz

A lépcsőházban. „Ki hinné, barátom…"

„Ismerem ezt a nőt", rajong Novák.

„Jé, Delfin. Ennyire tetszik neked?"

„Beszélgettünk negyedórát a télen."

A másik lépcsőn sétál szembe, és

Nem veszi észre Mátrait a nő.

Nincs kísérője, látszik, egyedül van.

Jó, gondolhatta volna, itt találja

Ezt a kikapós magánénekesnőt,

Tavalyelőtti futó viszonyát,

Aki egy fogadáson szúrta ki,

S fölszedte néhány hétre Mátrait.

Jól elcsavarta a fejét, derűsen

Súrlódtak, sodródtak a csömörig,

S egymástól elég távol keveredtek;

Csak annyit tudni, Delfin kihagyott egy

Évadot. Fia született. „Ki az

Apa?" „Titok. Fiút nevel magában."

A díszlet fönt a forgószínpadon

A Megyeri híd egyik A-betű-

Alakú tartóoszlopa. Megyeri híd!,

Ahol Dorkával járt az avatáskor

(Megtartandó a „terhelési próbát",

Melyet nem állt ki ő sem, Dorka sem).

De ez vasúti híd. Kocsik szakadnak

Róla a mélybe. Súlyos baleset volt,

Kettétörött híd, szétesett vonat.

„És ez a kocka?" „Mi lehet vajon?"

„Ez olyan… trafóházszerű. Szerinted?"

„Fogjuk rá, hogy víkendház, elhagyatva",

Találgat Novák. „Víkendház, legyen."

A szerelvény a szakadékba zúdult,

Valami nagy baj történt. Itt a káosz,

Élénk fagylaltszínekben. Ettől

Novák kicsit fölizzik: „Kedvem volna

Egy eperturmixot bekebelezni."

Eurüdiké most fölhág a magasba,

Egy létrán töpreng. S lent folytatva útját,

Csónakba száll. „Arisztaiosz elől,

Ki főméhész és szúrós pásztoristen,

S Apollón fia: tőle menekül?"

„Nem. Nincs Arisztaiosz, csak Orpheusz van,

Itt minden ő. Aki magára hagyja

Gyerekesen és felelőtlenül

Széplábú kedvesét (csupasz bokával),

Mert dolga van. Elhívták ugyanis!

De az is alighanem Orpheusz,

Aki megszúrja e csupasz bokát.

Tapasztalatlan művész. Élhetetlen.

Bezzeg a nő, ő nemcsak valaki:Sokkal érettebb ennél a ficsúrnál."

E percben férfitestek hengerednek

Be a színpadra, vannak vagy húszan.

„Biodíszlet?", kérdi Novák. „Ugyan már.

Nincs itthon férfi; s bejutnak a kígyók.

Minden érintésük gyilkos marás."

Amíg alatta folyvást forgolódnak,

Úszik a sebesült Eurüdiké

A görgő testek hátán és hasán;

S míg százszor húsába marnak a kígyók,

Tusázva, egyfolytában énekel:

Haláldalát. És ez a forgolódás,

Amit nem várt, amire sose készült

A kétségek közt fázó Mátrai,

Ez most megrázza, ez megrendítő.

Ez öröknek fog bizonyulni, érzi:

„A vergődés, a hömpölygés a sorsa

Eurüdikének, nincsen irgalom."

„És ezek micsodák? E rózsaszín

Strandlabdák a Drüaszok homlokára

Ragasztva? Ez a kitakart… agyuk?"

„Az erdő istennői, szenvedélyből,

Labdáznak, lám, a tulajdon agyukkal."

Hátrapillant, s mosolyog Mátrai.

A nézőtéren látja újra Delfint,

Aki olyan nagyon tetszik Nováknak:

„Megváltás volna nekem egy ilyen nő."

„Hé… Mert a jó kislányokban csalódtál?"

„Azért." Gyógyírt lát benne a saját

Bajára. „Éppen Delfinben!, de súlyos."A szünetben, majdnem véletlenül

Egymáshoz sodródnak. Novák piheg,

Mikor Mátrai szembesíti őket

Egymással. „De hiszen ismerjük egymást."

„Max partijáról." „Nem volt meg a számod",

Habog Novák. S nem emlékszik Novákra

A díva. „Ágoston, meglátogatsz?

Jól nézel ki." „Delfin, te meg ragyogsz."

