Czesław Miłosz 1944-ben

négykézláb át a krumpliföldeken

miközben fölöttünk dühös géppuska csattog

zsebemben egy angol verseskötettel

piszkosan izzadtan állandó félelemben

utána hetekig pincében Égett Varsó

leégtek mind a szomszédban a házak

s én aki korábban Trója

pusztulását sirattam most – bevallom –

örültem hogy ép bőrrel megúsztam az egészet

és ki tudtam menteni a város hamujából

anyanyelvem koszlott gyémántjait

　Casanova megnézi a Don Giovannit

Ekkora ügyet csinálni egy kis szeretkezésből,

házasságszédelgésből, meg egy parasztlány

(éppen hogy megkísérelt) elcsábításából?

Ugyan már. Hová lett a jó öreg

ius primae noctis, amitől felfrissült az alsóbb

néposztályok vére? A zene, igen, a zene!

hol kedvesen megejtő, hol meg drámai;

– tud ez a Mozart! ámde a szövegkönyv,

ismerjük be, egy kissé primitív.

És a vége? Don Giovannit elviszi az ördög.

Rendben van. De amit a többiek,

a derék (erkölcsös?) polgárok és parasztok

lelkesen énekelnek: hogy a gonosz mindig

elnyeri büntetését, a jó pedig jutalmát?

Két évvel a Bastille lerombolása,

s alig pár évvel Guillotine mester

elmés szerkentyűje előtt? Ne tréfáljatok.