Így tehát Tristan és Rual

a dolognak ügyesen nekiáll,

hogy együtt érjenek célt.

4550 Szereztek köntöst, páncélt

– míg harminc nap sem telik el –,

amennyit majd harminc lovag visel,

kiket a nemes Tristan

kíséretül magával visz majd.

4555 Ha ruhájukról bárki kérdést intéz:

a ruhák dísze ki hogy s mint néz?,

milyen az összeállításuk?,

akkor sokáig nem töprengek: lássuk,

azt mondom, mit a hagyomány beszéle!

4560 És ha mégis eltérek tőle,

javítson ki a hallgatóság,

szavában legyen több megbízhatóság.

A ruhájuk pedig úgy készült,

hogy rajta négyféle dísz ült,

4565 és azok közül mindegyik

magában is ékeskedik.

Az egyik volt a lelki nagyság,

a másik a kedély-gazdagság

a harmadik a józan ész,

4570 mely őket egyformává szabni kész,

a negyedik a nemes érzület,

mely összevarrja a többieket.

Négyen, ahogy sorjába jöttek,

derekasan együttmûködtek.

4575 A lelki nagyság követelést támaszt;

a kedély-gazdagság megadja ám azt;

az ész mintát rajzol s kiszab;

az érzés varr – s kész a ruhadarab,

s minden fölszerelés, hozzávaló,

4580 díszes lópokróc, lobogó,

minden lovagi készület,

mely csak lovagot megillet.

Ami paripát és vitézt

lovagnak mutatkozni készt’,

4585 az olyan pompás volt, olyan

díszes, hogy mondom komolyan:

ilyesmit király érdemelne,

hogy lovaggá ütésekor viselje.

Mármost, hogy aki Tristant követendő,

4590 föl van szerelve, mint illendő,

szavaimat merre feszítsem,

hogy méltóképp előkészítsem

Tristant, a nagyszerû vezért

a felavatásra, ezért

4595 mit mondjak, mit a hallgatóság élvez,

és illik is mesémhez?

Nem tudom! Mit adjak elő,

hogy legyetek benne örömöt lelő,

s legyen szép részlet ebben a mesében?

4600 Hiszen újabban, akárcsak régen

annyi mindenki beszélt jól

a nagyvilági pompáról,

a káprázatos ékszerekről,

hogy még ha tizenkét eszem nől

4605 amiből pedig egy van nálam,

s ha mindet egyszerre használom,

s ha ráadásul úgy adódik,

hogy tizenkét nyelvem rakódik

az egy szájamba, ami van,

4610 s ha mindegyikkel párhuzamosan

mondhatnám, ami számon férne ki

akkor sem tudnám, mint fogjak neki,

hogy a fényről és pompáról

beszélni tudjak olyan jól,

4615 hogy mások ne beszéltek légyen jobban!

A nagyúri díszes dolgokban

jártasak azok hosszát-széltét

úgy szétírták, agyonbeszélték,

hogy erről szólni, bármint fáradozzak,

4620 nem tudok úgy, hogy örömöt okozzak.

Hartmann von Aue neve

az első: nála a mese

külső és belső alakkal,

értelmekkel és szavakkal

4625 mily szépen van festve, formálva!

Nyelvezete milyen jól eltalálja

az elbeszélés lényegét!

Mily világos, tiszta beszéd!

Minden szava, akár a kristály!

4630 Ilyen most és ilyen maradjon is már!

Szelíden közelítve az olvasóhoz,

az olvasónak épülést hoz,

s a derék szellem örömére van.

Ki a pontos szót pontosan

4635 és helyesen megértheti,

az Hartmann von Auénak engedi

a győzelmi koszorút s a babért!

De aki, mint a nyúl, csak ahhoz ért,

hogy szökdécsel s legel a szavak mezején,

4640 mint kinek nincs esze helyén,

akinek összedobált szava rút,

és áhítja a babérkoszorút,

bár nálunk sikert nem arat,

az lássa, hogy véleményünk marad.

4645 Hadd szóljunk bele mi is a döntésbe,

ha besegítünk a virágszedésbe,

melytől a babérkoszorú

dúsan virágos fonatú!

Hadd tudjuk, babért mire föl akar!

4650 Ha kell neki, jöjjön hamar,

s virágait hozzátegye!