Múlt júliusban szült. Szóval az évad

Kimaradt. Épp most kezdte visszavenni

A régi szerepeit. „De az első

Most Tomika, kápráztató csoda.

Mondd csak, megnézed a kisfiamat?"

A dekoltázsába néz, akaratlan

És szinte észrevétlen, Mátrai.

Szült, s mégis megőrizte labdamellét.

Gyereket nézni hívja… Nem Novákot,

Hanem pont őt. „Hátsó szándéka fűti?

Magát mutatja vagy énrám kíváncsi?

Nyilvánvaló vadászat – de kire?"

Novák csak bámulja magnetizálva

A nőt. Mátrai közönyös. A mozgó

Emberszőnyeg tartja még bűvöletben,

Csak annak jár ma a megilletődés.Foghíjas nézőtér szünet után.

Aláereszkedik egy molinó,

Antik tájjal. Föl és le vándorol

A szín előtt, pompás szeszély szerint.

Mögötte fagylaltszínű alvilág.

„És most jön az, amikor visszanéz

Tehetsége tükrére a hiú?",

Feszeng Novák, álla a bársonyon.

„Karányi mit szólt volna e csapongó,

Szép rendezéshez?" „Üdvözölte volna

A fölfogást." Lám, megharagszanak

A bakkhánsnők a vigasztalhatatlan,

Pökhendi lantosra, nagyon elunták

A műsort. Apró darabokra tépik,

S tengerbe vetik a trák Orpheuszt;

A szép fejét Leszbosznál elmerítik:

Szánnivaló, de másként, mint szerelme,

A nőé volt a nemesebb halál.

Örvénylő búcsú, sistergő vihar.

Szarvasbőgés egy bal páholy felől.

A zsöllyék népe zajjal zúgolódik.

A közönség megosztott. Taps azért van.

„Modorba züllés", bőg egy úriember.

„Az a drága négy óra kárba ment!"

„Életveszélyesen tré rendezés."

„Ez nem egyéb, mint szimpla agyrohasztás",

Mondja egy dühödt operabarát.

„Igen, de a fülnek szép este volt",

Védi egy másik a produkciót.

„A szemnek is", szól halkan Mátrai.

A sztárokat harsányan megdicsérik,

A fekete tenort s a díva-szopránt.

Mátrai szeme stukkók aranyán fut.

Eszében jár a friss halott, Karányi.

Az első este itt, Karányi nélkül!

„Ön lehet előadó-fetisiszta",

Így szabadkozik Mátrai. „De én nem."

„Megindító előadás." „Igen, barátom,

Hiszen fejvesztve menekült a nép."

„Nekem tetszett", mosolyog Mátrai.„I liked it", nyomatékosít az infáns,

Segismundo, mikor előkerül.

Ne ismerje föl senki, főleg ezzel

Volt elfoglalva. „It was really great."S a névtelenséghez ragaszkodik. Következő vasárnap Mátrai

Autóval kanyarog a hegyre. Delfin

Az ajtóban hosszan, nagyon erősen,

Párnás karral öleli át. Tavaszt

Jelez parfümje, lépte ruganya.

Be a szobába. S a gyerekszobába,

Ott áll a kiságy. Halkan lép előre,

Alszik a gyerek. „Hatalmas fiú."

Fölébred, mégsem sír föl, mosolyog.

„Tamás. Még nincs egyéves. Gyönyörű, nem?"

Az ágy mellett teknőcszín macska ül,

Közelről nézik egymást a babával,

S egymás arcának roppantul örülnek.

„A macskaszőrtől nem félsz? Nincs korán?"

„Mi kicsit sem vagyunk allergiásak."

„Én sajnos igen. Bár imádom őket."

Közelebb lép a babához. „Bocsánat…

Mondd, Kálmán fia?" „Aha", mondja Delfin.

„Szóval biztos?" Delfin csak mosolyog.

Mátrai kicsit hátralép. Figyelme

Kicsit kalandozik. Lesi a zöldet

A villa alján: zsendülő füvek

A széles lejtőn. Japán sziklakert.

A rács mellett egy magnóliafa

Bíborrózsaszín szirmait csodálja,

E finom peremmel összecsukódó

Csészéket. „Nem meszes itt a talaj?"

„Nem, nem túlságosan." „Jó laza föld kell

A liliomfádnak." „És öntözés!",

Sandít rá Delfin, és arról beszél, hogy

Mind visszavette a szerepeit

– „Kivéve egyedül a Zerbinettát…" –,

Szépen, sorban. De most főleg pihen.

