Kívülről

A peremsávon végigoldalogva

csak úgy, magamban részvétlenkedem.

Ott bent a házban a nagy, nyílt tűzhelyen

recsegve ég és lobog fényesen,

amit behordott a család halomba,

a jól felhasogatott félelem.

Majd megfő rajta három krumpliszem,

azt beveszi még a nagybeteg gyomra.

Nem látni be. A sárga ablakokra

kiül a pára verejtékesen.

Itt kint a hó, itt nem szól senki sem,

sötét, nem jutok vissza a nyomomra,

a hangom nem szól át az üvegen.

Szeles hidegben más se szánakozna.

Gyászmunka

Leendő halottunknak ilyeneket mondtunk:

Nézd, bebalzsamoztalak, és a lenyugvó nappal

átküldtelek a folyón. Azóta ez a pálmákkal

hajladozó vidék hangtalan, a szél

a némafilmek ligetei között jár.

 

A létező halottal másképpen áll a dolog:

Magasra magzott keserű gyomok közt

felbakozott, névvel megírt koporsó.

A dózer a sáros földdel fölhagy.

Süppedékes.

 

Mondtam-e, hogy ne siess előre?

Szonett Helénának

Ha megvénülnél és a fény

a könyved lapján elvakít

keresnél ki él valakit

a memóriád kenyerén

szólhatnál majd én várlak itt

a türelmem már kőkemény

reméltél most reméllek én

nem érdekelnek vádjaid

ha vénülnél valaha mondd

így mire jó a csöndbe vont

szoba most már hová veted

kemény szád tétova szemed

hogy vizes az idő és hideg

akár a sár alatt a csont.