(kontra)galopp

javított utószinkron

8.

nem könnyű megfogni az érettség lényegét ahogy sokkolta lassan a maturandus fogalma

szegényt és totális zavart okozva a fejben domborodó formában előkeveredtek a lányok

még ha az értelmezéssel néhány ütemet ki is várok máig zavaros a képlet azzal hogy lassan

pamacsosodni kezdett az orra alja és alsó testrészének merev inaiba halva káprázatai lettek

a legénynek csak a biológia mentén komponálódott az élet s ha sejlettek is a zsigerekben

laza összefüggések a lélek törékeny kapaszkodását képletek nyomán nehéz kioldani a riadt

védtelen valaki ekkor leginkább a történések foglya s hogy olykor iskolába jár önvédelemből enyhén füllent jobbik felét maszkírozza a világnak naponta a késő kamaszkorba még simán belefér ám a hálóban már a naiv gondolatokat formálgató egyén vergődik szűk közege előtt eredeti látomásai sora a sci-fi és a szürreális képlékenység lápos talajába dől pedig azóta se olyan fesztelen parádé akkor voltam legközelebb a filozófiához merész képleteket rajzolt föl

a szakadékos álom a nemlét határáról a megtalált társról azóta se szebben a morális normák

az idők vasfogával lerágott kapualjakban önzetlenül fényesedtek és még minden simogatás

után tiszta voltál ha hivő lennél jöhetne rímként akár az oltár mivel gyanútlan lelkednek nem

akadtak titkolnivalói a hiányokat ugyanis nem volt hová tolni nem nyíltak még ki a végtelen látomások zaklatott dimenziói az ember derűsen csúcsra járathatta önzéseit magasabb fokon

mint járókában a kisbaba ahhoz elég nagy volt hogy késve ment haza ám ahhoz eléggé gyáva

akár egy éjszakára is kimaradjon a menők közben lopott műanyag mellényekben tviszteltek vadon szalagos nyakkendőkben ámították a csajokat és sosem lehettél biztos ügyetlen öleléseidben a lány nem őket kívánja-e a bűnökben túlcsordult nagyokat hiszen az unalmas kisvárosban nem találhattál semmilyen menedékre ha formátlan indulatokkal értél ki a térre

a tehetséget és a kispolgári motívumokat összegyúrva ki tudta még akkor merre lendül meg

a teremtő ujja s kiből lesz géniusz vagy börtöntöltelék a bizonytalanságból talán ennyi is elég mivel a szokásokkal masszívan kibélelt morális kohóban akár csak a másik póluson a jegesedő hóban azért a megbecsülhető konvenciók finoman jeleztek eléggé megbízhatóan tálalva

a gyereknek a típus üzenetét kis pálya kis fizetés egy feleség s ebből a fedezékből már nincsen szimpátia ha hőbörgősek haknira fogják a megdöntendő rendet a kételyekbe akkor magam is ugyancsak megremegtem szenvelgősen nagyra nyitottam a képet s ha tiszta kis leánykák

az előfutamokba csöndben belefértek hűségesen kocogtam utánuk ezért aztán inkább nekik adódott hamarabb újabb barátjuk s mikor a vereséget nagy fájdalmakkal lekönyveltem talán még könnyeket is nyeltem ültem ki újra az elhagyott srácokkal a leánygimnázium alacsony vaskorlátjára prédára lesni valakit elkapni és újra illően szeretni ahogy ez már jól fésülten szokás az unalomban aztán gyakran fel is sültem ragacsos verseket kezdtem írni a megtalálás