Virágain ki-ki észrevegye,

érnek-e annyit, hogy helyes így tenni:

Hartmanntól a babért elvenni,

4655 s odaadni az illetőnek?

De merthogy sehonnan se jőnek,

kiknek inkább kéne kapni babért,

hagyjuk nála, az Istenért!

Ne jusson annak homlokára,

4660 akinek szava nincs mosva tisztára,

beszéde nem sima, egyenletes,

úgyhogy aki becsületes

értelemmel hozzá csatlakozik,

az botlik és csalatkozik!

4665 Vad mesék kiagyalói,

zsákmányolt mesék vadorzói,

lánccal bûvészkedők, csalók,

hiszékenyeket becsapók,

kik hitvány anyagból készítenek

4670 aranyat, s kap rajta gyerek,

kik az út porából gyöngyöt csinálnak,

mit szelencéjükből kínálnak:

mi náluk árnyat ad, csupasz dorong,

nem zöld májusi lomb,

4675 melynek a gallya szerteágazó!

Az ő árnyuk örömöt nem hozó

a vendégek szemeinek.

Bizony, hogy őszinte legyek:

őtőlük semmi boldogító

4680 nem jön, semmi szívet vidító!

Beszédük nem úgy penderül,

hogy nemes szív annak örül.

E sok vadorzó, ki mesékkel trükköz,

jól tenné, ha történetükhöz

4685 magyarázót is mellékelne,

mert föl nem fogja azt az elme,

míg hallja vagy látja a szöveget.

Nem szánhatunk rá időt eleget,

hogy keressük, hol a kommentár,

4690 mit egy fekete varázskönyv elénk tár.

Van, ki színeket jól kever:

a Steinachba való Bliker.

Beszédétől a szív megrebben.

Úri hölgyek hímzőkeretben

4695 készítették selyemből és aranyból.

Görög szegélydísszel lehetne azt jól

foglaltatni körül!

A szóval bánik remekül.

Tiszta tehetségét, én úgy ítélek,

4700 varázserejû tündérek

fonogatták meg szépen,

és forrásuk vizében

mosdatták, derítették:

erejüket is beletették.

4705 Költészete, mely hárfában jeles,

két szempontból örvendetes.

Nézzük egyrészt a szót vagy másrészt az értelmet:

e kettő hárfa hangja mellett

újszerûen díszíti a mesét.

4710 Nézzük a szavak mívesét,

miközben szóhoz jut a lényeg,

miként készül a faliszőnyeg

mûvészi nyelvből szőtt csodája!

Késeit ügyesen dobálja

4715 hajszálpontos rímeivel!

Milyen erős enyvvel rimel!

A sorok mintha összenőttek volna!

Én meg vagyok győződve róla,

hogy a betûje meg a könyve

4720 szárnyként van a karjára kötve.

Figyeljétek, jól nézve meg:

szava, mint a sas, úgy lebeg!

Most választásom kire essen?

Vannak és voltak nem kevessen,

4725 kiknek ékesszóló és bölcs költészete.

Heinrich von Veldeke

nagy elbeszélő tehetségre lelt.

Szerelemről is mily szépen énekelt!

Tehetségét szép simára gyalulta.

4730 Én azt hiszem, Pegazustól tanulta

bölcsességét, oly forrásból, ahonnét

minden bölcsesség áramol szét.

Nem álltam vele szemtől szembe,

de a legjobbaktól jutott fülembe,

4735 kik vagy kortársként vagy utána

léptek a mesterek sorába:

szerintük az volt legfőbb tette,

hogy az első gallyat ő ültette

a német nyelv talajába.

4740 Azóta kinőtt sok ága

és rajtuk az a sok virág,

miket letép, letör, levág,

kinek kell szép költői lelemény.

A költészet, a költemény

4745 olyan széles körben elterjedt,

annyira sok irányba fejlett,

hogy manapság minden elbeszélő

innét vett képességgel élő:

innen szed gallyat és virágot szépet,

4750 vagyis dallamot és szóképet.

Csalogányból bőven akad.

Róluk versem számot nem ad,

mert nem tartoznak a fönti csoportba.

Oly szóval veszem őket egy csokorba,

4755 mellyel róluk mindig szólni fogok:

hogy jól megy nekik a dolog,

és hogy dalolják remekül

a nyári dalt, melynek örvend a fül.

Hangjuk tiszta és tetszetős,

4760 tőlük a világ örömrepesős,

a szívet boldoggá teszik.