„Diétázom, picit." „Indokolatlan."

„Bár vágyom egy olajban tocsogó

Padlizsánsalátára a Szerájban."

„Aha, megértem, ott nagyon finom."

„Voltam Milánóban." „Meghallgatáson?"

„Dehogy. Nézőként. Jobb énnekem itthon.

A Scalában olyan száraz a hangzás."

„Ha-ha-ha." Mátrai lesi a macskát:

A mancsával pofoz egy levelet

A pálmán. „Rendkívül csintalanok

A házimacskák háziőrizetben."„Az én helyem, tudod, örökre Pest",

Győzködi Delfin a férfit. „Mesélj,

Milyen az új igazgatód?" „Nyitott rám.

Én tudok nem zavarba jönni fontos

Meghallgatáson. Nem lesütni a

Szemem kulcsemberek előtt. Nagyon jól

Tudom, hogyan rakjam össze magam,

Ha tetszeni szeretnék egy mogulnak."

„Mindig tetszett az életvezetésed",

Hajol földig, kicsit kényszeredetten

A lankadó figyelmű Mátrai.

„Mimózáskodsz, Ágoston?", búgja Delfin,

Csípőre téve a kezét. „Mi van?"

Hosszan bugyborékol a nevetése.

„Hogy én? Hogy mimózáskodom? Dehogy."

Elfordul Delfintől. „Csak nem szeretném

Ezt a kis náthát ajándékba adni",

Szipogja. A nő szeme tágra nyílik.

„Nem is vagy náthás." „De, kicsit." „Figyelj…

Szörnyű a hírem, nem? Miért ilyen?"

Megsimítja a vállát Mátrai:

„Kicsit irigyek a sikereidre."

Kivár, s egy empire tálaló elé lép.

„A kudarcaidra is irigyek."

„Most nincs zaj körülöttem, nem igaz?"

„Ha ismert vagy – te ismert vagy –, s teszel

Valamit, ami csak egy-kicsit-is-

Nem-egyértelmű, sőt, inkább homályos,

Valami apróságot teszel, szép szívem:

Terhes leszel, és nem tudod, kitől…

A híred fölnagyítják óriásra,

És rád húzzák, mint mondani szokás,

»A vizes lepedőt« egy perc alatt:

»Ez azt sem tudja, kivel fekszik és kel.«

És szétmarcangolnak szabályosan."

„Csak szeretnének", biztosítja Delfin.

„Nézd, könnyebben nyomnak rád bélyeget,

Mint arra, aki nincsen szem előtt,

Nem közszereplő, és tök ismeretlen."Delfin megélénkül a zöld teától.

„Szeretsz bevásárolni?", kérdi gyorsan.

Az órájára pillant Mátrai.

Nyájasan mosolyog, s kurtán felel:

„Nem szeretek bevásárolni, Delfin,

Jó házvezetőnőm van. Mint neked.

Mért kérded?" Delfin fölhúzza az orrát.

„Kész. Itt bukott le, hogy személyzetet

Keres. Sőt, Tomikának pótapát",

Gondolja Mátrai. S folytatja halkan:

„El kellett volna vetetned magad

Donnerrel. Nálam ő háziasabb.

Delfin, te lefelé barátkozol,

A kisebbekkel állsz össze, sosem

A saját nagyságrenddel." „Ha? Tessék?"

„Vannak bizonyos kaliberbeli

Különbségek. Hozzád kicsi vagyok."

„Alkati álszerény vagy." „Sértegetsz?!"

Hogy ő. Kicsi. A náthával meg ezzel

A csínján adagolt őszinteséggel

Sikerült végre leszerelnie.

„Én sajnos nem volnék jó mostohának.

Apának csak-csak. De hogy én a Donner

Fiát neveljem Delfin oldalán…?

Szép volna. Perverzió. Semmiképpen.

Van egy hely, ahol használatba vettek,

A Bem rakparton. Ott azért fizetnek.

Nem akarok még egy ilyen helyet",

Gondolja Mátrai, már búcsúzóban.

Föllélegzik és rágyújt egy szivarra,

Mikor a kavicsos útra kilép,

Örökké találékony Mátrai.Kovács a folyosón Binderbe koccan.

„Siet?" „Találkozom Mátraival",

Bólint Binder. „Üdvözlöm", vágja rá

Gépiesen Kovács. Binder gyanakszik:

„Üdvözli, tényleg?" „Üdvözlöm, igen",

Nyögi kényszerű jókedvvel Kovács.