önzetlen öröméről majd minden késő délután de mire utólag ráeszméltem nem föltétlen

posztmodern találmány lesz majd a sűrű érdem időben odanyúlni mire a korábban megeredt

nők halkan felsikongnak becsülete pedig végképp nincs a helyhez és időhöz képest eléggé jól csengő daloknak ezek sportos kis arcukkal mivel őket kedveltem már tovább is léptek vitték karjukon a múzsákat a hamar kereső boltosok bevédett aranyifjak dumások zenészek aztán

az őszben egy enyhén szapora járású őszinte szegénylány egyszer csak hosszasan megmaradt hibátlan idomai után a puha zsíros kenyér és a vele megkedvelt friss paradicsom lett a közös tartósított alap az érzelmeket is szorosabbra fűzni a leckét és a várandós sorsot együtt betűzni egymás kezét szorosan fogva kieső parkok félig derengő sarkok takarásában egymásba gabalyodva mint szép irodalmi metafora foglya – lassan ötven éve nem láttam néha kósza

hírek szálltak felőle olyankor jól jött olcsó pénzeken a lőre a silány gesztusokat feledni mivel

a bizalom csúcsán kivételesen én kezdtem el őt feladni világlátott ribancokba belekáprázva

mire ártatlan nagy nyitott sebekkel ottmaradt magára hátamra téve örökre a lelkiismeret sötét keresztjét s bár nem vagyok csak felületes keresztény e bűn boltozatában a hit szinte naponta megérint s mint egy oscar-díjas film romantikus zárlatában a konszolidált magányban jó lenne tudni nem sokat szenvedett körülötte zsibongott sok apró majd nagy gyerek és ha véletlenül

az ifjúságot valaki szóba hozza könnyedén görgeti halomra a rárakódó későbbi élményeket

s akár fellengzősen fel is nevet: ja az a messzire szakadt szélhámos poét már nem is tudom

a nevét feszültségnek közben a maturandus tétova tánca ügyetlen tangóim voltak talán ennyire

hiába mivel még nem tudhattad mire jön a végső attak jó ősi nyomokon a parti már le van

játszva némelyeknek akkor van állása pénze és lakása mire eléjük ülnek gyanútlan a kérdező-

biztosok az irigységre persze semmi ok hisz az alkalmatlan koma helyzetbe hergelése lesz

idővel a legdurvább véres béke mibe beledönti a lecserélhetetlen állomány recseg fényesedik

emeli a környék magas vérnyomását s egyszer csak nincs tovább legfeljebb a közben kisiklott

sorsok méltánytalansága mikor cipész a hadvezér és vízvezeték-szerelő (szavak mestere jöjj

elő) a helyi pápa ezek nélkül talán unatkoznánk a tökéletességben nincs miről beszélni első

kocsmai élményeim következnének hol a régi haverok na meg az akkor még diszkréten csak lányoknak nevezett kis csajok megittuk az első keserű rumot és bizonytalan nyelvi közegben kapargatni kezdtük azt a furcsa intervallumot melyben már se iskola se valami értelmes cselekvés mása az üresség nőtt szemeinkben meg arcunkon a kor pattanása s a felnőtté válás szimbóluma lett a tér közepén a legendás jereván savanyú bor egyszemélyes bűzös vécék ám

a hely szelleme a rengeteg bóbiskoló platán és ahogy a dobogón ájulásig nyekergett a kék-vörös új ritmusra lázítva a népszerű szappanmárka mögött azt hihettük játéktér nélkül is arany

az ifjúság legfeljebb – mondanánk ma – igen rossz a kommunikációja kényes kérdések jöttek ugyanis a nagykorúság élményét kóstolgató kamasz képébe sorra a legszörnyűbb fogalomról

a jövőről szólt mindig a nóta melyről persze megtanultuk azóta eszelősök és szélhámosok

vegyes találmánya meg is van fizetve rendesen az ára nem tudunk lépni már csak szétvert

koponyákra múltunkban mindenütt nagy irtások és kis laosz pedig lehettünk volna talán valamennyire boldogok ha az elején jobbra fordulnak a gének no de én is miket beszélek kilencszázhatvanötben mikor kies hazánkban már épp nem ölnek a börtönökben de azért

vízbe áztatva a kötél már nem is emlékszem az első felismerések mikor bizseregtek laikus

módjára ne menj a hegyeknek de azért mély magyar órákon füledben ragadt a híres jelző

a bátor s ezek után már magad is kitaláltad csak egy különb van aki bátrabb – szép talány