A világ örömtelenné aszik,

és teljes tompaságba süpped,

ha szép madárszót nem hallani többet.

4765 Ettől, ki valaha is volt szerelmes,

lesz emlékező és figyelmes

a szerelemre és a jóra

és minden szívet mozgatóra,

mely nemes szívnek örömöt okoz.

4770 Jóleső érzéseket hoz,

meghitt érzésekkel sugárzó,

amikor az édes madárszó

a világnak az ő öröméről beszél.

„De most a csalogányokról mesélj!"

4775 Mondom, ők a dolgukat értik,

s a bánatokról, mik szívüket sértik,

szépen verselnek és dalolnak.

Zászlóvivőjüknek kit javasoljak,

mióta Von Hagenau megholt,

4780 ki az ő királynőjük volt?

Elnémult a világ számára,

ő, kinek ott rejlett szájába’

a legmagasabb rendû dalmûvészet!

Gondolok róla sokat és merészet

4785 (mármint, úgy értem, a daláról,

mely igen szépen, édesen szól).

Ennyi sok dallamot honnan hozott?

Honnan van ily sok változat

csodája kitermelve?

4790 Én azt hiszem, Orpheus nyelve,

mely minden hangot ápol,

az szólt az ő szájából.

De mivel ő már nincsen,

Jó tanács kéne, hogy segítsen.

4795 Egy bölcs ember mondja meg végre:

ki álljon a kedves csapat élére?

Kinek fogad szót a sereglet?

Én azt hiszem, a személy meglett,

aki a lobogó nemtője.

4800 Minden dalnok-zászló úrnője

a Von der Vogelweide.

Szép magas hangja, ejnye,

hogy csendül végig a mezőn,

mily csodásan, zengedezőn!

4805 Mily mûvészien orgonál!

Milyen sok változatot komponál!

Ily dallam, hirdetni merem,

csak a Citheronon terem,

hol Szerelem Istennő honol,

4810 s kívül-belül parancsnokol.

Ebben az udvarban palotahölgy ő.

Nem nyerhet jobb úrnőt lírai költő!

Õ a csalogányt eligazítja jól,

ő pontosan tudja, hol

4815 keresendő szerelmi téma.

Õ és tömérdek barátnéja

mindig csak úgy daloljanak,

hogy örömre forduljanak

szerelmi kínjaik, ezt kérem.

4820 S hamar, hogy még én is megérjem!

Na mármost, szavam emleget

mûvészi tudást eleget,

mit hall a tudós mûvelt közönség.

De a lovaggá avatásra még

4825 most sem készült Tristan elő,

s nem tudom, mit legyek tevő.

Ettől bennem borzad a szellem,

így viszont elakad a nyelvem,

mert értelmem nem támogatja,

4830 és így marad magára hagyva.

Azt is elmondom nektek,

mi bénítja őket meg.

Nyelvet, értelmet olyasmi zavar,

mi ezreket is megkavar:

4835 ha valaki nem jól bánik a szóval,

és találkozik egy ékesszólóval,

akkor szájában válik holtra

mindaz, amit kimondott volna.

Azt hiszem, ez történt velem.

4840 Jelen volt, sőt még most is van jelen

olyan sok ékesen beszélő,

hogy nem lehetek szóval élő,

mert levegőnek érzem magamat

ahhoz képest, ahogy szól ez a had.

4845 Szavuknak oly remek formája,

hogy kényszerülve vagyok rája:

csak saját szavamra figyeljek,

s arra különösen ügyeljek,

hogy legyenek épp olyanok,

4850 mint más költemény-folyamok.

S magamnak olyan szót remélek,

mint pályatársaknál amit lemérek.

Na mármost nem tudom, hogy kezdjem.

Nyelvem és eszem közül egy sem

4855 siet segítségemre, nem szalad.

Nem találom a szavamat!

Kivették mások a számból mindazt,

mi velem történetet mondaszt!

Végképp nem tudom, mitévő legyek,

4860 ezért hát olyasmit teszek,

mit még nem tettem sohasem:

segítségért esedezem

életemben először,

ahogyan szívemből előtör,

4865 a magas Helikonhoz,

a kilencszeres trónhoz,

hol az a forrás fakadó,

melyből az értelem, a szó

adománya mindig ömölt.

