Jelenkor

Kukorelly Endre  vers, 2008, 51. évfolyam, 10. szám, 1110. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

 

Jelenkor

 

’986 augusztus valahanyadikán jártam

először a jelenkor szerkesztőségében

beutalt sikondára a magyar népköztár

 

saság művészeti alapja irodalmi

szakosztály sikondafürdői alkotóház

működik ez még? beutalás van ilyen? ba

 

lassáékkal kerültem egy turnusba együtt

vonatoztunk pécsre és a pályaudvarról

zsupsz a szerkesztőség egyből a szederkényi

 

irodájába beugrunk még az ervinhez

közölte velem bé pé az étkezőkocsi

ban érdekel ez valakit? na mindegy ott ült

 

tényleg szederkényi az íróasztal mögött

és ahogy megpillantott minket rögtön fölállt

beugrunk ez nagyon jól hangzott izgalmas volt

 

belépsz fölkel az a valaki aki fogad

a főszerkesztő sőt felpattan jó azért nem

pattan hanem gyorsan fölkel van ennek ugye

 

egyfajta sebessége kiszabott üteme

hogy például megvárat-e mennyi ideig

várat bejelenti-e a titkárnője be

 

sem kell jelentenie az íróasztal-ügy

hogy ül vagy fölállt már addigra esetleg épp

igyekszik feléd eléd siet nem feléd vagy

 

eléd hanem hogy is mondjam a dolog felé

amit valamiképp ezek szerint mégiscsak

jelentesz netán az iroda ajtajában

 

vár sarkig tárt párnázott ajtó vagy már a szerk.

előtt a vasrácsnál egyenesen lejön a

lépcsőn a kapuhoz satöbbi balassa pé

 

ter szederkényi ervin már nem élnek balas

sa akkor kábé 37 lehetett jóban

voltunk ez kicsit hülyén hangzik így tisztelet

 

bámulat szeretet ilyesmi a barátod

ő is úgy látszik szeret téged aztán ez majd

nagyon megváltozik szörnyű

 

mód de az majd lesz most most van úgynevezett te

kintélyes kritikus kánoncsináló tekin

télye csaknem teljében én semmi és sehol

 

majdnem semmi/sehol jelent már meg írásom

a lapban azt hiszem mindjárt utánanézek

igen ’84/7-8 ’86/1 és nyolc

 

vanhat hét-nyolc volt 2 verseskötetem díjak

jó kritikák meg még az hogy egy helyes fiú

voltam kaptunk kávét szódavizet hűvös volt

 

kint forróság az ervin kivitt sikondára

egy valószínűleg szolgálati skodán de

lehet hogy nem szolgálati és nem skoda csak

 

jól hangzik így együtt hogy skoda és sikonda

és lehet hogy nem is volt étkezőkocsi a

vonaton.