Puccini. A dámvad.

　

„Tetszik nekem, hogy éjszaka van, és hogy az a vöröses fény vetődik rá a gyerekre –, intézd úgy, hogy Suzuki benn a szobában sírhasson, míg a másik – miután megnézte a kést –, készülődik az öngyilkosságra. Most pedig elmegyek az autóval a dámvadért."

Igen, az a legjobb, ha odabenn sír, és a belső szervein

folyatom végig a könnyet. És a vörös fény,

akár a rózsáké itt, Torre del Lagóban, vetüljön

a gyerekre, aki elkószált az érzékek kertjében,

s a lélek gerjedelmét ki nem védheti.

Egy nosztalgikus

emlékezésben tesz-vesz, homokozik,

a képzelet maga, kisvödrökkel, lapáttal.

Sőt, egyenesen abból van:

a képzeletbe haló

emlékezetből, kisvödörből, lapátból,

úgy illik hozzá a hús pirosa,

mint az ujj és a ravasz közé

a dámvad halála.

Legyen lassan duzzadó a halál és

obszcén a kés, és emelkedjék a képzelet,

ahogy a hold felé tartó tengerek

a maguk vízbe fojtott csengettyûikkel.

Intézd úgy, hogy megnyílhasson, mint

a tenger feletti táj szelepei,

hogy a combja közé ússzon be a hajó,

és pihenjen sokáig, az

újratöltésig toluló fényben, mint a

tizenkét lőerős De Dion hátsó traktusában

a forgácson ez a holtában

véres dámvad.

　

　

　

　

　

　

Puccini. Az egyetlen.

　

„Manon az egyetlen mûvem, mely soha semmi fájdalmat nem okozott nekem. Manon soha: valóban derék kislány."

　

Az a hülye picsa?

A könnyeiben bagzó szuka, mely

a bolygó ürességtől

vemhes? Na és a sivatag,

a direkt neki elkülönített homokozó,

milyen kéjelgő, s mily emlékbûvölten

vihartalan? Feküdj le, Manon,

és hagyd, hadd igyon fel a homok, hisz

könnyekből vagy, egy izzadt, fiatal férfi

kagylódíszekkel körbekerített álmaiban.

Ékszereid, nézd, a napban,

hintók, paloták, üvegcipők,

a nap felé tartó képzetek útját

állhatja-e egy eltévedt madárraj,

beleképzelve ebbe a

hétfőbe tollastul?

Ó, a még lélegző virág,

hogy futja be indáit maradék nedve,

hogy ünnepelteti testét a végső

jelenésben!

Szétbomlasz és elfolysz, élvezni fogod,

ahogy megdöglesz a napon

úgy folysz el, itt, a New Orleans melletti

kietlen tájon,

mint homokozóban a gyerekhúgy.