4870 A gazda és a kilenc házihölgy,

Apollo s a kilenc Camén,

a fülnek megannyi Szirén,

kik a tehetséget gondozzák,

kegyeiket kimérik és kiosztják,

4875 adnak a világnak belőle,

hogy legyen a forrás meregetője.

Bőven öntenek oly sok férfiúnak,

hogy énnekem cseppek ha jutnak,

azt kár volna tőlem megtagadni.

4880 S ha tényleg fognak egy cseppet adni,

hát én úgy megállom a helyemet,

ahogy költészettel csak lehet.

Ez az egy csepp, ha rám fog szállni,

nem lehet oly parányi,

4885 hogy ne segítsen rendbe hozni

és rendbe hozva feloldozni

nyelvet és értelmet, mindkettőt,

melyektől zavarom így megnőtt.

Szavamat ez a csepp eressze

4890 Camoenák értelmével össze,

melynek olvasztótégelyében

kell, hogy kiolvadjon, kiégjen

rendkívüli csodaszépséggé,

varázserejû képességgé,

4895 mely mint Arábia aranya!

Tehetségnek szülőanya,

az Igaz Helikon,

a legmagasabb trón,

ahonnét eredenek a szavak,

4900 melyek a fülben hangzanak,

és a szívben nevetnek,

és a költeményre ragyogást vetnek,

hogy az áttetsző lesz, mint drága gemma:

ők segítsenek engem ma!

4905 Imádságomat szívleljék meg

karaiban a magas Égnek,

aszerint, ahogy imádkoztam!

De föltéve, hogy nem csalatkoztam,

és amilyen volt a kérelem,

4910 olyan költői szó jut nekem,

mellyel úgy tele van a raktár,

hogy a fülnek mindig kedves marad már,

és a szívnek, mely epedő,

vagyok zöld hárslombbal árnyat vető,

4915 és oly egyenletesek a szóképek,

hogy mihelyt az útjukra lépek,

léptem egyengeti és tisztogatja,

az úttesten nem hagyja

a legapróbb porszemet sem

4920 – ilyesmit félrevessen! –,

föltéve, hogy jár tiszta lóherén

és ragyogó virágok tengerén,

tehetségemből akkor sem hagyok

– amilyen csekély tehetség vagyok –

4925 semmiféle részt sem olyan

célra, melyet már jó sokan

kitûztek, és baklövés lett belőle!

Így jobb lesz elbúcsúzni tőle!

Ha minden erőmet, mi volna tán,

4930 a lovag-holmikra fordítanám,

mint sokan tettek így, ez biztos,

és elbeszélném nektek, Hephaistos,

az ügyes, az erős, a híres,

a derék fegyvermíves

4935 Tristan mellvértjét, kardját

s a lemezeket, mik lábszárát takarják,

s mindent, mi szükséges lesz lovagunknál,

a két kezével hogyan munkál

gyönyörûen és remekül,

4940 milyen a terv és miképp sikerül,

merészségben milyen fáradhatatlan,

milyen lesz a pajzson a vadkan,

mily gonddal készíti a sisakot,

a tetejére mint rakott

4945 szerelmi bánat jelképe gyanánt

lángsugarat, mely gyújtva bánt,

és hogy külön-külön

mily hozzáértéssel fogta fülön

a készülő hadi miegymást,

4950 és hogy Cassandra úrnőnk, meglásd!,

a jóstehetségû trójai hölgy

mint fáradozott és ötölt,

képességét mint fordította arra,

hogy Tristan ruháját megvarrja,

4955 miután rajzolt szabásmintát,

amelyen oly mûvészi tudás int át,

a legjobb, ami csak telik

tehetségétől, márpedig

én azt olvastam, szellemét nem

4960 egy isten csiszolta az égben:

mindez mi egyéb eredménnyel

járna, mint az, ahogy a sok legénnyel,

kik Tristant kísérik az avatásra,

elboldogultam egy csapásra?

4965 Ha egyetértetek velem,

magam részéről úgy vélem,

sőt tudom: lelki nagyság és gazdagság

ha további jó dolgok támogatják,

mint nemes érzület és józan ész – ezek

4970 olyan jól összeillenek,

hogy összeillőbb alig is akadna.

Így Hephaistos és Cassandra

soha lovagot föl nem szerelt szebben,

mint gyönyörködhetünk ezekben.

