Nászút, Patmosz

 

Ez János Jele-

néseinek szigete apokaliptikus hely

kedvez a magunkba szállásnak talán

a jó útra térésnek bizakodó pároknak is

való és hangokra égiekre és pokolbéliekre vadászóknak

 

De mit hallanak a csodálkozó kecskék

a parton ahol reggelenként vihogunk és

gyászjelentéseket dobálunk a tengerbe majd

magunkat is utánuk vetjük egy

megmagyarázhatatlan-fölhabzó boldogságrohamban

 

 

Eredet

 

Hét éve járok hát át a határokon ott ahol reggelről reggelre

kihúzol az álomcsapdából piszkos pénzérméket szórsz

akárha csillagokat előkelően megmagyarázod

az egeket ujjaidat számban fürösztöd

csodát fedezel föl bennük és nevet

találsz mindennek és semmi

nem hajt úgy önmagamhoz

ahogyan a nevetésed és a

két országom – az amelyik-

ből jövök és a másik

ahová megyek – aprócs-

ka háború kicsi béke

ahol a szívfolyam

ered kellős

közepén

a

 

fejnek

 

 

Stories

Róma, protestáns temető

 

Az angyal a kőre fektette az arcát.

Mint ki fejét álomra hajtja.

Fél karja finoman lecsügg a sírra. A másikon nyugtatja homlokát.

Mintha álmában lefelé kiáltana valamit ajka.

 

Hozzá:

Emelyn Story, meséli a kő, öreg lett, és nagyon szerették.

Az angyal jobban hozzátapad a sírhoz. Ám szárnya hideg marad,

hiába lyuggatja át a júliusi nap az árnyékok testét.

 

*

 

Szeretném tudni, mit kiált az angyal.

S a macskát hallgatom, amelyik a síron dorombol.

Nyaldossa s kinyújtja mancsát ágyán, és

összegömbölyödik lágyan.

 

(Később már tudom: ember-fül nem hall ilyet. Csontvázam

hallotta csupán az angyal szavait.)

 

*

 

(The last work of W. W. Story: Amikor elkészült az angyal, a férfi meghalt, októberben, at Vallombrosa, ugyanabban az esztendőben. Executed in memory of his beloved wife, Born Boston oct. 1820 Died Roma jan 7 1895.)

 

 

Angyal az inkubátorban

 

Éjjelenként mint tudjuk

az angyalok bemásznak

az inkubátorokba

 

Láttam a legkisebbet

a gyermekünk mellett

 

Megrángatta a vezetékeket

hogy rendben van-e a csatlakozás

s megvizsgálta a gyermekorrot

a vékony tömlővel

 

Persze a monitorra is figyelt

amelyen piros sárga és zöld görbék

és cikcakkvonalak mutatták néki

a szív lélegzet agy hová hajol

 

Kora reggel ott cuppogott az angyal

ajkával a csöppnyi homlokon

és gyermekünk fülébe suttogott

 

Gyorsan körülnézett

majd mint a szél huss át az üvegen holott

még ki sem nyitottam egészen a nyílás fedelét

 

 

Évszakok gyermekkel

 

A hófúvásos telet könnyedén vészeltük át

majdhogy minden baj nélkül a tavasz viszont

pimasz fricskaként a takaró alá űzött ahol

krákogtunk bömböltünk gőgicséltünk s mit sem

tudtunk a ház körül Németország az egész világ körül

ólálkodó baljós hatalmakról egyszerűen betegek

voltunk és maradtunk egészen nyárig míg

leszáradtak az orgonák és a tódítások a gesztenyefák

elvesztették pírjukat a zöldben meglágyult

az aszfalt ami mulattatta leshelyén az őszt

amikor ellőtte leglágyabb

fényét a benzinkút mellett ott vi-

gyázz gyermekünk aki képes fehéren

és feketén látni mindent most rácsodálkozik

a fáklyákra a repülő

sárkányokra és nem ismeri a télapót

sem kérdéseinket mikor jönnek a hóviharok

mennyit fogunk

kacagni

 

 

Emberbőr

 

1

Ma éjjel az angyal

ismét odafeküdt lábunkhoz

az ágyba

 

azután

 

vízsugár alatt üvöltve

köszöntöd az új napot

 

üdvözlőária vad dicséret

 

2

Honnan tudom hogy lábujjaim érintették az angyalt?

 

Nézd csak a lábujjam az ott

szörnyen durva: bőr? Inkább kéreg

 

(Mondják: akinek egyszer angyalt látni adatott,

az emberbőrre – akarja vagy sem – soká fanyalog.)

 

 

Néhány sor a versírásról

A versek: rajtaütések.

Másmilyen készenlétet és fogékonyságot kívánnak meg, mint amilyet a prózaírás feltételez.

Egyszer csak itt van valami, ami verssé akar válni.

Előfordul, hogy egy régi-régi szituációra vonatkozó metafora villan föl a fejemben, vagy egy két éve, netalán tíz éve fölkeresett hely képe. Hirtelen jön, anélkül, hogy hívnám, akarnám. S már meg is van egy dallam, egy alaptónus.

Azután kezdődik a munka, s közben az eredeti, rajtaütésszerűen jelentkező forma teljességgel megváltozhat. Mégis megmarad valami, ha rejtve is, ebből az első megérzésből a későbbi kész versben.

Talán elmondható a verseimről, hogy megélt tapasztalatokból táplálkoznak. Bizonyos, hogy nem légből kapottak.

Valamilyen történetben gyökereznek, és történetet alkotnak maguk is.

Mindig valódi történések állóképei – akkor is, ha a ház körül settenkedő angyalok szerepelnek bennük, vagy olyanok, akik éjszaka a lábunkhoz fekszenek az ágyba.

TATÁR SÁNDOR fordításai