Egy híd térfogatáról

 

a híd ami a völgybe épült erőmű felett ível

kandeláberekkel van két oldalon kirakva

ezek olyanok mint a gombok ahogy a hídra

kapcsolják a sötétet megadják a jelet

az estnek ha kigyúlnak és bevilágítják

a tehervonatok ólmos tömör útját a híd

két oldalán száz méterrel a¹ föld felett ahol

nincsenek lehajtósávok mégis ugyanazok

a közlekedési táblák várostérképek mint

a pillérek alatt a préri felé vonuló sztrádán

a sztráda alatt kígyózó metrón akár a bőr

egymásba tapadó rétegei egyszerre vagy

jelen mindegyikben: Patriarsije Prudi és

Alexanderplatz a híd két oldalán az erőmű

fölé naponta néhány percig a vízből áramló

oxigénbuborékokkal együtt feltörnek

a mélytengeri halak nem akarom látni

őket súgod a rekedt kalauznak a felszínre

érve szétloccsanó kopoltyúkat ilyenkor a híd

erősen rezonál rezonál hullámos pillérei

emlékeznek és ugyanabban a pillanatban:

hangszalaggyulladás mert összetapadnak

akár a bőr ólmos tömör rétegei mégis

tehervonatok vagonjaiba rejtve föllazul az én

a² tiéd és az enyém is talán hét éve utaztam

erre az ég cementszínű volt és valamire várt

elképzeltem a híd láncain mászunk a szirénázó

kandeláberek felé s mielőtt egymáshoz érnénk

megcsúszik a kezed most hét évvel később

mikor kicserélődtek testemben a sejtek majdnem

egészen s a régiek közül pár mélytengeri halakkal

köröz a folyómeder alján vagy emeleti ablakok

szemmagasságában arra gondolok hogy mégis

ott voltál velem akkor az egymásba zuhanó

csörömpölő párhuzamosokban az acélba tört

sínekre ájultan borult füvek között mikor

üresen kongott már a³ tér és elült a taps

meghajoltunk kérdeztelek:

Patriarsije Prudi és/vagy Alexanderplatz

 

a¹ híd tízemeletes ikertornyai közt nyakörvként

lógnak az acélvezetékek lépcsők hány emeletnyit

nyomhatnak a földszinthez képest a földszinthez

ami a hídnál a víz alatt fúródik súlyos propellerekkel

a mederbe – a híd: térkép egy ujjlenyomathoz:

az egykori lovag ki csónakot kölcsönzött

a rondella mentén öt perc múlva ötszáz éve

hogy átvágja jégbe ragadt ujját a méregzöld

kötéllel együtt (tavasszal amnesztiával szabadult

és kiolvadt a pecsétgyűrűs ujj: csak még egy piruettet! –

lefityegve rángatózott a híd algás falán)

erdőkerületek elővárosok szmogos toronyházak keverednek

mint a sakktáblák bábui össze és nem tudom

hogy túljársz-e már a víznek ütődő lépcsőfordulókon

a forró neoncsöveken melyek olyan erősek – most

már biztosan érzed – hogy a völgybe tapadt meggyfák

gyümölcsein széthasad a vékony héj ha felkattintják őket

pedig csak olvadás készül: ropogós cinkelábak a kásás

hóba dermedve csőrükben: ujjhegyek

 

a² híd síkjának középpontjában megáll és kettéosztódik

testén a zöld ballonkabát kék bélésre sárga zipzárra öt óra után

egy perccel ellipszis pályán kering az erőmű vízből feltörő

bajonettjei mentén és nem érti a kiérkező rohammentős reakcióját

aki ujjlenyomatot vesz a levelektől kék sárga és zöld színű cserjék

végig a híd két oldalán cserepekben dzsipek és chipek a meder falába

finom homokba süllyedve mint az árnyék a szem horizontjában

ha rácsapódik az éjjel a zöldszemű ostoros hőérzékelő lámpaburákra fut

a hideg víz mintha este lenne kigyúlnak az áramló folyó

alatt a villanykörték közben izzanak oxigénbuborékok után úszik

egy szalamandra törperáják kőfúrók és kék halak

aztán üres halmazokra bomlik

az ellipszis pálya és felszívódik az éjszakában sejtekben a látvány:

a híd két lábra áll s a vízen mint futópadon lekocog néhány

kilométert

 

a³ Grimm Road légköri zónák kereszteződéseinél

kapcsolódik a hídra a gyárváros felől ahol a nyomás

megnő és az éjszaka felszívja a magaslatokat tüdő

a levegőt a fennsík ilyenkor fokról fokra oldja

el magát a földtől áttetsző és mély értelmű lesz az utca

tűzokádó rostonsült gyárkémények a kicsapódó hő

és füst fodrossá kavarja a levegőt mire kiszámítottan

érkezel a Hotel-autósmozi elé ahol a lovag dermedten

bámulja a vásznon végigsöprő záport a ló közben elüget alóla

szájában folyamatosan oldódó kapszula a híd

a híd melynek a másik oldalán a Grimm Roadot

Andersen Streetnek hívják

 

a kapszula ha szétrágod

ha lenyeled sem tűnik el

mert kockánként épül ujjá

és befogad mint a persely

 

és szelíd ami heves volt

és szelíd ami havas lesz

a híd feltépett sebtapasz

s a seb helyén is hidat lelsz

 

a híd felnevet néz téged

galériában bús ikon

körbefut engedelmesen

éppen a³-on