4975 Minthogy e négy szerfölött szép dolog

minket vezetni fog

egy szerfölött szép lovaggá-ütésre,

ráruházzuk, nem késve,

Tristan barátunkra mind a négyet.

4980 Fogják kézen avégett,

hogy fölszereljék nekünk az ifjat.

Módot ennél nem tudok jobbat.

Mindene szép legyen és divatos!

A társak holmija hasonlatos

4985 módon legyen szép!

Vezessék ők Tristant ezenképp

az udvarba és a pástra.

Rá is, akár az összes társra,

ugyanaz a holmi kerüljön!

4990 Ugyanolyan fényesre sikerüljön!

Mármint oly öltözék, úgy értem eztet,

melybe emberi kéz öltöztet;

nem szólok velünk született ruháról,

mely származik a szívkamrából,

4995 s melyet úgy hívunk, hogy: előkelőség;

ez lelket emelő erősség,

ettől test-lélek tökéletesedik.

Ezt persze más mértékben viselik

a társak, mint a csatlósnép ura.

5000 Bizony Isten, az a lelki ruha,

mely a nagyra törő, jeles

Tristan által viseletes,

az magatartást, méltóságot tekintve

ékességgel volt telehintve.

5005 Erényre, erkölcsre néző tekintet

látja, hogy ebben ő mindenkin túltett.

Pedig ha nézzük azt a ruhát,

mit emberkéz készít s ad át,

különbség nem lesz látható.

5010 A méltóságteljes parancsoló,

mint a többi, viseli ugyanazt.

Kit nemes méltóság magaszt,

Parménia oltalmazója

és minden hozzátartozója

5015 a székesegyházba így megyen,

hogy a szentmisén részt vegyen.

Ott egyházi áldásban részesül

ő és fegyvere jelesül.

Marke is unokaöccsével tartott:

5020 Tristanra csatolta a kardot;

sarkantyút adott a királyi kéz.

„Öcsém, Tristan" – szólt –, „idenézz!

Most, hogy kardodra áldás van adva,

és te lovaggá vagy avatva,

5025 gondolj rá, hogy ennek értéke nagy,

s azt is gondold meg, te ki vagy.

Származásodat, az előkelőt,

mindig tartsd a szemed előtt!

Légy szerény, légy egyenes lelkû,

5030 légy erkölcsös, légy jó neveltû!

A szegényekhez mindig jó légy!

Gazdaggal szemben rangodhoz méltó légy!

Ápold és tartsd jó karban tested!

A nőket mindig tiszteljed, szeressed!

5035 Légy megbízható, bőkezû

s ily dolgokra mindig figyelmező!

Amit mondok, nagyon komoly:

nem illik jobban arany, sem coboly

dárdához és pajzshoz, mint e két jószág:

5040 bőkezûség, megbízhatóság!"

A pajzsot neki e szókkal átadta.

Megcsókolta, és: „Öcsém" – így biztatta -,

„Isten adjon hatalma által

szerencsét is a lovagsággal!

5045 Légy úriember, légy jókedve-friss!"

Tristan a társaival maga is

olyan módon cselekede,

mint a nagybátyja ővele.

Adott pajzsot, sarkanyút, kardot.

5050 A társak szeme elé tartott

oly tanítást, melyben három erény:

légy megbízható, bőkezû, szerény!

Aztán már nem vártak sokat:

kezdték a csoportos vívásokat,

5055 erre ti mérget vehettek.

Hogy a páston ők miképp tülekedtek,

mint döfködött sok kelevéz-fa,

és abból mennyi tört derékba,

azt majd megmondják az apródok:

5060 ők a törött fákat elhordók.

Annyi sok csoportos vívás esett:

nem kiálthatom ki az összeset.

Egyvalamire készen állok,

ilyesmit szívesen csinálok:

5065 készen állok remélni mégpedig,

hogy hírük minden téren öregbedik,

s hogy Istentől jut nekik a lovagság

mellé méltó lovagi elfoglaltság!

MÁRTON LÁSZLÓ fordítása

　

　

A fordító jegyzetei, 4547–5068. sor:Cím. A Reinhold Bechstein adta fejezetcím így hangzik: „Tristans Schwertleite". A középfelnémet „swertleite" a lovaggá ütésnek felel meg, de szó szerint az új lovag felövezését, kardjának ünnepélyes felcsatolását jelenti.