„Átadom." „Átadja?", kérdi Kovács.

„Milyen rátarti és milyen kihívó",

Gondolja Binder. És: „Nem adom át.Mit adjak át? Szó. Pihe-puha szó."

„Uram, nem értem." „Szóval… Tudja, szó:

Nem változtatható konkrét anyaggá,

Kézzelfoghatóvá nem tehető."

„Tessék? Miről beszél? Tényleg nem értem."

„És ő csupán az anyagnak hisz, és

Én is csupán az anyagnak hiszek.

Küldjön neki szeretetcsomagot",

Ajánlja Binder. Kovács mérgesen les:

„Jó. Legmélyebb tiszteletem."

Munka végén, három szobával arrébb

Binder megkérdezi Mátraitól:

„Ágoston, téged mért utál Kovács?"

„Ha azt tudnám", feleli Mátrai;

S hogy meneküljön a beszéd elől,

Végigböngészi a Külügyi Szemlét.

„Indul egy minőségi április."

Az alapzaja olyan fülbemászó,

Akár Fritz Kreisler pompás hegedűje,

Az a jóféle, nyájas bécsi smúz.

A föltárulkozó Mátrainak

Öröm spárgaszezonban, áprilisban,

A nagyhirtelen rászakadt melegben

Minden tekintet. A találkozások

Pozitívak. „Ezt a jókedvet az

Első szellő elfújja? Dehogyis."

Szerdán reggel, a Fény utcára érve

Megáll a piacon, nézi a termést.

Az önzősárga nárcisz ül középen,

Két szélen a jácint s a liliom

A piac standján. Rég csinált ilyet, hogy

Nem megfontoltan: spontán vett virágot

Egy nőnek. Ma Teklának – „Jézusom,

Milyen szép magától!" –, és nemsokára

Az anyjának. „Csak úgy: örüljön, éljen.

Igen, Blankát még elnézte nekem.

Ha nem rendelne mindig unokákat,

Sűrűn járnék hozzá, nem csak havonta."Egyeztetnek Rádlerrel, és beülnek

– Mindketten ropogósan – szombat este

Föltámadási szentmisére. Késtek

Rádler miatt, aki szabadkozik:

„Bocs." „Nincs baj. Láttunk már tűzszentelést."

Pasarét hombárszerű templomában

Délután megszólalnak a harangok,

A súlyos orgona s a könnyű csengők,

Melyek némák voltak csütörtök óta.

Hátsó sor. Fölujjong az alleluja,

Jelentve a dús kibontakozást,

Nagy üvegablakok előterében.

Pillantást vetnek a tömegre. „Mindig

Van ismerős arc: nem tud hova tenni,

Ezért köszön vagy ezért nem köszön.

Köszön, ha hivatalnok. Nem, ha hentes.

Együtt ministráltunk? Szagos misén

Az optimális három-négy gyerekkel

Jön szembe." Kört írnak a körmenettel.

„Áldástól olvatag gyertyák a kézben;

Vegyülni jó az ünneplő tömeggel,

Míg körbe jár az ostya, jár a Jézus,

S oltáriszentséget fogyasztanak

A hívek, akik közt hívő vagyok.

Falom az ostyát, csak unom a házát.

Liturgiából elég az az egy,

A hivatal", gondolja Mátrai.Azután Rádler hatalmas kertje mélyén

Megülnek a kecses szaletliben.

Rádler fogpiszkálókat rágicsál.

Kettétöri őket. A hamutálba

Dobál tíz pálcikát egymás után.

„Hogy vagy mindig?" „Hogy én? Blablablabla."

A gyerekek nagyok. „Elő se bújnak

A szobáikból. Hány szobájuk is van?",

Kutatja emlékeit Mátrai.

A felesége – „Milyen Ildikó is?"–

Szendvicseket rak eléjük a tálcán,

Van sonkás, tonhalas és lazacos.

„Őt szívemből csodálom, sőt: irigylem.

Pedig nekem túl puha ez a Rádler,

Kockázatmentes, lassú és hideg",

Gondolja Mátrai pár korty után.

„Ja, megalszik a szájában a tej;

De mégis halad, épül észrevétlen.

Végzettsége szerint ő is jogász.

S hogy mi neki a templom, a közösség?

Plusz erő. Hisz sportfogadásból él,

Bukmékerével tárgyal, otthon ülve

A gép előtt. Szörnyen rendes fiú.

