Beszélgetés az apjával

Apa nyomai

 

“Csücsülj ide. Ma már eleget jöttél

utánam.” “Láttam a bakancsod nyomát,

ahol elindultál Szevasztopolba.”

“Hajtottak, bakancsom két lépés után

egy volgai tatár boldogsága lett.

Lábujjam kagylónyom maradt a sárban.

A porba meg csontvázam bélyegeztem,

hogy összeestem harmincöt kilósan.

Kolera tábornok hazaengedett

nagyanyádhoz, s ő kísértetet hízlalt

fel libacombbal. Féltő szeretettel

húzta vissza rám a koporsófedőt.

Hisztizett, mikor kurvázni kimásztam.”

“Mi ez a ganéjos csizmasarok?” “Az

istállóból rögtön a Pártba léptem.”

“Miről mesél a lakkcipős toporgás?”

“Hogy én is az anyósomat vettem el,

bár az anyáddal házasodtam össze.”

“Itt már elbonyolódnak a lépteid.”

“Csepel-motorom lett meg gyerekeim.

Te négykézlábazol a keréknyomban.

Ha meghalsz, fiadat majd innét fogod

az életeden keresztülvezetni.”

 

 

Kérdések

 

Kiléptem ebből a komolyabb világból,

de azért, mint macska a rákötözött

konzervdobozt, húztam magam után

összes apai hátsó szándékomat.

Az csörömpölt utánam hogy: “most

akkor foglalkozom a gyerekkel”.

 

Berregtél, ahogy azt a bátyádtól tanultad,

mert a dohányzóasztal úttalan útjain

az eltévedt kistraktort a mesébe toltad át.

Kérdeztem tőled, hogy hol az orrod.

Te mellékesen, tizennégy hónapod maga-

biztosságával megmutattad, hogy örüljek.

 

De nem örültem, hanem elfogott a pánik.

Majd megmutatod sorban, hol a cica,

a boszorkány, hogy hol repülnek ki

a mosókonyhából a denevérek.

Pár évig még visszakérdezhetsz,

aztán még pár év, és apu ötöl-hatol.

Nem fogom tudni megmutatni, hol

van a szabadság, a szerelem, vagy

akárcsak azt, hogy hol nyugszik

az ükapád.

Pedig én, már azzal,

hogy megszülettél, bonyolult

kérdésekre kaptam választ, vagy

azt a kegyelmet, hogy elfeledjem

őket mindörökre.