4564. négyféle dísz: a ruhák és az ékszerek allegorikus megjelenítése gyakori volt a középkori költészetben. Az ilyesfajta jelképiség az egyházatyák munkáira vezethető vissza.

4567. Az alábbiakban a lovagi eszmény kulcsfogalmai következnek. Lelki nagyság: „hoher muot", körülbelül a régi magyar költészetből ismerős vitézségnek, virtusnak felel meg.

4568. kedély-gazdagság: „vollez guot"; vagyoni gazdagságot is jelenthet, így szerepel pl. a 4967. sorban.

4569. józan ész: „bescheidenheit"; okosságot, bölcsességet, bölcselkedő verses gnómákat, sőt ezekből összeállított gyûjteményt is jelent.

4571. nemes érzület: „höfscher sin", tkp. ’királyi udvarhoz méltó érzület’.

4618. szétírták, agyonbeszélték: figyelemreméltó Gottfried ódzkodása a lovagi költészet nyelvi-gondolati kliséitől. Abban, ahogy a költő itt is, máshol is hangsúlyozza képességeinek korlátozott voltát, erős irónia érződik.

4621. Az itt kezdődő terjedelmes, kereken 200 sornyi kitérőt a szakirodalom „költő-revü" vagy „kortárs költők seregszemléje" néven tartja számon. Sokan innentől számítják a német irodalomkritika kezdeteit. Gottfried itt – ízléspreferenciáinak hangoztatása és némi személyeskedés mellett – azokat a költészettel kapcsolatos gondolatait mélyíti el és szövi tovább, melyeknek a prológusban már hangot adott. A Tristan költő-seregszemléjével a magyar olvasó az Énekelj, aranymadár! címû antológia lapjain találkozhatott (Bp., 1960), Weöres Sándor kiváló átültetésében. A személynevek írásakor, eltérve a középfelnémet szövegtől, az irodalomtörténetben meghonosodott formát választottam. – Hartmann von Aue, az eredetiben „Hartman der Ouwaere" (1168 körül született, 1210 után halt meg): Gottfried egyik példaképe. Lírájánál fontosabbak elbeszélő költeményei, az Artus-mondakörből merített Iwein és Erec, valamint a Gregorius címû verses legenda (Thomas Mann A kiválasztott címû regényének egyik fontos előzménye) és A szegény Heinrich címû verses erkölcsi példázat.

4624. értelmekkel és szavakkal: „mit worten und mit sinnen" (így, többesben). Gottfried a belső és a külső forma, az „uzen" és az „innen", a „wort" és a „sinn" harmóniáját az írói munka legfontosabb célkitûzésének tartja.

4638. mint a nyúl: Gottfried az itt következő költőt nem nevezi néven, de majdnem biztos, hogy a Parzival szerzőjére, Wolfram von Eschenbachra gondol, aki kortársa volt: 1170 körül született és 1220 után halt meg. Az ő nyelvi furcsaságokban tobzódó, bizarr költészetét Gottfried épp az említett harmónia hiánya miatt utasítja el, ugyanakkor személyes ellenszenvét sem leplezi.

4639. szavak mezeje: „wortheide", antikvitásig visszamenő toposz. Vele kapcsolatos a ma is élő, de ma már pejoratív értékû „szóvirág" kifejezés.

4665. Vad mesék kiagyalói: „vindaere wilder maere". A „vindaere" szó szerint ’kitaláló, megtaláló’, tkp. ’költő’ vagy ’koholó’. A mai értelemben „eredeti", vagyis igazolt hagyományra vissza nem vezethető történetek kitalálását a középkorban eltévelyedésnek tekintették. A „wild" vagyis ’vad’ szó jelentése lehet ’bizarr, meghökkentő, zûrzavaros’ is.

4667. lánccal bûvészkedők: Gottfried az erőmûvészek preparált vasláncára gondol. Eszerint a meg nem nevezett költő úgy állítja be magát a hiszékeny közönség előtt, mint aki vasláncokat képes szaggatni (nyelvi) erejével.

4672. szelence, „bühse": talán duplafenekû bûvészszelence. Mélységes megvetésről tanúskodik, hogy Gottfried a pályatársat a mutatványosokhoz és a bûvészekhez hasonlítja.

