Lélekhelybenjárás

 

Ne mondj le semmiről! Ezt csak úgy

teheted meg, ha a cél érdekében

ezer dologról lemondasz. Megkezdted

már azzal, hogy lemondtál nő

mivoltodról. Aztán, hogy nem születtél

 

meg a középkorban. Vagy lehettél volna

akár a saját testvéred is. De te nem!

Csak azért, hogy ez az egyetlen ember

lehess, nem voltál Cézár. (Jobb is!

Az a sok kardszúrás!) Nem voltál

 

Napóleon. (Folyton azok az unalmas csaták!)

Nem voltál Dante. (Pedig így sem

kerülhetted el a reménytelen szerelmet.)

Nem voltál Van Gogh. (Sose lett volna

erőd a füled levágni.) Nem voltál

 

Beethoven. (Bár a hallásod romlik.) És

néha azt hiszed, hogy mindegyik vagy,

mert az örökségüket aggálytalanul

birtokolod. Ne mondj le mindenről! Csak

a lemondásról. Ez az antihalál. Arany-

 

kulcs, ami a túlvilág boltajtaját nyitja.

 

 

A mester a vízparton

 

Az olyan embert, aki becsvágyó létére nem

egyenes, aki ostoba létére nem tanulni vágyó,

aki egyszerű létére nem megbízható,

én sehogy sem tudom megérteni,

mondta a mester, aki nyilván semmit sem

 

értett az emberekből. A lelket félretolta,

mint a tündérrózsa levelét, és mélyebbre

nézett. Kezét a vízbe bocsátotta, és a

halak odaúsztak hozzá, hogy önként

ajánlják fel testüket éhsége csillapítására.

 

De ő őket is félretolta, és amikor

a tenyerével már 5 méter mélyen tapogatott,

az iszapot nyitotta kétfelé. Az olyan embert,

aki becsvágyó létére egyenes, ostoba létére

tanulni vágyó, egyszerű létére megbízható,

 

szintén nem tudom megérteni, mondta

a mester mában tükröződő tükörképe,

nem kellett a tavirózsát félretolnia, mert

nem volt, nem úsztak oda a halak

hozzá, mert ellustultak, az iszap tele

 

volt üvegcseréppel, megvágta a kezét.

 

 

A mester a vízparton

 

Az olyan elefántot, aki becsvágyó létére nem

egyenes, aki ostoba létére nem tanulni vágyó,

aki egyszerű létére nem megbízható,

én sehogy sem tudom megérteni,

mondta a mester, aki nyilván semmit sem

 

értett az elefántokból. A lelket félretolta,

mint a tündérrózsa levelét, és mélyebbre

nézett. Ormányát a vízbe bocsátotta, és a

halak odaúsztak hozzá, hogy meghallgassák

a tátogását. De ő őket is

 

félretolta, és amikor az ormányával már

10 méter mélyen tapogatott, az iszap alatt

rátalált a legszárazabb homokra. Az olyan lényt,

aki becsvágyó létére egyenes, ostoba létére

görbe, egyszerű létére tanulni vágyó,

 

szintén nem tudom megérteni, mondta

a mester kezdetekben tükröződő tükörképe,

nem kellett a tavirózsát félretolnia, mert

még nem volt, nem úsztak oda a halak

hozzá, mert féltek, az iszap alól

 

egy másik elefánt ormánya emelkedett ki.

 

 

A mester a levegőparton

 

Az olyan elefántot, aki ember létére nem

becsvágyó, aki növény létére nem nőni törekvő,

aki tárgy létére nem megbízható,

én sehogy sem tudom megérteni,

mondta a mester, aki nyilván csak a tárgyakat,

 

növényeket, embereket értette. Félretolta

a valóságot, és messzebbre nézett.

Ormányát a levegőbe tartotta, és a

csillagok odaúsztak hozzá, hogy megkérdezzék,

mik ők, emberek, növények vagy tárgyak.

 

Emberek vagytok, mert egyetértő csoportokban

jöttök. Növények vagytok, mert időnként termés

potyog rólatok. De nem vagytok tárgyak,

mert senki se képes megfogni titeket.

A csillagok örültek is, szomorkodtak is.

 

Az olyan lényt, aki elefánt létére nem

ember, növény létére nem mozdulatlan,

tárgy létére nem tanulni vágyó,

szintén nem tudom megérteni, mondta

a mester végtelenben tükröződő tükörképe,

 

és alighanem magára gondolt.

 

 

A mester a földparton

 

Az olyan mestert, aki elefánt létére nem

tanulni vágyó, aki ember létére nem megbízhatatlan,

aki tárgy létére nem változik örökké,

én sehogy sem tudom megérteni,

mondta a mester, aki nyilván nem gondolta

 

komolyan, amit mondott. Félretolta

a tudást, és messzebbre nézett.

Tekintetét a földre szegezte, és az

állatok odasereglettek hozzá, hogy megkérdezzék,

mért kell egyiknek megennie a másikat.

 

Mert nem jutott elég anyag a világba,

és így takarékoskodni kell. Hogy lehet,

hogy lélek elegendő jutott, és vele

nem kell takarékoskodni? Lélek se jutott elég,

hiszen nektek egyáltalán nincs is lelketek.

 

Az olyan lényt, aki állat létére nem

ember, növény létére nem állat,

tárgy létére nem növény, nem nevezhetem

tárgynak, növénynek, állatnak, mondta

a mester földre vetülő árnyéka,

 

aztán eltűnt egy felhő miatt.

 

 

A mester a tűzparton

 

Az olyan embert, aki becsvágyó létére nem

egyenes, aki ostoba létére nem tanulni vágyó,

aki egyszerű létére nem megbízható,

én sehogy sem tudom megérteni,

mondta a mester, aki nyilván semmit sem

 

értett az emberekből. Úgy tanulj, mondta

aztán, mintha semmit sem értél volna el,

és mindig félj, hogy elveszíted azt a

keveset is, amid van. A lába előtt tűz

csapdosott, és ő belevetette lelkét.

 

A tűzből fél perc múlva fölröppent egy

aranymadár. Belevetette tudását, és

kimászott belőle egy ezüst teknős.

Belevetette kétségeit, és átúszott

a túlsó partjára egy bronzhal. Belevetette

 

mester mivoltát, és elébe lépett egy

vaselefánt. A mester a hátára pattant,

félretolta a nemtudást, és messzebbre nézett.

A fém egy perc alatt kihűlt a súlya alatt.

Lába a föld, lélegzete a levegő, lelke

 

a víz, tekintete a tűz fölött lebegett.