Elégia

tíz éven át tévelyegtem

tűzhányókba pillantottam

nem tudtam csillapítani

folyt a láva mindhiába

mindenhonnan

magam is tűzhányó voltam

ömlött a forró tűz

hullott a pernye

rákövült a fennsíkra a magma

hűlő hamu alatt magát égető parázs

homlokom barázdáiba vetettek

köveket arattak nem mást

kőből csak kő fakad

bennem fortyog s terméketlenül

kihűl az anyag

hús-vér élet helyett

szó dara őrlemény