Egy nap

 Barátaimnak, Gál Imrének és Laki Istvánnak

Jó reggel fúvószenekarra kelni és

a kőfalon ülve várni a vitorlásokat,

de azért ne felejtsük el, hogy máskor inkább

tükörképeket kérjünk ajándékba.

A part menti sziklán grappát iszunk,

nézzük a tenyerünkre rajzolt halakat.

Azt is, ahogy néhány méterre egy sirály

belefojt egy fecskét az aranyszínű vízbe.

Mikor elkergeti a felhőket a szél,

megújítjuk szövetségünk a delfinekkel.

Illik hozzánk a visszafogott fájdalom,

ahogy úszás után a sebeinket kicsípi a só.

Holnap kihajózunk, s az elsüllyedt város fölött

talán megállíthatom az időt.

Megint maradék tintahalkarikákkal fogunk

dobálni vasmacskákat és navigátorokat?

A térképen kimérem a kedvező szélirányt.

Szokás szerint manipulálok a szigetekkel:

óvatosan messzebb úsztatom azt,

amelyiken a három világítótorony áll.

Ha megtettük az előkészületeket

a hétvégi Hálók és Bóják Ünnepére,

lemehetnénk a másik kikötőbe, ahol ősszel

illatok és hajójáratok töröltetnek el.

S mielőtt lefeküdnénk, még ki kell találnunk,

milyen szavakat írtak ujjbeggyel a szánkra,

de ma sem alszunk, mert a zsebünkben felejtett

kavicsokban egész éjjel kotyog a víz.

Kasszandra

Azt mondod, nincs hosszabb út annál, amit az erekben naponta megtesz a vér,

és hogy az árnyékok úgy lepik be a falat délután, akár a futórózsa.

Szemeddel tagadod, mit a száj mond, az életre kelt maszké.

Puszta fény vagy, tüze vesztett, alvó víz, mely tükörképét rejti jövendő mozdulatainknak…