4690. fekete varázskönyv, „swarzez buoch": Gottfried nemcsak kigúnyolja a zûrzavaros nyelvezetû költőt, hanem (igaz, félig-meddig tréfásan) fekete mágiával is megvádolja. Elképzelhető, hogy a célzás Wolfram mûvének egy részletére vonatkozik:

„Kyot mester, vers híres ura

Toledóban még talált vala

egy kallódó arab szöveget,

mely az ügy eredete lehet.

Először tanulnia kellett

titkát sok idegen jelnek."(Parzival, 453. 11–16., Tandori Dezső fordítása)

4692. Bliker vagy Bligger von Steinach (XII. sz. 2. fele): két strófája maradt fenn, összes többi mûve elveszett, így az az elbeszélő költemény is, melyet Gottfried az alábbiakban úgy dicsér, hogy közben ki is figurázza.

4705. hárfában jeles: vagyis nagyrészt hárfakísérettel előadható, elbeszélő költeményeket írt.

4709. újszerûen díszíti: „in vremedem prîse", szó szerint ’idegenszerû cicomában’, ám ezt Gottfried dicséretnek szánja.

4714. Késeit ügyesen dobálja: ellentétben a föntiekkel, Blikert késdobálóhoz hasonlítani legalábbis kétértelmû dicséret, főleg, miután Gottfried az előző költőt bûvésznek és mutatványosnak nevezte.

4719. a betûje meg a könyve: „buoch unde buochstabe". A szójáték magyarul nem adható vissza. A „buochstabe" szó szerinti jelentése ’könyvpálcika’; a kódexbe írt latin betûket nevezték így, ellentétben a fába vagy kőbe vésett rúnákkal.

4726. Heinrich von Veldeke (a XII. sz. közepe és a XIII. sz. eleje között élt): németalföldi költő. Az irodalomtörténet, akárcsak Gottfried, a XIII. századi német nagyepika alapító mesterének tekinti. Főmûve az Eneide címû eposz, mely egy ófrancia Aeneas-regény átdolgozása.

4727. elbeszélő tehetség: utalás az említett eposzra.

4728. énekelt: utalás Heinrich von Veldeke szintén jelentős lírai életmûvére.

4743. lelemény, „vund": összefüg a 4665. sorban említett ki- vagy megtalálókkal.

4746. sok irányba fejlett: az ige olvasata bizonytalan, némely kéziratokban „geleitet", máshol „zeleitet". Ez utóbbi esetben a verssor a költészet elkorcsosulásáról, rossz irányba haladásáról szólna, ami nem áll összhangban Gottfried gondolatmenetével.

4751. csalogány: a lovagkori szerelmi líra mûvelőiről, a Minnesängerekről van szó; Gottfried, úgy látszik, nem sokra becsülte őket. A középfelnémet „nahtegale" ’csalogány’ szó nőnemû, ezért Gottfried a lírai költőket következetesen nőnemû személyes és birtokos névmással emlegeti, ezzel közvetve azt is kifejezve, hogy költészetüket nem tartja férfiasnak. Az ebből adódó iróniát, helyenként maró gúnyt a fordítás csak kevéssé tudja érzékeltetni.

4758. nyári dal, „sumerwîse": jelenti egyrészt a csalogány májustól hallható énekét, másrészt a korabeli német líra egyik mûfaját. A Gottfriednél valamivel fiatalabb Neidhart von Reuenthal pl. egész életmûvét két részre, téli és nyári dalokra osztotta; előbbi a – magyar olvasónak ismerősen hangzó – „kesergő", utóbi a „boldog" szerelemről szól. Gottfried azt kifogásolja, hogy a Minnesängerek nem tudják egyszerre, egymás mellett megszólaltatni a keservet és a boldogságot.

4574. „De most…": a verssor értelmezési nehézségeket okoz. A Friedrich Ranke által beiktatott idézőjel látszik a legjobb megoldásnak: eszerint egy (fiktív) hallgató közbeszólásának engedelmeskedve, Gottfried mégiscsak beszél a csalogányokról, noha a 4552. sorban kijelentette, hogy ezt nem fogja tenni.

4779. von Hagenau, illetve „von Hagenouwe": valószínûleg a Reinmar der Alte néven is emlegetett Minnesängerről van szó, aki a babenbergi hercegek bécsi udvarában szolgált, és kevéssel a Tristan (e részletének) írása előtt halhatott meg.

4780. királynő: „leitevrouwe", vagyis szó szerint ’vezérlő úrnő’.

