A plüssmaci

　Nem kell részleteznem a bizalmát,

így azt sem, miért hallgatom el a nevét.

Õ sehogy se hív engem, talán még mindig

azt hiszi, csak egy van belőlem. Ne

nevessétek ki, hisz a bátyja bezzeg okos,

annak tart, ami vagyok, ennél rosszabb

egy plüssmedvével nem történhet, egyszer

veszekedtek, és Õ elment, a bátyja áthívta

a barátait, középre ültettek, és rám verték

a muris kis kamaszdákójukat, persze,

nem nevettem, csak ez a mosoly

volt akkor is a számon, megváltoztatni

hogy is tudnám, de tavaly nyáron

beleegyeztem egyetlen mondandómba,

napos délelőtt volt, a gyerekek táborban,

a szülők fél órán át unszolták egymást,

munkába kell menni, szeretem őket,

de örültem, amikor végre elmentek,

a sarokban ültem, ahonnan látni utcát, eget,

hifitornyot és dohányzóasztalt,

délután feltörlik a port körülem, gondoltam,

talán a bátyék mocskát is észreveszik

az arcomon, és lemossák, de ha nem,

úgy is jó, egy egész nap egyedül,

azóta többen dicsérik a mosolyomat,

ez nem elég, mert semmi sem valamennyi,

ez ilyen.　

　

Megismerjük a következmény szót

　Nagyapánk sosem tévedett, az ilyeneket

már akkor is utáltuk, őt nem, vele csak nem

beszéltünk érzésekről, pedig erre várt,

talán, hogy kinevessen minket onnan,

a szív felől is, de szörnyûnek elég volt

a másnapossága, nem kértünk ágya szagából,

pedig büszke volt rá, milyen egyéni, akkor

még nem tudtunk fölényeskedni, hogy

szükségből erény, kevertük a szólásait,

savanyú a szőlő, mondogattuk aki másnak

vermet ás helyett. Az utolsó trükkje az utolsó

nála-alvás is volt, amelyiktek tovább

marad fenn, egy órával később ébresztem,

somolygott nagyapánk, de félóra

múlva belealudt a kísérletébe,

másnap is mi keltettük, morgott ránk,

már nem vagyok a régi, mondta apánknak,

hozzá is ez volt az első nem-após mondata,

többet nem bíztak nagyapánkra,

az ő korában a szégyen már veszélyes

következményekkel járhat, mondták.　

　

Az őr

　A sírköveinken nincs arany, lakk,

fényképet védő üveg: semmi

nem csillog, semmit nem lopnak.

Ha szél vagy ember kimozdít

egy kopjafát, az sem botrány,

korai lehetne,

de itt semmi sem korai.

Megfigyeltem, hogy az eső munkája

lekerekítés, a szögletes tömbök

ötvenéves korukra, mint az

írógépen a pont, a keresztek két

tengelye, mint a szivacsdeszkák,

amikkel úszni tanulnak a gyerekek.

Pár éve úgy volt, szupermarket épül

a szomszédban és a telkünk lesz a

parkoló, meglepődtek, amikor

én is aláírtam a támogató ívet,

és még jobban, amikor elmondtam,

kenőpénzre sem volt szükség,

aztán az egészből nem lett semmi,

talán a mi kerületünknél is olcsóbb

volt egy másik, én csak azt hiszem,

közülünk nem kísértett volna senki.