Dal már reggel

　Felkel a nap, már lent szívemben

fogóznak az egerek és a macskák,

készül a napi kis kegyetlen

szellőztető szabad mulatság.Orromban képzelt illatokkal

vonulnak gömbölyû egyének,

nők, naná! Egy comb, köldök, egy far, –

mit ér, már szaga van a vénnek.Rajzik az ágyék újabb lőparanccsal,

ereimben olvad a hólé –

mélyebbet buktam, mint egy angyal,

többet sírtam, mint Antigoné.Minden szökésem reggel folytatódik,

elalszom este vadvizekben,

nappal menekülök az itatókig,

száraz sötétség meg ne lepjen.Vágyam, visszahanyatló semmiségem

egymást szürkére s színre váltja,

kincsem nem viszem szóval semmiképpen

a sérülékeny túlvilágra.Ebben lakunk, ebben a tûzben itt fenn,

túlélve egyedül vagy táborokban,

szárnyon fulladozunk a fellegekben,

és azzal fogyunk el, amink van.　

　Több a semminél

　Ahol születtem, nem vagyok.

Ez itt a dombhát, hova értem.

Itt nem fogadtak angyalok,

vagy akik jöttek volna értem.Ahol vagyok, oda nem értem.

Itt felejtett az év, ez év.

Pár miértből lesz száz miért nem,

lágy kisgyerekből kék Vezúv.Magamtól lassan minden eltér,

és ott élek, hol nem vagyok.

Bolygó vagyok és elterelt tér,

nehéz, mint a hasonlatok.Amint kezdem, be kell fejeznem,

hiszen a jelem alig ér

el mást, nem kellett volna tennem,

csak ami több a semminél.