4785. úgy értem, a daláról: von Hagenau más mûfajokban is alkotott (pl. fennmaradt egy keresztes háborús indulója); munkásságának e részéről Gottfried kevésbé volt jó véleménnyel.

4801. Walther von der Vogelweide (kb. 1170 – kb. 1230) a német középkor legkiválóbb lírikusa volt. Költeményeinek java része magyarul is olvasható.

4802. szép magas hangja: az ideális énekhangnak a tenort tartották. Ám a jelen szövegösszefüggésben, női mutató névmással („diu") ez egyszersmind utalás arra, hogy Gottfried Walthert is nőies költőnek tartja.

4805. orgonál, „organieret": jelenthet többszólamú éneket és általában muzsikálást is.

4808. Citheron, „Zytherone": hegység Attikában. Gottfried minden bizonnyal Cythera szigetére gondol, mely Aphrodité kultuszhelye volt.

4811. ő, „diust": természetesen Walther; palotahölgy: a „kameraerîn" általában komornát, szobalányt jelent, itt azonban inkább a női udvartartás vezetőjéről van szó.

4817. mindig csak úgy daloljanak: Gottfried a „csalogányok" boldog szerelmi költészetét üres lelkendezésnek, a kesergő szerelmet pedig éppily tartalmatlan siránkozásnak tekinti.

4835. ékesszóló: a német szó olvasatai eltérnek. Bechstein a „redegaeber", Ranke a „rederîch" alakot fogadja el; ez utóbbi lehet ’fecsegő, kotnyeles ember’ is.

4841. sok ékesen beszélő: az imént felidézett költőkről van szó. Gottfried viselkedését e helyütt Rüdiger Krohn „affektált szerénységnek" nevezi.

4866. kilencszeres trón: utalás a kilenc Múzsára.

4871. Camén, „Camene", lat. Camoenae: itáliai istennők, akiket azonosítottak a Múzsákkal.

4872. Szirén: utalás a szirének csábító énekére, melynek a monda szerint a hajósok nem tudtak ellenállni.

4897. az Igaz Helikon, „der wâre Elicon": a mennyország. Az alább következő sorokban Gottfried a már exponált és invokált Helikon pogány képzetét keresztény elemekkel szövi át.

4903. gemma, „gimme": jelenthetett általában csiszolt drágakövet vagy köves ékszert is.

4904. ők: nyilván nem a szavak, hanem az „igaz" Camoenák, vagyis az angyalok.

4921. lóhere: pázsitnak ültették.

4931. sokan így tettek: az ironikus célzás a nemrég említett Heinrich von Veldekére vonatkozik, aki eposzában részletekbe menően leírja, hogyan készíti el a kovácsisten Aeneas fegyverzetét.

4942. vadkan: gyakori címerállat volt, az erő és a harciasság jelképének számított.

4946. lángsugár, „viurîne strâle": tüzes nyílvesszőt is jelenthet. A sisakdísz fontos szerepet játszott a lovagi emblematikában. Korabeli német neve „zimier", melyből a magyar „címer" szó is származik.

4950. Cassandra: utalás a francia Trója-regényre (XII. szd. 2. fele) vagy annak középfelnémet átdolgozására (XIII. szd. eleje).

4953. képesség: Cassandrát a középkorban a szabás-varrás mûvészének tekintették.

4967. gazdagság, „guot": ugyanaz a szó (de most jelző nélkül), melyet föntebb „kedély-gazdagság"-nak fordítottam. Ezen a helyen visszatér a lovagi eszmény négy kulcsfogalma.

4984. hasonlatos: a csatlósok gyakran hordtak ugyanolyan öltözéket és fegyverzetet, mint uruk. Így csatában az ellenség nehezebben ismerte fel, ki a vezér.

4987. pást, „rinc", tkp. ’gyûrû’: sok mindent jelenthet, pl. körben álló embersokaságot is; itt leginkább küzdőteret. Azonos a mai sportnyelvben is élő „ring" szóval.

5013. oltalmazó, „voget": Tristan addig nem nevezhető Parménia urának vagy fejedelmének, míg vissza nem foglalja apja trónját.

5059. apród: „garzun". Gottfried francia szót használ a német „knappe" helyett.

5062. nem kiálthatom ki: a tusa kikiáltása a herold feladata volt. A kikiáltásra Gottfried ismét francia szakkifejezést használ: „becroiren".