Fogpiszkálója cigarettapótlék,

A vallás is pótlék. De Ildikó nem,

Nyilvánvaló, nagyon szeretik egymást,

Látszik a… rendszeresség Rádleréken.

Most nem gyújt rá. Azelőtt két dobozzal…

Neki van igaza. Lassú, de biztos,

Mint a fékezett habzású mosópor.

Neki van mélységesen igaza,

Nem nekem, aki folyton kapkodok."A villa márványlépcsőin tesz egy kört.

Ez ritkaság, egy neomudejárBudai villa, pont olyan, akár

A toledói vasútállomás,

Túl ékszeres, majdnem mecsetszerű ház,

Ahol Blankával, régen, Mátrai

Boldog volt. A sűrűbbik életében.

„Ki a bánattól örökölte ezt a…?",

Töpreng Mátrai. „Lenyűgöz a villád."

„Mégsem tökéletes", meséli Rádler.

„Télen sajnos túlságosan hideg,

Nyáron meg mindig tűzforró a ház.

A szigeteléssel lehet a baj."

„Érezd jól magad benne, ez a lényeg."

Szép kört futnak az élénksárga frízek

Az ajtók fölött, a plafon alatt.

„S odakint ez a diszkrét zümmögés!"

A libegő drótvezetéke surrog,

Zümmög és ciripel fejük fölött.

„Nocsak, egy disszonáns fehéreperfa",

Így Mátrai. „Ez aztán szemetelhet",

Gondolja, aztán elkomolyodik:

„Hát akkor… akkor hát… noshát, barátom.

Még egy szót: örvendj a Föltámadásnak."

Mikor hazaér, negéd bódulat.

Pompás, mohó álomba hull azonnal,

És semmi forgolódás reggelig.Húsvétvasárnap reggel arra gondol,

Hogy megmászhatná a János-hegyet. „Sőt,

Le is lehet a térképről szaladni.

Tényleg késhetek anyámtól kicsit,

Addig Balázs helyettesít, talán nem?"

Elautózik Nagykovácsi felé.

Erdő. Növendék tölgyes. Egy magasles

Az erdei falu fölött. Recseg

A létra, ahogy föllép a fokára.

Beépített patakpart. Durva fából

Ácsolt jászol, mely téliről maradt.

Fűillat, harsogóak mind a zöldek:

Tucatnyi árnyalatban, mély erővel

Hatnak rá. Részegülve fölfedez

Egy irtást. Kidöntött rönkön pihenve

A rétet kémleli. Vadul virul

A százszorszép, a pitypang, a gyopár.

A nemesebbjükből válogatott

Csokrot szed Verocskának: „Fog szeretni."

Délben már nála ül, perccel se később.

A csokra kincset ér, egy percre csak.

A szemmaróan csípős torma jó

A sonka mellé, kemény a tojás.

Balázs nem jött, pedig nem is beteg,

SMS-t küldött, és Verocska tombol,

Hogy nincs valós indok. „Fáj a feje?

Igazolatlan hiányzás. Ez intő."

A csemetéi nem övék egészen,

Csak szeretne tápláló anya lenni.

Mátrai arra gondol: a mama,

E gátlástalan, tegnapi színésznő

Ha mérges, pont olyan, mint Caravaggio

Medúzafője a flórenci pajzson,

Szétcsapódó kígyófürtjeivel.

„De megtévesztésig olyan. Csak épp

A nyaka nincs elmetszve. Nagy különbség."Húsvét utáni első pénteken

Egy követségi gardenparti várja

Az argentinoknál, a dombtetőn.

„Ma van a malvinasi veteránok

Emléknapja." „Nem lesz mulatozás",

Prognosztizálja Binder. És valóban.

Füstölt lazac, és nagyon csíp a torma,

De másként, mint Verocskánál: „Ez import."

A kertben szótlanul mellésorol

A kedvenc társasága, Vendelín.

Ez egyszer mind a ketten szomorúak. Ő is.

„És milyenek a benyomásai?"

„Közös jó nincs. Egymás háta mögött a

Másikat mószeroló magyarokkal

Találkoztam tegnap, ma. S holnap is?…"

„Nem újdonság. S nem csak magyar…" „Bolestnì

Se mne to dlotko." „Uspokojte se."

„Jsem zarmoucen." „Vidítsa a mi arcunk,

Vendelín úr: vannak kivételek."

„Ön természetesen nem mószerol."

