Arról írna, míg el nem felejti

Arról írna, míg el nem felejti,

hogy ezt is, azt is elfelejt,

s hogy abban is mennyi selejt,

amit lyukas elméje nem ejt ki.

De akkor miért? Miféle program,

hogy nekilódul, s mégse fut?

Mitől lüktet a gyalogút,

ha sehová se vezet, csak ott van?

Honnan az inger, a még s a vissza,

ha mint a sárga villogó

pulzál, s a vers csak arra jó,

hogy a kudarcot háziasítsa?

Azt mondja bélagy, hogy a belekben

Azt mondja, bélagy, hogy a belekben

ott is van egy agy. Valami tudós.

S kommunikálnak egymással, ketten

döntik el azt is, ha a krumpli sós.

Nem úgy ám, hogy fölül a központ,

s az történik lent, mit a feji agy

(hatalom vagy mi) keményen megmond,

hogy alul csupán végrehajtanak,

papír van róla, hogy ha a has fáj,

miért lótsz-futsz, veszted el a fejed,

hogy amíg észre nem tér az altáj,

az egész testnek annyi, cseszheted.

„Kötelesség jól érezni magam"

„Kötelesség jól érezni magam",

mondja, miközben talpig zárva van,

minden kérdésre kapásból felel,

s ha nincs igaza, akkor felesel.

Csalafintaság? Küldetéstudat?

Hogy te meg egy szánalmas ürge vagy?

Azért a cidri, kétség, nyavalya,

mert sose voltál a helyzet ura?

Ennyi lenne csak? Hogy holnaptól, és

megszűnik a primitív lüktetés,

a jaj, az én, a zsarnoki nyafi,

s elkezded magadat megváltani?