(néma kürt)

lejjebb a fák térdig vízben álltak, mint hálót húzó

halászok, mind a part felé dőlve, törzsükön

keskeny hasadások. a sáros ösvény a parton lejteni

kezdett. egy fiatal hajtásban meg kellett

kapaszkodni, és rácsúsztatva a lábat egy kőre, nagy

terpeszben egy fűz félig kifordult tövére

lépni. a fák mögött a víz ágakat sodort. szemközt

látszott a szerb templom tornya, és a folyó

úgy hajlott, akár egy kosszarv, néma kürt. még innen is

közelebb lehetett húzódni az áradás

széléhez. a lomb mögött az ágak, mint felborult

tutajok, úsztak. ha a túlsó partról nézte

ezt valaki, talán ő is ugyanarra gondolt, mint én.

(a bőrbe nyomódva)

a keze alá csúsztattam egy papírt, hogy írja le,

mit szeretne. felmetszett gégével már egy hónapja

feküdt némán. a tollal, amelyre ráhajlítottam az

ujjait, a teste mellett kellett volna írnia. többször is

próbáltuk, mindig olvashatatlanra sikerült.

néhány nap múlva még ennyire sem volt képes.

a képernyőn cikcakkban szaladó zöld vonalak

vészjeleket ismételtek: a gép lélegzett, a gép

szíve vert, és én végre megérinthettem a tiltott

testet, megsimogathattam a homlokát, mely olyan

száraz, érdes volt, mint egy rajzlap. éreztem, ha

felébred és meggyógyul, újra nehéz lesz beszélnünk.

amikor megszorítottam a karját, csodálkoztam, a bőrbe

nyomódva milyen sokáig ott marad ujjaim nyoma.