Binderhez fordul. „És te mószerolsz?

Te természetesen nem mószerolsz.

Szíved szerint egy picit mószerolnál,

De tiltja az a kacifántos illem?"

„Na!…" Melankolikusan fölidézik

Az őszt, mikor először koccintottak

A híres diplomataszüreten.

(A diplomataszüret, Badacsonyban!

A bazalttemplom, Simon-Júda napján.

A pincészet boltozata alatt

Ültek szemközt, még ismeretlenül,

Hisz Vendelín azelőtt lett követ

Budapesten, mielőtt Mátrai

Átvette a protokollt a Külügyben.

„Asztal fölött nem foghatunk kezet" –

Így aztán azt a megrakott nagyasztalt,

A másik mosolyáért, megkerülték,

S a névjegykártyáikat kicserélve,

Váltottak pár szót magyarul s csehül.)

 

Másnap reggel, csöppet másnaposan

Bekapcsolja félálomban a tévét.

„Hú." Tenisz, Roland Garros, női egyes.

„A képernyőn a bájos kurva, Dorka."

A haja egyetlen tömör fonatban,

És indulat az arcán. És sikít;

Üvölt, amikor megküldi a labdát

(A vonalbíró fülét betapasztja);

Fogadva az erős adogatást,

Egy darabig kitartóan dacol.

„Hol itt a brékesély? Ellenfele,

A skót lány, egyedül saját magát

Brékelhetné. De nem olyan bolond.

Szép Dorka. Nem az ágyában ezúttal,

Hanem a plazmán teljesíti be

A küldetését. Két labdát üt a

Hálóba. Itt van még egy… Out-ra megy.

Ne!" Három labdamenetet adott el

Egymás után. Egy kissé megviselte;

A kezében pörgeti az ütőjét,

Izzad és agresszív és ideges.

Dinamikus keresztütés. Kevés lesz

Az üdvösségéhez. „Húzz már bele."

De úgy látszik, nem húz. Terpeszben áll.

Megint out-ot üt. Semmi jót nem ígér.

A mérkőzésvezető arca, mint az

Uborka. „Ez mindenkinek csalódás."

Sorban, lazán, könnyedén öli meg

A vergődő labdákat ez a skót lány:

Nem csak elcsípi küldeményeit,

De sikerül úgy megnyesnie őket,

Megforgatva kezében az ütőt,

Hogy minden skót labda fogadhatatlan:

Utánuk szalad, képtelen lecsapni

Hegyi Dorka. „Én nem térek magamhoz.

Jézus, ez teljesen indiszponált",

Habog idegesen a kommentátor.

„Szemet szúrnak minden labdamenetben

A ki nem kényszerített, nagy hibák."

Dorka kibillent. Tartalékait

Fölélte, és passz: demoralizált.

Jól szétzilálódott. Csapzott a fürtje.

Bár szebb, mint valaha. Megint veszített.

Nézi közömbösen a salakot,

És törülközőbe temetkezik.

A kommentátor elmeséli, Dorka

Párosban előző nap kiesett,

Az ő hibájából. „Tendenciózus…

Mindig tudtam, nem közösségi ember."Nagy munkahét legvégén Mátrai,

Cseresznyevirágzáskor, stílszerűen

Asztalt foglal, mint szokta volt, a dombra,

Az Árnyas vendéglő fateraszára.

Most visszavehető a nyári birtok:

Idén először ingben és zakóban

„Ki lehet ülni, pont ma van a napja,

Igaz, fúk? Mit rendeljünk? Fehér

Pinot, az ideális kaviárbor."

Ő Mátrai, a pompakedvelő.

„Mi újság, Rádler?" „Jön Novák, de később."

„Kálmánkám!" Új a fölállás, a doktor

Később csatlakozott a társasághoz,

Mátrai hozta be, hirtelen ötlet.

Nem „Karányi helyére", mert olyan nincs,

De mindnyájan vérfrissítésre vágytak,

Nyugodt erőre, s Donner majdnem az.

A politika nincs száműzve innen,

De hamar túlesnek a híreken.

Levesét kanalazza Mátrai;

Egy darabig csak kerülgeti Donnert,

De tudja, nem kell szabadkoznia.

„Láttam a fiadat, édes barátom.

És gratulálok hozzá." „Jó neked.

Én ritkán látom, havi egy vasárnap.

Hol láttad?" „Delfinnél. De semmi rosszra

Ne gondolj." „Nem gondolok semmire."

„Novák keresgél már arrafelé."

„Ez a Delfin! Hány közös nőtök is volt?",

Irigykedik Rádler a söre mellől.

Donner legyint, Mátrai is legyint.

„Almáról tudsz valamit?", kérdi Donnert

Mátrai. Donner nézi: „Népszerű

Az irodája. Büntetőperek…" „Ja,

Találkoztam vele. Ez a te Almád

Olyan bisszig lett." „Új barátja van,

Egészen rokonszenves bankfiú.

A többit jobb, ha nem tudom." „Na ja."

„Donner volt neje, Szemerédy Alma.

Szép neve van", gondolja Mátrai.

„Nekik se sikerült", gondolja hozzá.

„Ezek ilyen idők."

Amire Rádler:

„Láttam a tévében a Hegyi Dorkát."

„Egyesben is kiesett." „Pedig ő jó."

„Mindig jó és mindig tanácstalan.

Velünk is", kacsint Mátraira Donner.

„Dorka mániákusan keresi

A helyzetet, amelyben szívni fog;

S a megfelelő partnert fölkutatja,

Aki által véráldozat lehet."

„Ha kutyától fél, kutya fogja marni.

Ha zsebtolvajtól, már nincs egy forintja".

Így Rádler. „Nem vigyáz magára", hümmög

Donner. „Kár érte", mondja Mátrai.

„A sportszellem meg a habzsolni vágyás

Kioltják egymást; s a kettő csatája

Nem hagyja igazán kibontakozni

Egyetlen téren sem elég erősen",

Kommentálgatja Rádler a „közös lányt",

Ágoston s Kálmán újabb közösét;

Rádler az életben sohase látta.

És menti Dorkát lágyan Mátrai:

„Tudod, állandó megmérettetésnek

Van kitéve, már hosszú évek óta."

„A teniszpályán: túl jó nő, talán nem?

A pályán kívül meg: túl sportoló."

„De nagyon-nagyon tud figyelni, érted.

Sokoldalú a játékstílusa."

Megjön Novák. „Kinek a stílusa?"

„A koncentrációs készsége príma."

A fejét rázza Rádler, kétkedően:

„De úgy hallani, újabban komoly

Depresszióval küzd." „Írta az újság."

„Úgyis tudod, csak egyetlen lökés hiányzik,

Hogy igazán jó, kitűnő legyen",

Így védi Mátrai volt kedvesét.

„Kicsoda kitűnő?" „Titok, Novák."

„A főbaja, hogy önkínzó, pedig…",

Nyugtázza Donner. Mire Mátrai:

„Összeszedi magát, elhiheted."

És félrenéz. Úgy aggódik a lányért,

Mintha kishúga volna. És ez új.

Egy dendi vonul át a teraszon.

„Ki ez?", kérdezi Donner. „Max", felel

Novák. „Ő Delfin impresszáriója."

„Apropó, Delfin…?" „Már puhul, ragad",

Vakarja a halántékát Novák.

„Max, az angyalföldi kultfigura.

Szalon-Sátán, aki sportból gonosz.

Ad a külcsínre, nem apró piperkőc,

De nem buzi, csak metroszexuális."

„És ez is mélységesen Maxra vall:

Belépve derékmagasságban int

Az ismerősének, lekezelőleg,

Mintha fölényesen leintené:

Pedig csak üdvözölte, röviden."

„Hahó, szevasztok", int a társaságnak

Most is, ahogy százszor az éjszakában.

„Jó nyegle, rettentő udvariatlan,

Megjátszós majom. És lelketlen ember."

„Leülni miközénk?" „Na azt azért nem."

Letelepszik, egy távoli sarokban.

Éles fejhangján Novák fűzi hozzá:

„Látjátok, a nagy ember ódzkodik."

„Max egyre nagyképűbb, tudnám, miért is."

„Csak hangember. Csöpp tekintélye sincsen."

„Száraz alkoholista. A szeme

Többet iszik, mint valaha a szája."

„Mondd, nem vagyunk mi nagyon gonoszak?"Max elmerül az étlapban, szelíden.

Leülnek mellé. Egy jól öltözött pár.

„Sok lesz a jóból." Ez Burány Dezső.

És Blanka, Gerdesits. „Ne nézz oda."

„Szentséges Isten." Rádler és Novák

Nagy szemeket meresztenek feléjük.

Mátrai higgadtan viselkedik

(Karányi tudta, hogy rokonok is;A családon kívül csupán Karányi!

Nem az elsőfokú unokatestvért,

Ők csak a volt partnert azonosítják).

Simán átszalad a tekintete

Blankán s Burányon, félrefordul,

A Diósárok legmélye felé.

Nem látják arcán a keserű fintort.

Mikor kimegy, s a mosdóból jövet

Pillantásuk picit találkozik,

Odaköszön Blankának, messziről.

Csak Blankának, foghegyről. Blanka bólint,

De a székéről nem emelkedik föl.

Kimért, tartózkodó, pontos, merev.

„Nyertél, bravó", suttogja Mátrai.

„Ők tudják. Neves muzeológus, illik

Hozzá a sztárfestő barátja, nem?",

Sajnálkozik Rádler. Novák sziszeg:

„A te Blankád, és ezzel a Buránnyal?

Ez bekerült a modern gyűjteménybe?"

„Na innen el", gondolja Mátrai.

Úgy döntött, rövidre vágja az estét.

Bemond egy jó alibit, szépen csengőt,

Valami késő esti randevút.

Amikor hazaindul, még vidám.

Éjjel csilingelnek a jégeső

Sörétjei az erkélye vasán.És pontról pontra, fokról fokra, lassan

A szigorú tényekkel szembesül,

Hogy Blankát rossz volt látni, ez megártott.

Hogy mindenkivel szörnyen jólesett

Ma lennie és senkivel se mélyen.

Hogy nagy pangás van körülötte. Lappad

Hétvégi kedve. Legbelső körében

Kevés barát, több ivócimbora:

Az is szakad, ami erős kötés,

S megint egyszemélyes az otthona.

„Anya?" Vera mindig lehengerelte

Cukros, de sértődős természetével,

S fölös erőit lecsapolta. Rémes:

Naponta hívja, ő naponta bújik:

Az uralmi ambíciók miatt

Féloldalas a kapcsolat Verocska

És közte. „Az öcsém meg? Néma, néma."

És ennyi most ballasztnak épp elég.

„Én nem sürgetném a Gondviselést, de…

A jókedvem morzsái sincsenek meg."

És szemhunyásnyit sem alszik ma éjjel.Hétfőn csöndes a minisztérium.

A Gustóban alig találni asztalt.

Ma doktor Donnerrel ebédel, egy

Érzést meg kell vele osztania.

Lassan mesél, miközben borsot őröl

A carpacciójukra a főnök úr:

„Ha hazamegyek, olyan a lakás,

Minthogyha elmozgattak volna benne

Minden bútort és minden szőnyeget."

„Bejárónőd van." „Á, megbízható."

„Eltűnt valami?" „Minden megvan, épp csak…

Olyan, minthogyha vendég volna nálam

Állandóan. Sosem találkozunk."

„Te kísérteteket látsz, Mátrai?

S miből tudod, hogy nálad van a… vendég?",

Kérdezi Donner gyorsan, izgatottan.

„Körülnézek, látom, valahogyan

Mások a fények az egész lakásban,

Más az alapzaj, árnyékok inognak.

Reccsen a padló. Izzik az agyam,

Megroppan valamilyen csont belül.

Nem látom persze, de közelről érzem:

Érzem, valaki ott áll odabent."

Donner nézegeti: „Magad sem érted,

Mitől is reszketsz, hogyha félsz." „Nem én."

„Még nem heverted ki ezt a telet."Éjfél utáni álmában Karányi

Vezeti a kocsit a Balatonra,

Biztos kézzel, nevetve, pontosan.

Saját autója, de másik típus,

Nem Suzuki, hanem piros Renault.

Mátrai tudja, tél óta nem él;

Azt is, hogy míg élt, rosszul vezetett,

Elég ijesztő reflexei voltak.

Nem baj, az út impertinens vidám.

Egy benzinkútnál nagy találkozás.

Egy cabrio ülésén Fruzsina

Tűnik föl szemben, fékez és kiszáll.

Karányi is megtorpan. „Mit tegyek?",

Tipródik Mátrai. Ott áll előttük

Fruzsina, hasított orrú cipőben,

Miniszoknyában, nem visel harisnyát.

Kiugrik a kocsiból Mátrai,

S a két jármű közé lép, öntudattal.

„Bemutathatom-e egymásnak őket?

Tényleg szabadkoznom kéne azért,

Hogy halott a barátom? Szégyen az?"

 

---

 



Részlet a Protokoll című verses elbeszélésből.